-
Jövőbe mutató tudományos kutatások
A Magyar Tudomány Ünnepéhez is kapcsolódva, 21. alkalommal rendezte meg az AIS-t, az Alkalmazott Informatikai és Kapcsolódó Területek Szimpóziumot az Óbudai Egyetem Alba Regia Kara. A nemzetközi konferencia célja, hogy az egyetemi kutatók, hallgatók, illetve a külföldi vendégek és az ipar résztvevői tudományos kapcsolatokat alakíthassanak ki egymással.
2026.11.05. -
Nyílászárócsere az Arany János iskolában
Jó hír érkezett az Oktatási Minisztériumból: megvalósulhat az Arany János suli Tolnai utcai épületében a nyílászárók cseréje - számolt be kjözösségi oldalán dr. Cser-Palkovics András polgármester, aki javasolni fogja a közgyűlésnek, hogy a korábbi felajánlásunknak megfelelően adják át ezt a 15 millió forintos támogatást a tankerületnek 2027 folyamán.
2026.11.05. -
A cél várólisták csökkentése
Október közepén elindult az Egészségügyi Minisztérium várólista-csökkentő programja, amely összesen több mint 21 milliárd forintból valósul meg. A program első szakasza a csípő- és térdprotézis-műtétekre vonatkozik.
2026.11.05. -
Nemzetközi informatikai szimpózium
21. alkalommal rendeztek Nemzetközi Alkalmazott Informatikai és Kapcsolódó Területek Szimpóziumot az Óbudai Egyetem Alba Regia Karán. A témát ezúttal is a legújabb trendek, kutatások és eredmények szolgáltatták.
2026.11.05.
Április 15-én véget ér a fűtési szezon
Április 15-én véget ér a fűtési idény Fehérváron. Csak azokban a társasházakban folytatódik a távfűtés, ahol azt megrendelik. A Széphő Zrt. erre is, illetve az újraindításra is biztosítja a lehetőséget, de az igényeket jelezni kell a szolgáltatónál. Célszerű most péntekig írásban tájékoztatni a szolgáltatót a fűtési igényről, hiszen, ha ez szezon végéig, azaz április 12-éig megtörténik, akkor a gyors intézkedés miatt a lakások sem hűlnek ki ott, ahol a további fűtés a cél - mondta Szauter Ákos, a cég hőszolgáltatási igazgatója.
2013.04.08. 18:34 |
Április 15-én véget ér a fűtési idény Székesfehérváron. Csak azokban a társasházakban folytatódik a távfűtés, ahol azt megrendelik. A Széphő Zrt. erre is, illetve az újraindításra is biztosítja a lehetőséget, de az igényeket jelezni kell a szolgáltatónál.

Az idei tavasz igazán változékony időjárást hozott eddig, így a mostani hivatalos fűtési szezon végére hűvösebb is lehet a régóta várt 15-20 °C foknál. Erre célszerű előre készülni, és kezdeményezni a fűtés fenntartását, de lehetőség van a leállítást követő újraindításra is. Mindkét esetben ugyanaz a teendő: a közös képviselő vagy a fűtési megbízott a lakóközösség nevében igényelje ezt írásban a Széphő Zrt ügyfélszolgálatán.
Szauter Ákos, a cég hőszolgáltatási igazgatója elmondta azt is, hogy célszerű most péntekig írásban tájékoztatni a szolgáltatót a fűtési igényről, hiszen, ha ez szezon végéig, azaz április 12-éig megtörténik, akkor a gyors intézkedés miatt a lakások sem hűlnek ki ott, ahol a további fűtés a cél. Az egyre enyhébb időjárás beköszöntével sem kell félni a túlfűtéstől, mert a fűtési automatikák figyelik a külső hőmérsékletet, és melegben leállítják a fűtést.
A hőszolgáltatási igazgató emellett arra is felhívta a figyelmet, hogy akik tovább kérték a fűtést, mint az idény vége, maguknak kell jelezni a fűtés leállítását is, amikor az aktuálissá válik. Amíg ez meg nem történik, addig a fogyasztó bent marad a rendszerben, azaz a szolgáltató biztosítja a részére a fűtési szolgáltatást. Székesfehérváron több, mint 20.000 lakásban van távfűtés és mintegy 6000 lakás fűtésének megfelelő intézményt lát el távhővel a Széphő Zrt.