A Száhelről, a Föld egyik legakutabb válságzónájáról volt szó, ahol az elmúlt években szorosan összekapcsolódtak a strukturális kihívások - mint a túlnépesedés, a klímaváltozás, a törékeny államiság – felerősítve az etnikai ellentétekkel, a dzsihádista csoportok előretörésével.
A Száhel, vagy ahogyan az 1980-as éveben hívták, az az éhségövezet országai, Szenegál, Burkina Faso, Etiópia, Mali, Mali, Szudán és Csád.
Száhel Afrika azon része, ahol az elmúlt években 140 ezer kutat építettek, az ott élők örömére. De ez mégsem sok, mert egy emberre csak 4 liter víz jut..
Száhelben nagyon nehéz most az élet, mert sok strukturális változást hozott ott az elmúlt 140, 150 év, amire nem készültek fel. Két dolgot emelek ezek közül ki, az egyik a népesség számának a robbanása, a másik a klímaváltozás. Az évezredek során a Száhelben élő népek megtanultak alkalmazkodni a klíma változásaihoz, a környezethez, ahhoz, hogy az időjárás ciklusai 4-6 évente hoznak az egy kisebb, 20-30 évente egy nagyobb aszályt. De nem mindegy, hogy ezek a korábbi 3 millió embert és a hozzá tartozó nyájakat érinti, vagy a jelenlegi 70 milliót. A térség, a jelenlegi gazdálkodási struktúrák mellett nem tud eltartani ennyi embert, ebből adódóan nagyon sok konfliktus alakul ki az ott élők között.
Globális felmelegedés, gyakori aszályok teszik nehézzé ott az életet. Ezért elvándorolnak onnan..
A világ egy picit megfeledkezett e régióról, talán Európa kevésbé. A klímaváltozás valóban súlyosan érinti a térséget, különböző okok miatt sokkal jobban melegedik fel a Száhel, mint más térségek. A Száhel a teljesen terméketlen Szahara és a termékeny trópusi területek közti rész, ahol a legeltető állattartás tud működni ciklikusan, de a földművelés alapvetően nem. A klimatikus viszonyok miatt a Szahara, a sivatag déli fele terjeszkedik, és tolja rá a nomád lakosságot a földművesekre, így erőforrás konfliktus alakul ki. Ez az emberiség történetében nem új, gondoljunk csak a Bibliai Káin és Ábel történetére, ami ennek egy pici leképeződése. De nem mindegy, hogy viszonylag kis közösségek lándzsákkal, botokkal és íjakkal vívják meg a harcot, vagy szervezett csoportok Kalasnyikovokkal és Toyota pickup-okkal, amik sokkal véresebbé teszik ezeket az összecsapásokat.
Afrika problémái mennyire indokolják a világ átalakulását? Mert néptömegek indulnak neki a világnak, de főleg Európának...
A világ biztos, hogy átalakul, sőt, az elmúlt 30, 40 évben már átalakult. Sokkal erősebbek az összekapcsolódási hatások, és olyan térségek, amelyekről korábban egzotikumként beszéltünk – mint amilyen a Száhel -, sokkal közelebb vannak hozzánk, mint gondolnánk. Az itt keletkező problémák, mint az illegális migráció, a terrorizmus, ezek már itt kopogtatnak az ajtónkon. Nem jelentenek egzisztenciális fenyegetést még, de foglalkoznunk kell velük, mert más ezt nem teszi meg helyettünk. Ez a térség Európa közelében van, és akik innen elindulnak, azok döntő többségében nem Ázsia, vagy Észak-Amerika felé fognak menni, hanem a legkisebb ellenállás irányába, ami Európa.
Kell tartani a kultúrák harcától, vagy rosszabb esetben háborújától?
Nem nagyon hiszek a civilizációk összecsapásában, mert sokkal töredezettebb identitásokról van szó, elsősorban etnikai konfliktusokról, melyek néha vallási köntösbe öltöznek. De óva intek attól, hogy általánosítsunk. Nagyon sokszor látjuk, hogy a muszlimok és a keresztények békében tudnak egymás mellett élni, igaz, látjuk ennek az ellentétét is. A fő kérdés az, hogy az adott közösségek és a politikai vezetőik felismerik-e azt, hogy előre, a kooperáció felé vezet az út, vagy nem. Ahol ezt felismerik, mondjuk kicsit tágabban nézve a régiót, ez Szenegál, Ghána vagy Elefántcsontpart, ott fejlődés tapasztalható, pedig, ahol inkább az ellenségeskedést választják, mint Dél-Szudán, vagy a Közép Afrikai Köztársaság, megállt, vagy sajnos visszafelé pörög az idő.
Kiknek és hol kell megoldani ezt a problémát? Mert halljuk, hogy elsősorban ott, Afrikában kell megoldást találni, fejleszteni, de nem könnyű vizet fakasztani a Szahara homokjában...
Vizet tényleg nem lehet fakasztani, de a pazarló öntözéses rendszer helyett lehet csepegtetéses öntöző rendszert telepíteni, vagy napelem rendszereket, amikkel teljes közösségeket lehetne ellátni. Nagyon fontos a helyiek felelőssége, az, hogy felismerjék, elemi érdekük, hogy kezeljék a helyzetet és ne másoktól várják a megoldást. Ugyanakkor a külső tőkebefektetésnek, az innovációnak is nagyon nagy szerepe van, mert nincs tőke e régióban, amivel meg lehetne oldani e problémákat, így e területen egyértelműen a külső befektetőkre vannak utalva.
Miben és miként segíthet Magyarország ezen a helyzeten? A migráció aligha állítható meg Európa határán, még ha mindent meg is teszünk ennek érdekekében...
Így van! A helyben segítés nagyon fontos, látjuk, az az összeg, amit Európában elköltünk a helyzet kezelésére, integrációs folyamatokra, az többszörösen meg tudna térülni Afrikában. Magyarország is csatlakozott a segítő kezdeményezésekhez, és olyan közösségtámogató programok mennek a Hungary Helps keretében, amelyek arra próbálják rábírni az ottani embereket, hogy maradjanak otthon, munkahelyeket teremtsenek, mezőgazdaságot, iskolákat támogassanak, mert a régiónak így lesz megtartó ereje. De az érem másik oldalán vannak olyan helyzetek, amikkel nem lehet mit kezdeni, mert annyira instabil a régió, ezért a magyar honvédség 2013 óta békefenntartóként vállal szerepet ott.
Ez katonai kérdés, vagy ennél összetettebb?
Ez mindig sokkal összetettebb, de azt is naivitás gondolni, hogy a katonai eszközt mellőzni lehet e folyamatból!
