A Váci Technikum Vac-e csapata nyerte a Bejczy Antal robotikai innovációs versenyt

A Váci Mihály Technikum, Szakképző Iskola és Kollégium Vac-e nevű csapata nyerte a Bejczy Antal Műszaki Innovációs Középiskolai Versenyt az Óbudai Egyetem Alba Regia Karon. A kétforduló robotikai vetélkedő döntőjét kedden délután rendezték a Budai úti campuson.
2026.06.09. 17:35 |
A Váci Technikum Vac-e csapata nyerte a Bejczy Antal robotikai innovációs versenyt

Mintegy tízéves múltra tekint vissza a Bejczy Antal Műszaki Innovációs Középiskolai Verseny, melyet minden évben megrendez Székesfehérváron az ⁠Óbudai Egyetem Alba Regia Műszaki Kara.

A gyakorlati szakmai vetélkedő célja, hogy felkeltse a műszaki orientáltságú diákok figyelmét, és motiválja őket a műszaki, mérnöki életpálya, a robotika és a technológiai innovációk irányába. A verseny névadója, Bejczy Antal mérnök, fizikus, űrkutató professzor Ercsiben született, Fejér vármegye díszpolgára lett és részt vett egyebek mellett a Sojourner marsjáró megalkotásában is. Harminckét év alatt hat szabadalma és több mint negyven újítása volt.

Az idei versenyre maximum háromfős csapatok jelentkezhettek a Közép-dunántúli régióból. Két feladatot – egy terület feltérképezését és tájékozódást, valamint pályakövetést és jelfelismerést – kellett teljesíteniük LEGO Mindstorms EV3 robotikai és programozható építőkészlettel. A feladatokat online kapták meg hónapról hónapra és a megoldásról egy videót kellett feltölteniük a legnagyobb videómegosztó oldalra. Munkájukat háromtagú zsűri pontozta – kizárólag a beküldött videók alapján –, majd kedden került sor a személyes részvételű fináléra.

A döntőt az egyetem Budai úti campusán rendezték, ahol dr. habil Molnár Gábor Péter dékánhelyettes köszöntötte a diákokat és felkészítő tanáraikat. Arról beszélt, fontos, hogy mi magunk is részesei legyünk a körülöttünk lévő világ alakításának. A versenyzők a technika, a műszaki tudományok, a programozás által élhetik meg a környezetük feletti irányítást. A dékánhelyettes azt kívánta a versenyzőknek, hogy tartsák meg a nagyfokú érdeklődésüket és érjenek el minél nagyobb sikereket!

A döntőben a csapatok személyesen mutatták be programozási ötleteiket.

A zsűri értékelés nyomán az alábbi eredmény született:

I. hely – Vac-e - Székesfehérvári SZC Váci Mihály Technikum, Szakképző Iskola és Kollégium csapata

I. hely - Missing bricks - Székesfehérvári SZC Hunyadi Mátyás Technikum csapata

III. hely – megosztva: VMgoLego - Székesfehérvári SZC Vörösmarty Mihály Technikum és Szakképző Iskola csapata és WindowsXP – a Székesfehérvári Teleki Blanka Gimnázium csapata.

Valamennyi résztvevő diák tárgyjutalmat, oklevelet vehetett át.

Fehérvári színes