-
Jövőbe mutató tudományos kutatások
A Magyar Tudomány Ünnepéhez is kapcsolódva, 21. alkalommal rendezte meg az AIS-t, az Alkalmazott Informatikai és Kapcsolódó Területek Szimpóziumot az Óbudai Egyetem Alba Regia Kara. A nemzetközi konferencia célja, hogy az egyetemi kutatók, hallgatók, illetve a külföldi vendégek és az ipar résztvevői tudományos kapcsolatokat alakíthassanak ki egymással.
2026.11.05. -
Nyílászárócsere az Arany János iskolában
Jó hír érkezett az Oktatási Minisztériumból: megvalósulhat az Arany János suli Tolnai utcai épületében a nyílászárók cseréje - számolt be kjözösségi oldalán dr. Cser-Palkovics András polgármester, aki javasolni fogja a közgyűlésnek, hogy a korábbi felajánlásunknak megfelelően adják át ezt a 15 millió forintos támogatást a tankerületnek 2027 folyamán.
2026.11.05. -
A cél várólisták csökkentése
Október közepén elindult az Egészségügyi Minisztérium várólista-csökkentő programja, amely összesen több mint 21 milliárd forintból valósul meg. A program első szakasza a csípő- és térdprotézis-műtétekre vonatkozik.
2026.11.05. -
Nemzetközi informatikai szimpózium
21. alkalommal rendeztek Nemzetközi Alkalmazott Informatikai és Kapcsolódó Területek Szimpóziumot az Óbudai Egyetem Alba Regia Karán. A témát ezúttal is a legújabb trendek, kutatások és eredmények szolgáltatták.
2026.11.05.
A Videoton FC is csatlakozott a közadakozáshoz
A Videoton FC is csatlakozik ahhoz a közadakozáshoz, amelynek célja, hogy Székesfehérváron maradjon a Szent Korona hiteles másolata. A jegybevétel egy részének felajánlása mellett felhívással fordulnak a szurkolókhoz és Emlékéves pólóban megy fel a pályára a csapat a vasárnapi mérkőzésen. Minderről sajtótájékoztatón számolt be Mészáros Attila tanácsnok és Várkonyi Ádám, a klub kereskedelmi és marketing igazgatója.
2013.10.04. 19:45 |
A Videoton FC is csatlakozik ahhoz a közadakozáshoz, amelynek célja, hogy Székesfehérváron maradjon a Szent Korona hiteles másolata. A jegybevétel egy részének felajánlása mellett felhívással fordulnak a szurkolókhoz és Emlékéves pólóban megy fel a pályára a csapat a vasárnapi mérkőzésen. Minderről sajtótájékoztatón számolt be Mészáros Attila tanácsnok és Várkonyi Ádám, a klub kereskedelmi és marketing igazgatója.

„Széleskörű összefogás indult a Koronáért. Jól jelzi ezt az is, hogy a civil szervezeteket követően most a Videoton FC csatlakozik e kiváló kezdeményezéshez.” - mondta Mészáros Attila tanácsnok. Hozzátette: „A sikeresen teljesítő csapatok rengeteg nézőt visznek ki a meccsekre és példát adnak az utánpótlásban sportoló gyermekeknek is, így örömmel vettük, hogy a csapat, a szurkolók bevonásával, a mérkőzésen is népszerűsíti a közadakozást.”
Közadakozást hirdetett Székesfehérvár polgármestere és jegyzője annak érdekében, hogy a Szent Korona hiteles másolata ne csak november 15-ig legyen látható a Városházán, hanem maradjon végleg Szent István városában. A felhíváshoz a székesfehérvári civil szervezeteket követően a Videoton FC is csatlakozik – jelentették be pénteken, a Szent Korona hiteles másolata mellett tartott sajtótájékoztatón.
Várkonyi Ádám, a Videoton FC kereskedelmi és marketing igazgatója elmondta: „Az október 6-án, vasárnap 18.30 órakor kezdődő Videoton FC – Újpest FC bajnoki rangadón játékosaink egy külön erre a célra készült, Emlékéves pólóban mennek majd fel a pályára. Klubunk a mérkőzés jegybevételének 20 százalékának felajánlásával pedig szeretne csatlakozni a Szent Korona hiteles másolatának megvételére hirdetett közadakozáshoz. A felajánlás keretében minden szurkoló, aki vasárnap kilátogat a mérkőzésre, hozzájárul ahhoz, hogy a nemzet történelmi fővárosában, Székesfehérváron maradhasson a magyarság egyik legfontosabb ereklyéje.”
Székesfehérvár Önkormányzata számlát nyitott KÖZADAKOZÁS 2013elnevezéssel, erre a 12023008-00153647-01000007 számú számláravárják a felajánlásokat. A közlemény rovatban kérik feltüntetni: „A SZENT KORONA MÁSOLATÁRA”. Ugyanerre a számlára postai úton, csekken történő befizetéssel is hozzá lehet járulni az ereklye városban maradásához. Ez esetben is kérik, hogy a számlaszám mellett a közlemény rovatban tüntessék fel a támogatandó célt.