A tavaszi útépítés után helyezik üzembe a csapadékvíz elvezető rendszert

Lakossági fórumon tájékoztatták a Csutora utcai lakókat hétfőn délután a Felsővárosban épülő csapadékvíz-elvezető rendszer építésének jelenlegi állásáról. Az utóbbi időben többen panaszkodtak a sár miatt az utcában, ahol tavasz végén helyezik majd üzembe a csapadékvíz elvezető rendszert, a víznyelőkkel együtt, ráadásul idén tavasszal a nagyon magas talajvíz is probléma a város egyik mélyen fekvő utcájában.
2018.03.12. 18:38 |
A tavaszi útépítés után helyezik üzembe a csapadékvíz elvezető rendszert

Az utca mintegy öt centiméter vastag aszfaltot kap tavasszal teljes szélességében és a padka is meg lesz emelve, hogy megfelelő lefolyása legyen a csapadékvíznek, majd az útépítési munkálatok után helyezik üzembe az út szélén a víznyelőket, ami biztosítj a víz elvezetését a Csutora utcában.

Laczi Péter irodavezető elmondta, hogy 2017 májusában kezdődött a több mint 160 cm átmérőjű csapadékcsatorna építése. Őszre elkészült a fővezeték a Zámoly utcától a Csutora utca Berényi út felőli végéig, a munka készültségi foka azonban 60-65 százalékos jelenleg.

A kivitelező tavaly rendkívül gyorsan megépítette a város csapadékvíz elvezetésének egyik gerincét adó közművet, amit még nem helyeztek üzembe. A munkálatok április végén folytatódnak.

A szeptemberben befejeződött csatornaépítés után ősszel elültették még a fákat és a bokrokat az utcában, télen azonban nem volt munkavégzés. Április végén kezdődnek el a befejező munkálatok: az útépítés és padkaépítés, továbbá a tereprendezés is, ami szintén hozzájárul ahhoz, hogy a víz elfolyhasson a víznyelőkbe.

Laczi Péter, a Városüzemeltetési és Közműellátási Iroda vezetője, Szegfű Zoltán a Colas Alterra Zrt. főépítés-vezető és Földi Zoltán önkormányzati képviselő közösen tájékoztatták a lakókat a munkálatok jelenlegi állásáról.

A jelenleg lefolyástalan területek vízelvezetésének megoldása is szereppel a munkálatok között - mondták a fórumon, ahol többször kihagsúlyozták a műszaki szakemberek, hogy a  csatornát még nem helyezték üzembe, az út melletti víznyelőket sem, ezért is volt nagy sár az utcában az elmúlt hetekben.

Egy Csutora utcai lakó elmondta, hogy korábban egy nyílt árok volt az utcában, aminek a Berényi út felé volt lejtése. Elmondása szerint "ez a talajvíz magasságát is szabályozta" és nagyobb esők esetén is megoldotta a csapadékvíz elvezetését, bár mint mondta "voltak olyan időszakok nagy esőzéseknél, hogy nem bírta elvezetni a régi árok a vizet".

Elhangzott a fórumon, hogy a vízgazdálkodási tanács jóváhagyásával készültek a tervek, amit ellenőrizni is fognak, ha készen lesz a kivitelezés nyár elején. A lakók türelmét kérték, mint mondták a vízelvezetési problémák a munkálatok befejezése után fognak megoldódni a rendkívül mély fekvésű Csutora utcában.

Városfejlesztés

  1. Elkészült a Mura utcai távhőprojekt

    Lezárult a Mura utca 4/a-b-c szám alatti önkormányzati épületegyüttes távhőre kapcsolása. Az új kazánház, a távhővezetékek és a három hőközpont kiépítésével korszerű és üzembiztos rendszer látja el távhővel a 191 lakást. A nemrég elkészült, új távhőtermelő rendszer különösen fontos mérföldkő, hiszen a hőellátást korszerű, újonnan kialakított rendszer váltotta fel, ami takarékosabban képes biztosítani a fűtést.

    2026.10.15.
  2. Sétány az északi tó körül

    Október 20-án megkezdődik a Palotavárosi északi tó körüli sétány a Horgász Egyesületek Fejér Megyei Szövetségének kivitelezésében. A fejlesztés részeként mintegy 1200 méter hosszú, kavicsburkolatú sétányt alakítanak ki és az északi tó a déli tóhoz hasonlóan teljes egészében körbejárhatóvá válik. A munkálatok várhatóan három hétig tartanak, az ütemezést azonban az időjárás is befolyásolhatja.

    2026.10.15.
  3. Az állammal közösen újítaná fel az Arany János Iskola Tolnai utcai épületét a város

    Közösségi oldalán jelezte dr. Cser-Palkovics András polgármester, hogy az Arany János Iskola Tolnai utcai épülete felújítást igényel, legsürgetőbb a nyílászárók cseréje. Ez a földszinti öt tanterem esetében nagyságrendileg 30 millió forintba kerül, melynek felét Székesfehérvár Önkormányzata átvállalná, így állami-önkormányzati összefogással újulhatna meg az épület.

    2026.10.14.
  4. A terepasztalom az egész város

    Mint arról már híreinkben beszámoltunk, rangos szakmai elismerésben részesült Székesfehérvár főépítésze, Lantay Attila. A XXX. Országos Főépítészi Konferencián az értékőrző és értékteremtő huszonöt évnyi szolgálata, az építészeti közbeszéd gazdagításához, valamint a következő generációk szemléletformálásához hozzájáruló oktatói és publikációs tevékenysége elismeréseként Főépítészi Életmű Díj kitüntetésben részesült.

    2026.10.12.