-
Jövőbe mutató tudományos kutatások
A Magyar Tudomány Ünnepéhez is kapcsolódva, 21. alkalommal rendezte meg az AIS-t, az Alkalmazott Informatikai és Kapcsolódó Területek Szimpóziumot az Óbudai Egyetem Alba Regia Kara. A nemzetközi konferencia célja, hogy az egyetemi kutatók, hallgatók, illetve a külföldi vendégek és az ipar résztvevői tudományos kapcsolatokat alakíthassanak ki egymással.
2026.11.05. -
Nyílászárócsere az Arany János iskolában
Jó hír érkezett az Oktatási Minisztériumból: megvalósulhat az Arany János suli Tolnai utcai épületében a nyílászárók cseréje - számolt be kjözösségi oldalán dr. Cser-Palkovics András polgármester, aki javasolni fogja a közgyűlésnek, hogy a korábbi felajánlásunknak megfelelően adják át ezt a 15 millió forintos támogatást a tankerületnek 2027 folyamán.
2026.11.05. -
Női vállalkozók szakmai fóruma
Hogyan szerezzünk új ügyfeleket? Hogyan lehet egy szakmai ismeretségből mindenki számára előnyös együttműködés? Ezekre a kérdésekre is választ kaphattak azok a női vállalkozók, akik részt vettek a Fejér Megyei Önkormányzat szakmai fórumán a Megyeházán.
2026.11.05. -
A cél várólisták csökkentése
Október közepén elindult az Egészségügyi Minisztérium várólista-csökkentő programja, amely összesen több mint 21 milliárd forintból valósul meg. A program első szakasza a csípő- és térdprotézis-műtétekre vonatkozik.
2026.11.05.
A távhőszolgáltatás biztonságáért - újra köztulajdonba kerül a Székesfehérvári Fűtőerőmű Kft.
A Székesfehérvári Fűtőerőmű Kft felszámolóbiztosa elfogadta Székesfehérvár Önkormányzatának 2.75 milliárd forintos pályázatát a cég megvásárlására. A péntek délelőtti közgyűlés biztosította a fedezetet és egyhangú felhatalmazást adott arrra, hogy a Székesfehérvári Fűtőerőmű Kft. vagyoni elemeinek megvételére vonatkozó szerződést a város polgármestere aláírja. Cser-Palkovics András és Kissné Ágics Ilona felszámolóbiztos pénteken délután írta alá a szerződéseket. A vételárat 90 napon belül kell kifizetnie a városnak.
2014.01.17. 14:43 |
Pénteken délután aláírta a Székesfehérvári Fűtőerőmű Kft. vagyoni elemeinek megvételére vonatkozó szerződést dr. Cser-Palkovics András. Székesfehérvár Közgyűlése reggeli ülésén döntött erről, miután a felszámolóbiztos elfogadta a város által benyújtott nettó 2.750.000.000 forintos pályázatot. A felszámolás alatt álló cég fontos közszolgáltatási feladatot lát el, így a köztulajdonba kerülés garanciát ad a biztonságos működtetésre. A város kormányzati támogatással vásárolta meg a hőtermelő cég vagyoni elemeit, de természetesen az ott dolgozó szakemberek munkahelyeit is megőrzik - erről a szerződés aláírása után összehívott munkásgyűlésen biztosította a jelenlévőket a város polgármestere. Székesfehérvár Önkormányzatának 90 napon belül kell megfizetnie a vételárat, az így tulajdonába kerülő céget pedig a távhőszolgáltatást a városban ellátó Széphő Zrt. szakmai felügyelete mellett tervezik tovább működtetni.

Cser-Palkovics András polgármester a szerződésaláírás utáni munkásgyűlésen elmondta, hogy aláírásra kerültek az adásvételről a szerződések, azonban a vagyon a nettó 2.75 milliárd forint kifizetése után kerül a város önkormányzatához. „Soha nem rejtettem véka alá azt a személyes véleményemet, hogy hibás döntés volt akkoriban a Székesfehérvári Fűtőerőmű Kft 55 százalékának privatizálása. Azért tartottam hibás döntésnek, mert a szolgáltatás biztosításának felelőssége a közösséget, az önkormányzatot terheli. Ennek a felelősségnek pedig tulajdonjog nélkül sokkal nagyobb kockázattal lehet megfelelni. Miközben érdemi ráhatása a működésre az önkormányzatnak nem volt, a szolgáltatás biztonságáért a felelősség a város önkormányzatát terheli.”

A város polgármestere arról is beszélt, hogy senki nem kívánta azt a helyzetet, amibe a Fűtőerőmű került, hiszen az bizonytalanságot okozott a dolgozók körében és többször állt elő az-az eset, hogy a gázszolgáltató tájékoztatta az önkormányzatot, hogy kikapcsolja a gázszolgáltatást. Volt, hogy órákon múlt a távhőszolgáltatás leállítása a városban. Ezek elkerülése miatt fontos, hogy köztulajdonban maradjanak e szolgáltatások. "Kértünk és megkaptunk az államtól azt a segítséget, hogy stratégiailag kiemelt fontosságú cégnek minősítette a Székesfehérvári Fűtőerőmű Kft-t és ezzel egyfajta védettség alá helyezte. Ennek nyomán indult el a felszámolás, amit nem az önkormányzat indított." - hangsúlyozta Cser-Palkovics András.

A város polgármestere köszönetet mondott a Fűtőerőmű munkatársainak, hogy a bizonytalan időszakban is végezték a munkájukat és a fehérváriak a távfűtéses lakásokban érdemben, szerencsére nem értesültek a háttérben húzódó problémákról. Amikor a felszámolás elindul és pályázatra került sor, az önkormányzat kapott erre meghívást és a törvényes minimum összegre, nettó 2.75 milliárd Forintra tett ajánlatot. A pályázatot a felszámoló elfogadta, melynek nyomán a szerződéseket a felszámolóbiztos és a város polgármestere aláírta pénteken délután. Kilencven napon belül kell az önkormányzatnak a megfizetnie a vételárat, melynek kifizetésére a pénteki közgyűlés egyhangú döntése biztosította a fedezetet. „Nincsen akadálya annak, hogy ezt az összeget a város önkormányzata kifizesse, befejeződjön a felszámolás és a vagyonelemek a város tulajdonába kerülhessenek. Ehhez kértünk és várhatóan kapunk kormányzati támogatást, de a fedezet jelenleg is rendelkezésre áll.” – hangsúlyozta Cser-Palkovics András.

Beszélt arról is a munkásgyűlésen, hogy az önkormányzat lesz a tulajdonos függetlenül attól, hogy a vagyonkezelést és az üzemeltetést várhatóan a Széphő Zrt végzi majd a termelés és a távhőszolgáltatás egymással való kapcsolata miatt. Ígéretet tett arra, hogy a Fűtőerőmű mintegy hatvan fős munkavállalói csapatának a munkaviszonyát továbbra is biztosítják a Széphő-n keresztül.