-
Új CT-készülék a kórházban
Befejeződött az új CT-készülék beüzemelése a Fejér Vármegyei Szent György Egyetemi Oktató Kórházban, így a berendezés már a mindennapi betegellátást szolgálja - közölte a székesfehérvári kórház a honlapján.
2026.07.18. -
Szélesítik a végállomást
Július 13-án, hétfőn megkezdődik a Kassai úti autóbusz végállomás bővítése. A munkák során az útpálya szélesebb lesz, hogy az autóbuszok ki tudják kerülni egymást. A szélesítés és a szegélyépítések során a felszálló peront is áthelyezik. A munkálatok várhatóan augusztus első felébe zárulnak. Arra kérik az utasokat, figyeljék a kihelyezett jelzéseket, és az átépítés idején kijelölt ideiglenes megállókat.
2026.07.10. -
Érkeznek az új bútorok
Új bútorok érkeznek a Modern Városok Program keretében felújított fehérvári gimnáziumokba – adta hírül közösségi oldalán dr. Cser-Palkovics András polgármester.
2026.07.03. -
Záportározókat alakítanak ki
A Stratégia Bizottság először tárgyalta a héten Székesfehérvár klímastratégiájának átültetését a gyakorlatba. A szakemberek ugyanis a felmérő és tervező munka után elkészültek az öt kialakítandó záportározó koncepcióterveivel - tájékoztatott közösségi oldalán Fehérvár polgármestere.
2026.07.02.
A remény otthona – átadták a RÉV Szenvedélybeteg-segítő Ambulancia megújult épületét
A RÉV Szenvedélybeteg-segítő Ambulancia immár 29 éve vesz részt Székesfehérvár szociális életében, a szenvedélybetegek ellátásában, egyre szorosabb együttműködésben a városban és a környező településeken működő szociális, egészségügyi, egyházi és oktatási intézményekkel. Egy összefogásban megvalósult fejlesztésnek köszönhetően mostantól a maroshegyi Szent Kristóf Plébánia megújult épületében működik a közösségi ellátás, a nappali intézmény és a közösségi szolgálat. Az alacsonyküszöbű ellátás, az elterelt csoport és a pszichiátriai szakrendelés pedig továbbra is a Gyümölcs utcában várja a klienseket.
A maroshegyi plébániaépület teljes átalakításon ment keresztül. A Székesfehérvári Egyházmegye támogatásával megvalósult 280 millió forintos fejlesztés során közösségi tereket, irodákat, fogadószobákat alakítottak ki. A házat otthonossá tevő bútorok és berendezési eszközök beszerzéséhez Székesfehérvár Önkormányzata 4 millió forinttal, a Fehérvár Travel Alapítvány 4,5 millió forinttal járult hozzá.
A ház pénteki ünnepélyes átadóján Spányi Antal megyéspüspök köszöntőjében méltatta azt a nehéz szakmai munkát, amelyet a RÉV munkatársai folytatnak immár lassan harminc éve. Az egyház a kezdetektől fogva felelősnek érezte magát minden emberért. Azokért, akik segítségre szorulnak, akik kereszteket hordoznak – még ha önmaguk hibái miatt is teszik ezt. „A bajba jutott ember mellé oda kell állni, nem a miérteket keresve, hanem segítséget nyújtva a megoldás, a gyógyulás felé vezetve őt. Nagyon örülök, hogy ez a munka 29 éve a Felsővárosi Plébánia épületében indult el, és mostantól itt, a Maroshegyi Plébánia megújult épületében, korszerű eszközökkel felszerelt, tágas helyiségekben, a modern kor elvárásainak megfelelő környezetben segíthetik az ide betérőket.”
Székesfehérvár Önkormányzata a bútorok és a berendezési tárgyak beszerzéséhez járult hozzá 4 millió forinttal. A RÉV több évtizede, szorosan együttműködve a várossal hiánypótló, fontos feladatot lát el a szenvedélybetegek segítése terén – hangsúlyozta Mészáros Attila. Az alpolgármester örömét fejezte ki, hogy az összefogásnak köszönhetően megújult és újra a közösséget szolgálja a Maroshegy szívében található épület, amelyben XXI. századi körülmények között fogadják a klienseket.
A Katolikus Karitász fenntartásában működő Ambulancia az itt dolgozó szakembereknek köszönhetően a remény otthona – mondta Zagyva Richárd országos Karitász igazgató. A függőség nem csupán egészségügyi vagy szociális kérdés, hanem minden szenvedélybetegség mögött van egy ember, egy család, sokszor egy összetört kapcsolat, egy elveszni látszó életút. A RÉV célja így nem csak a probléma kezelése, hanem az ember segítése. „A szenvedélybeteg mellett maradni különösen nehéz szolgálat, mert türelmet, szakértelmet igényel, de mindenekelőtt szeretetet. Ez megegyezik a Karitász küldetésével is.”
Hosszú tervezés, számos egyeztetés, sok-sok összefogás kellett a cél megvalósulásához – emelte ki dr. Sinkovicsné Máté Hortenzia. A Székesfehérvári Egyházmegyei Karitász igazgatója felidézte, hogy Farnas István, a RÉV Ambulancia vezetője kezdeményezte, kezdte el az egyeztetéseket és vitte a projektet a megvalósításig. Az egyházmegye, a karitász és az önkormányzat összefogásának köszönhetően készült el az új épület. Az igazgató reményét fejezte ki, hogy ez a három évtizede jól működő közösség a jövőben is összetart majd a célok megvalósítása érdekében.
A köszöntőket követően fotókat vetítettek, amelyek alatt a küzdelmekkel teli gyógyulás útján járó Farnas István köszöntőjét tolmácsolták. Az Ambulancia vezetője írásában felidézte a legfontosabb pillanatokat, a bejárt utat, a Maroshegyi Plébánia és a RÉV közös történetét. Az átadóünnepség zárásaként Spányi Antal megyés püspök megáldotta a házat és a RÉV munkáját.