-
Örök világosság a temetőkben
Mindenszentek napján, halottak napja előestéjén hagyományosan idén is ökumenikus megemlékezés volt a Béla úti temetőben. A "Vigasztaló szó a gyászban és emlékezésben" címmel énekek hangzottak el, többen mécsest gyújtottak. Az egyházak képviselői imádsággal emlékeztettek az örök életre és Fehérvár polgármestere is emlékezett a város közösségének nevében.
2026.11.01. -
Fehérváriak a Niagaránál
Kanadában vendégszerepelt a Szabad Színház. A társulat A három Erdődi című darabbal idézte meg 1956-ot a kint élő magyar közösségeknek az idei, 70. évforduló apropóján. November 4-én már az Igézőben látható újra az előadás.
2026.10.30. -
Metszéspont
Befejeződött a Kondor Kör jubileumi programsorozata. Az utolsó találkozón a Szent István Király Múzeum Csók István Képtárában kézműves foglakozások várták az érdeklődőket.
2026.10.30. -
Simon József a Tarsolyban
Folytatódott a Tarsoly Ifjúságért Egyesület Közéleti Klubja. Az est vendége Simon József, a Köfém Művelődési Ház igazgatója volt.
2026.10.30.
Aki Márton-napon libát nem eszik.. – ünnepséget tartott a Fehérvári Polgárok Egyesülete
Márton-naphoz számos népszokás és néphit kapcsolódik az országban. A Márton-napi legenda szerint, mikor Szent Mártont püspökké szerették volna választani, egy libaólban próbált elrejtőzni a tisztség felvétele elől, azonban a ludak elárulták őt gágogásukkal.
Nemcsak ludaskása, de újbor is várta a résztvevőket, akik a Szent Márton-napi hagyományokhoz kapcsolódó népdalokat is meghallgathattak a Hermann László Zeneiskola diákjaitól, akiket Kneifel György készített fel.
A műsor további részében a Felsővárosi Általános Iskola növendékei adtak elő Márton-napi produkciót, valamint Tornyai Gábor atya ismertette Szent Márton példamutató, keresztény életét. A rendezvényt szervező Fehérvári Polgárok Egyesületének elnöke, Palkovics Lajos elmondta, hogy a régi, piacos időket idéző hangulatot szerették volna visszahozni 2006-ban, az első ünnepség idején. Az elnök fontos célként fogalmazta, hogy megszólítsák a fiatalokat, akik a jövőben folytatni tudják a Szent Márton-napi hagyományokat.
Lehrner Zsolt alpolgármester a város nevében köszöntötte a megjelenteket. Ahogy fogalmazott, szinte hazajár a Fehérvári Polgárok Egyesületének rendezvényeire, ahol mindig jó a hangulat és a társaság. Kiemelte, hogy a város egyik fontos feladata, hogy a civil szervezeteknek segítsenek a közösségépítésben. Az alpolgármester mindenkit ösztönzött, hogy hallgasson a népi mondásra, és kóstolja meg ezen a napon a szeretettel készült ludaskását.