-
Jövőbe mutató tudományos kutatások
A Magyar Tudomány Ünnepéhez is kapcsolódva, 21. alkalommal rendezte meg az AIS-t, az Alkalmazott Informatikai és Kapcsolódó Területek Szimpóziumot az Óbudai Egyetem Alba Regia Kara. A nemzetközi konferencia célja, hogy az egyetemi kutatók, hallgatók, illetve a külföldi vendégek és az ipar résztvevői tudományos kapcsolatokat alakíthassanak ki egymással.
2026.11.05. -
Nyílászárócsere az Arany János iskolában
Jó hír érkezett az Oktatási Minisztériumból: megvalósulhat az Arany János suli Tolnai utcai épületében a nyílászárók cseréje - számolt be kjözösségi oldalán dr. Cser-Palkovics András polgármester, aki javasolni fogja a közgyűlésnek, hogy a korábbi felajánlásunknak megfelelően adják át ezt a 15 millió forintos támogatást a tankerületnek 2027 folyamán.
2026.11.05. -
A cél várólisták csökkentése
Október közepén elindult az Egészségügyi Minisztérium várólista-csökkentő programja, amely összesen több mint 21 milliárd forintból valósul meg. A program első szakasza a csípő- és térdprotézis-műtétekre vonatkozik.
2026.11.05. -
Nemzetközi informatikai szimpózium
21. alkalommal rendeztek Nemzetközi Alkalmazott Informatikai és Kapcsolódó Területek Szimpóziumot az Óbudai Egyetem Alba Regia Karán. A témát ezúttal is a legújabb trendek, kutatások és eredmények szolgáltatták.
2026.11.05.
A Munka Világa - kétnapos kiállítás a Hiemer-házban
Álláskeresőknek, aktív, de változtatásra készülő munkavállalóknak és diákoknak szolgálnak hasznos információkkal „A Munka Világa” című kiállításon, melyet első ízben, úttörő jelleggel szerveznek meg a Hiemer- házban. Szeptember 20-21-én, pénteken és szombaton tizenöt kiállító mutatja be kínálatát – hangzott el a programot beharangozó sajtótájékoztatón.
2013.09.17. 15:05 |
Álláskeresőknek, aktív, de változtatásra készülő munkavállalóknak és diákoknak szolgálnak hasznos információkkal „A Munka Világa” című kiállításon, melyet első ízben, úttörő jelleggel szerveznek meg a Hiemer Rendezvényközpontban. Szeptember 20-21-én, pénteken és szombaton tizenöt kiállító mutatja be kínálatát – hangzott el a programot beharangozó sajtótájékoztatón.
„A Munka Világa” kiállítás a Lénia 2 Kft. és a Hiemer Rendezvényközpont közreműködésével valósul meg. Fő témakörei: állásbörze, munkaerő-kölcsönzés, diákmunka, felnőttképzés, kompetenciafejlesztés, felsőoktatás, rehabilitáció, rekreáció és tréningszervezés. A kiállítás díszvendégeként jelen lesz a Fejér Megyei Kormányhivatal Munkaügyi Központja, a Grundfos Magyarország Gyártó Kft., a Kodolányi János Főiskola, valamint a Türr István Képző és Kutató Központ, rajtuk kívül további székesfehérvári vállalkozások és szolgáltatók mutatják be aktuális ajánlataikat. Szeptember 20-án, pénteken 10.00-17.00 óra között, 21-én, szombaton 10.00-16.30 óra között várják az érdeklődőket a Hiemer-ház báltermében.
„Kiállításunk úttörő jellegű! Tudomásunk szerint az elnyúló gazdasági válság ideje alatt senki sem próbálkozott Székesfehérváron állásbörzével, mi most belevágunk!” – hangsúlyozta a sajtótájékoztatón Posch Ede főszervező, a Lénia 2. Kft. ügyvezetője. Elmondta: „Valamennyi területről érkeznek kiállítók és meggyőződésünk, hogy mindenkinek érdemes lesz kilátogatnia, aki állást keres, munkahelyet változtatna, tanulna, vagy átképezné magát abban a reményben, hogy ezáltal könnyebben jut jobban fizető, érdekesebb álláshoz. Tehát a tizenévesektől a munkavállalói kor felső határáig várjuk az érdeklődőket. Nem feledkezünk meg az aktív nyugdíjasokról sem, hiszen egyik kiállítónk éppen ebben a korcsoportban találja meg partnerei talán legnagyobb hányadát.”

A kiállításnak helyet adó Hiemer Rendezvényközpont Székesfehérvár egyik legfontosabb közösségi épületévé vált az elmúlt években. A teljes körű rekonstrukció befejezése óta a legkülönfélébb rendezvényeket tartották az épületben - nyilatkozta Turi Krisztina, a központ rendezvényszervezője: „Az immár teljes fényében tündöklő Hiemer-házban az ötfős megbeszéléstől a százhatvan fős ünnepi műsorig bármi megvalósítható. Szeretnénk minél többféle rendezvény házigazdái lenni, hogy egyre többen megismerjék a város szívében ezt a gyönyörű épületegyüttest, ami így valóban a mai fehérváriak életének részévé válhat. A Hiemer Rendezvényközpont megfelelő technikai háttérrel rendelkezik ahhoz, hogy hasonló kiállításoknak, de akár konferenciáknak és lakodalmaknak is színvonalas helyszínt biztosítson.” Turi Krisztina kiemelte: tematikus rendezvényeik sorában szerepelt már esküvő, valamint utazás és szabadidő kiállítás, „A Munka Világa” rendezvény lesz a harmadik. Érdeklődéssel várják a következő, hasonló jellegű programot
„A Munka Világa” című kiállítás ingyen látogatható. Minden érdeklődő ÕsFehérvár városkártyát és tombolát kap ajándékba, a sorsolást szombaton, 16.00 órakor tartják.