A Székesfehérvári Királyi Napok önkénteseinek köszönték meg a munkáját a Táncházban

A Táncház udvarán rendezett „köszönöm parti” keretében ünnepelték idén is a Székesfehérvári Királyi Napok önkénteseit. A város legnagyobb ünnepi rendezvényének megvalósításában ebben az évben minden eddiginél több, mintegy 160 vállalkozó szellemű önkéntes működött közre, akiknek munkája nélkülözhetetlen. 
Nézze meg az idei Királyi Napok összefoglalóját!
2023.08.25. 20:23 |
A Székesfehérvári Királyi Napok önkénteseinek köszönték meg a munkáját a Táncházban

Székesfehérváron jelentős bázist alkotnak azok az önkéntesek, akik évről évre közreműködnek a városi rendezvények – többek között az országosan egyedülálló ünnepi rendezvénysorozat, a Székesfehérvári Királyi Napok, azon belül is a Királyi Napok Folkfesztivál – sikeres megvalósításában.

A Fehérvári Programszervező Kft. 2015-ben kezdte el a közös munkát az önkéntesekkel, és szisztematikusan építette fel azt a csapatot, mellyel elégedetten és hatékonyan tud együtt dolgozni.

%%GALLERY:756 A Székesfehérvári Közösségi és Kulturális Központ számos nyugdíjas klubbal és középiskolával áll szoros kapcsolatban, emellett együttműködik a Székesfehérvári Diáktanáccsal és a Vigyázó Kéz Gyermekvédelmi Egyesülettel is, hogy fenntartsa és folyamatosan bővítse a kapcsolatrendszerét. Az önkéntesek számára szerveznek tréningeket, helyszínbejárásokat, hogy mindenki megtalálhassa a számára legmegfelelőbb feladatot. Működtetik a Fehérvár Önkéntesei Facebook-oldalt is, ahol folyamatosan posztolnak, és tagokat toboroznak a programokra.

2023-ban – minden eddigi évet felülmúlva – 160-an vállaltak önkéntes munkát, közülük 130-an a Székesfehérvári Közösségi és Kulturális Központhoz, 30-an pedig a Folkfesztiválhoz kapcsolódva dolgoztak.

Segítettek többek között a belvárosi információs pontokon, az óriásbábok felvonulásában, mozgatásában, és közreműködtek egyéb fontos technikai feladatokban.

Dr. Cser-Palkovics András polgármester felelevenítette, hogy a Királyi Napok története a néptáncfesztiválhoz kötődik, melyet hosszú éveken keresztül szerveztek, majd a 2013-as Szent István Emlékévre készülve született meg a kezdeményezés, hogy egy összművészeti kulturális és történelmi programsorozattá bővítsék a fesztivált.

Fehérvár polgármestere kiemelte, büszke lehet a város erre az ünnepségsorozatra, melyben mindenki megtalálta a helyét, és amelyet csak néhány nagyváros tudna megrendezni Fehérvárhoz hasonlóan, saját erőből. A rendezvény vázát a folyamatosan fejlődő helyi kulturális élet adja az intézményekkel, a dolgozókkal, a művészeti csoportokkal és a civilekkel együtt, akik képesek egy hetet tartalommal megtölteni és megszervezni. Az idei Királyi Napok kicsit rövidebb volt ugyan a megszokottnál, ám töményen tele volt programokkal, újdonságokkal, melyek nagyon sok embernek okoztak örömöt. Mindenki óriási munkát végzett, ráadásul a kultúra közösségépítő, fontos dolog, melyben a különböző generációk képesek együttműködni.

A Táncházban rendezett pénteki „köszönöm partin” Juhász Zsófia, az SZKKK igazgatója és az Alba Regia Táncegyesület elnöke úgy fogalmazott, 2013 óta ebben az évben érezte igazán, hogy a „csapból is” a Királyi Napok folytak, kimagaslóan híres lett a programsorozat országos szinten is. A Folkfesztivál idén is hazai fellépőkkel zajlott, ám szándékukban áll újra nemzetközivé tenni. A Királyi Napokon való nyüzsgés, pezsgés sokaknak csábító, nyugdíjasoknak, fiataloknak egyaránt.

A „köszönöm parti” megnyitóján oklevelet vett át Ludman Gábor, Ludman Csanád és Takács Balázs a Királyi Napok Folkfesztivál idején nyújtott támogatásért, amellyel hozzájárultak a rendezvény sikeres lebonyolításához. A Székesfehérvári Királyi Napokon végzett példamutató önkéntes munkájáért szintén oklevelet kapott a Vigyázó Kéz Gyermekvédelmi Egyesület, valamint Kelemen Boglárka, Kórodi Anna Karolina, Király Benedek, Khaut Magdolna, Fröschl Ferenc és Gubucz Adrienn. Meglepetésként külön köszöntötték Kupi Károlynét is születésnapja alkalmából.


A Székesfehérvári Közösségi és Kulturális Központ sikerrel szerepelt a Nemzeti Művelődési Intézet által meghirdetett pályázaton, amelynek keretében a jelentkezők a közösségi fesztiválokkal kapcsolatos jó gyakorlataikat mutatták be kisvideókban. Az SZKKK “Önkéntesek a Székesfehérvári Királyi Napokon“ címmel nyújtott be a felhívásra kisfilmet, amellyel második helyezést ért.