-
Új hotel Fehérváron
A MET Arénába érkező sportolók és szurkolók számára kiváló szálláslehetőséget, a szomszédos ipari park cégeinek pedig akár nemzetközi konferenciák lehetőségét is kínálja majd az új, 120 szobás Radisson hotel, amelynek alapkövét kedden tették le Székesfehérváron.
2026.03.17. -
Célegyenesben a Vasvári felújítása
A beruházás során a régi épületrész felújítási munkálatai befejeződtek és az új épületszárny kivitelezési munkái is a végéhez közelednek – árulta el dr. Cser-Palkovics András polgármester, aki elmondta, hogy tovább folytatódnak a fehérvári iskolafelújítások.
2026.03.06. -
Erdőtelepítés Sóstón!
Egy hektárnyi erdővel, 6500 facsemetével bővítjük a Sóstó Természetvédelmi Területet - tette közzé közösségi oldalán a város polgármestere. A február 20-i, pénteki Közgyűlés dönthet az erdőtelepítés szükségességéről. 5500 darab szürke nyár adná az állomány gerincét.
2026.02.19. -
Útfelújítások a költségvetésben
A Versenyképes Járások Program 820 millió forintos visszatérítése mellé, még egyszer ennyit tesz hozzá a város. Az útfelújításokba eddig bekerült 42 felújításból - a már megkezdett beruházások mellett - az idei költségvetés 2026-27, illetve 2027-28 vonatkozásában mintegy harminc felújítás elindítását tartalmazza. Az alábbiakban kigyűjtöttük az idei költségvetés tervezetéből az útfelújításokat.
2026.02.15.
Az ország legmodernebb hulladékgazdálkodási gépsora indul Csalán
Az újonnan épült mechanikai előkezelő és szelektív válogatóművet egy bejárás keretében nézték meg a Közép-Duna Vidéke Hulladékgazdálkodási Önkormányzati Társulás, a térség országgyűlési képviselői és a kivitelezésben részt vett cégek szakemberei.
A Közép-Duna Vidéke Hulladékgazdálkodási Önkormányzati Társulás hulladékgazdálkodási rendszerének fejlesztését szolgáló, 18,5 milliárd forint összegű, uniós és hazai támogatásból megvalósuló projekt keretében hulladékgyűjtő és -szállító járművek, gépek, eszközök beszerzése mellett megépült 2 hulladékkezelő központ és 8 hulladékgyűjtő udvar a Társulás működési területén – hangzott el azon a bejáráson, amelynek keretében a székesfehérvári mechanikai előkezelő és szelektív válogatómű létesítményeit nézték meg.

Az ország jelenleg legmodernebb hulladékgazdálkodási létesítménye jött létre. A gépek engedélyezési folyamata most zajlik – tájékoztatott a leendő üzemeltető Depónia Nonprofit Kft. ügyvezetője. Steigerwald Tibor ismertetőjében elhangzott, hogy a társaság a környékbeli települések 335 ezer lakójának hulladékát gyűjti, szállítja és kezeli. A csalai és az adonyi telephelyen 145 település mintegy 500 ezer lakójának kommunális hulladékát dolgozzák fel, és e térség teljes szelektív hulladéka Csalára érkezik. A megvalósult beruházásnak köszönhetően a tervek szerint évente 50 ezer vegyes és 15 ezer tonna szelektív hulladékot dolgoznak fel majd a csalai telephelyen – mondta Steigerwald Tibor.
A rövid tájékoztatót követően Vargha Tamás és Törő Gábor országgyűlési képviselők, a Közép-Duna Vidéke Hulladékgazdálkodási Önkormányzati Társulás tagjai, valamint a kivitelezésben résztvevő cégek szakemberei bejárás keretében nézték meg a mechanikai előkezelő és szelektív válogatómű létesítményeit. A vegyes hulladék kezelése során a beszállított vegyes háztartási hulladékot 80 mm alatti és 80 mm feletti frakcióra választják szét. A 80 mm alatti frakció biológiai stabilizálás után a csalai hulladéklerakóba kerül, a 80 mm feletti hulladékot pedig az adonyi kezelőmű dolgozza fel. A szelektív válogató csarnokban a beszállított hulladékot zsákbontó, ballisztikus szeparátor, mágnesszalag, örvényáramú szeparátor, 3 db optikai válogatógép, illetve kézi utóválogatás segítségével vastartalmú fém, alumínium, papír, fólia, HDPE, LDPE, valamint víztiszta-, kék- és tarka PET frakciókra válogatják, majd ezeket egy nagy teljesítményű bálázógéppel könnyen mozgatható és szállítható bálákba csomagolják.
A közel húsz milliárd forintos fejlesztésben a székesfehérvári válogatóművek mellett Adonyban egy komplex mechanikai kezelőmű, valamint Oroszlányban, Móron, Székesfehérváron, Polgárdiban, Budakeszin, Gárdonyban, Dunaújvárosban és Dunaföldváron hulladékudvarok épültek. A létesítmények üzemeltetését a Közép-Duna Vidéke Hulladékgazdálkodási Önkormányzati Társulás két közszolgáltatója, a DEPÓNIA Nonprofit Kft. és a VERTIKÁL Nonprofit Zrt. látja majd el.