-
Jövőbe mutató tudományos kutatások
A Magyar Tudomány Ünnepéhez is kapcsolódva, 21. alkalommal rendezte meg az AIS-t, az Alkalmazott Informatikai és Kapcsolódó Területek Szimpóziumot az Óbudai Egyetem Alba Regia Kara. A nemzetközi konferencia célja, hogy az egyetemi kutatók, hallgatók, illetve a külföldi vendégek és az ipar résztvevői tudományos kapcsolatokat alakíthassanak ki egymással.
2026.11.05. -
Nyílászárócsere az Arany János iskolában
Jó hír érkezett az Oktatási Minisztériumból: megvalósulhat az Arany János suli Tolnai utcai épületében a nyílászárók cseréje - számolt be kjözösségi oldalán dr. Cser-Palkovics András polgármester, aki javasolni fogja a közgyűlésnek, hogy a korábbi felajánlásunknak megfelelően adják át ezt a 15 millió forintos támogatást a tankerületnek 2027 folyamán.
2026.11.05. -
A cél várólisták csökkentése
Október közepén elindult az Egészségügyi Minisztérium várólista-csökkentő programja, amely összesen több mint 21 milliárd forintból valósul meg. A program első szakasza a csípő- és térdprotézis-műtétekre vonatkozik.
2026.11.05. -
Nemzetközi informatikai szimpózium
21. alkalommal rendeztek Nemzetközi Alkalmazott Informatikai és Kapcsolódó Területek Szimpóziumot az Óbudai Egyetem Alba Regia Karán. A témát ezúttal is a legújabb trendek, kutatások és eredmények szolgáltatták.
2026.11.05.
A Tábori Lelkészi Szolgálat látogatása a Nagysándor József Híradó- és Vezetéstámogató Ezrednél
A Magyar Honvédség alakulatait érintő csapat- látogatásaik sorában Fehérvárra, az MH 43. Nagysándor József Híradó- és Vezetéstámogató Ezredhez látogattak el a Honvédelmi Minisztérium Tábori Lelkészi Szolgálatának vezetői
2013.04.28. 13:16 |
A Magyar Honvédség alakulatait érintő csapatlátogatásaik sorában Székesfehérvárra, az MH 43. Nagysándor József Híradó- és Vezetéstámogató Ezredhez látogattak el a Honvédelmi Minisztérium Tábori Lelkészi Szolgálatának vezetői - számolta be a honvedelem.hu.
Az alakulatnál dr. Révész Gyula mérnök ezredes, parancsnok fogadta a vendégeket, Jákob János dandártábornok, protestáns tábori püspököt, Bíró László katolikus tábori püspököt, valamint Oláh Emil alezredes és Kótai Róbert főhadnagy kiemelt vezető tábori lelkészeket.
Az alakulatnál dr. Révész Gyula mérnök ezredes, parancsnok fogadta a vendégeket, Jákob János dandártábornok, protestáns tábori püspököt, Bíró László katolikus tábori püspököt, valamint Oláh Emil alezredes és Kótai Róbert főhadnagy kiemelt vezető tábori lelkészeket.

Ébredjen bizalom a szívekben! A katona jellemzője az ép testben, ép lélek. Lehetséges, hogy ez kívülről így is látszik, de a gazdasági válság, a folyamatos megfelelési kényszer rájuk is hatnak, netán érzelmi válságot is előidézhetnek. Akkor a lélekkel foglalkozva, azt megnyitva, az erőtlent megerősíteni szolgálatunk feladata – hangsúlyozta a csapatlátogatáson Jákob János dandártábornok. (Fotó: Bödő Viktória)
A mai rohanó, teljesítménykényszer által diktált világban a szolgálat szerepe a jelenlét mellett az, hogy a lét egy másik dimenziójára is emlékeztessék a katonákat, a horizontális világban a vertikumot is megjelenítsék. Bíró László katolikus tábori püspök ezen gondolatok mellett kitért a gazdasági válság következményeként fellépő szorongásra, szenvedésre, megélhetési terhekre, illetve az annak feldolgozásában nyújtott felelősségükre is.