-
Jövőbe mutató tudományos kutatások
A Magyar Tudomány Ünnepéhez is kapcsolódva, 21. alkalommal rendezte meg az AIS-t, az Alkalmazott Informatikai és Kapcsolódó Területek Szimpóziumot az Óbudai Egyetem Alba Regia Kara. A nemzetközi konferencia célja, hogy az egyetemi kutatók, hallgatók, illetve a külföldi vendégek és az ipar résztvevői tudományos kapcsolatokat alakíthassanak ki egymással.
2026.11.05. -
Nyílászárócsere az Arany János iskolában
Jó hír érkezett az Oktatási Minisztériumból: megvalósulhat az Arany János suli Tolnai utcai épületében a nyílászárók cseréje - számolt be kjözösségi oldalán dr. Cser-Palkovics András polgármester, aki javasolni fogja a közgyűlésnek, hogy a korábbi felajánlásunknak megfelelően adják át ezt a 15 millió forintos támogatást a tankerületnek 2027 folyamán.
2026.11.05. -
A cél várólisták csökkentése
Október közepén elindult az Egészségügyi Minisztérium várólista-csökkentő programja, amely összesen több mint 21 milliárd forintból valósul meg. A program első szakasza a csípő- és térdprotézis-műtétekre vonatkozik.
2026.11.05. -
Nemzetközi informatikai szimpózium
21. alkalommal rendeztek Nemzetközi Alkalmazott Informatikai és Kapcsolódó Területek Szimpóziumot az Óbudai Egyetem Alba Regia Karán. A témát ezúttal is a legújabb trendek, kutatások és eredmények szolgáltatták.
2026.11.05.
Apadnak a vízfolyások - szerdán akár 20 mm csapadék is eshet
Fejér megye északi részének vízfolyásai apadnak, ugyanakkor a meteorológiai előrejelzések szerint szerdán 24 óra alatt akár 20 millimétert is meghaladó eső hullhat a térségben. A megye egyes településein, vízfolyásain a korábban elrendelt készültségi szinteket továbbra is fenntartják. A katasztrófavédelem, a vízügyi igazgatóság és az önkormányzatok folyamatosan figyelemmel kísérik a vízszintek alakulását.
2013.04.02. 17:57 |
Az ár- és belvízi felkészülési és védekezési feladatokról egyeztetett a Fejér Megyei Katasztrófavédelmi Igazgatóság, a Közép-dunántúli Vízügyi Igazgatóság, a Magyar Közút Nzrt. Fejér Megyei Igazgatósága és a rendőrség Székesfehérváron.
Fejér megye északi részének vízfolyásai apadnak, ugyanakkor a meteorológiai előrejelzések szerint szerdán 24 óra alatt akár 20 millimétert is meghaladó eső hullhat a térségben. A megye egyes településein, vízfolyásain a korábban elrendelt készültségi szinteket továbbra is fenntartják. A katasztrófavédelem, a vízügyi igazgatóság és az önkormányzatok folyamatosan figyelemmel kísérik a vízszintek alakulását.

Gaja patak 2013.04.02.


Gaja patak 2010.05.17.
A Nádor-csatorna Cece és Õsi közötti szakaszán másodfokú, Gánton harmadfokú belvízvédelmi készültség van. Székesfehérváron az elsőfokú árvízvédelmi készültség részeként az önkormányzat a Székely utcai zártkerti ingatlanok védelme érdekében a Lugosi árok vizét március 31. óta szivattyúkkal emeli át a Gaja-patak felé.
Fejér megyében a Gaja-patak felső szakaszán vasárnap óta 70 centiméterrel alacsonyabb a vízállás, míg a Bodajk-Mór vízfolyás 40 centimétert apadt. Bodajkon a vasárnap kihelyezett homokzsákokat az esetleges későbbi árhullám levonulása miatt megelőzési intézkedésként még nem bontják vissza.
A Gaja-patak áradása miatt a korábban lezárt, Fehérvárcsurgót a 81-es főúttal összekötő 8205-ös út két kilométeres szakaszán hétfőn délelőtt megindult a forgalom. A közútkezelő munkatársai folyamatosan ellenőrzik a megye úthálózatát, és vízátfolyások esetén szükség szerint ideiglenes sebességkorlátozást, vagy útzárat vezetnek be. A kisebb vízátfolyásos útszakaszokon a balesetek megelőzése érdekében fokozott figyelmet kér a katasztrófavédelem a gépkocsivezetőktől.
Vízeltávolítás miatt három alkalommal kérték a móri önkormányzati tűzoltók segítségét. Móron egy családi ház alagsorában gázkazánt és hűtőszekrényt veszélyeztetett a víz kedden délelőtt. Bodajkon egy általános iskola pincéjébe tört be a víz, amelyet búvárszivattyúval távolítottak el, majd délután egy háromemeletes társasház alagsorából szivattyúzták ki a vizet.