Börgöndi Légiparádé - idén is sokan voltak kíváncsiak a legkedveltebb vasmadarakra

Égen és földön is izgalmas programok vártak a Börgöndi Légiparádé látogatóira. A 29. alkalommal megrendezett eseményen az eddigi repülőnapok legnagyobb közönségkedvenceit láthatták együtt, egy csokorba gyűjtve a légi járművek szerelmesei.
2024.09.08. 16:21 |
Börgöndi Légiparádé - idén is sokan voltak kíváncsiak a legkedveltebb vasmadarakra

Az időjárás is kegyeibe fogadta a 29. Börögöndi Légiparádét, hiszen ragyogó napsütésben érkezett a megnyitóra

A Delfin, és a hagyományoknak megfelelően a kék égből zászlókkal alászállva landoltak a célkeresztbe az Albatrosz Repülő Egyesület ejtőernyős szakosztályának sportolói.

Az esemény megnyitóján a résztvevőket Vargha Tamás, Székesfehérvár országgyűlési képviselője, miniszterhelyettes köszöntötte, aki a repülés ünnepének nevezte e majd’ háromévtizedes múltú rendezvényt, ahol a látogató képet kap a múltról és a jelenről egyaránt.

A Légiarádéra ellátogatott a honvédelmi miniszter, aki beszédében megemlékezett a fehérvári repülés több mint 100 éves múltjáról. Szalay-Bobrovniczky Kristóf felidézte azokat a repülőgéplegendákat, amelyek megfordultak a reptéren és szólt az egykori katonai bázisról, amelynek egykori megszüntetésével sok tudás, tradíció veszett el. Szerencsére a repülés őrzői, az Albatrosz Repülő Egyesület tagjai a mai napig azon dolgoznak, hogy a reptér működjön, és mindig legyenek fiatalok, akik folytatják a repülést. A miniszter a honvédelmi fejlesztésekről szólva kiemelte, a magyar kormány, amint az ország gazdasági teljesítőképessége lehetővé tette, komoly haderőfejlesztési és honvédelmi programba kezdett, így a légierőt is átfegyverezte az elmúlt években. A Magyar Honvédség forgószárnyas és merevszárnyas repülőeszközei vadonatújak, új Airbus helikopterflotta épült ki, a Gripen-flotta négy harcászati vadászbombázóval egészül ki és néhány nappal ezelőtt érkezett meg a brazil Embraer gyár KC 390-es szállító repülőgépe. Jövőre új sugárhajtású kiképző repülőgépek érkeznek, valamint folyamatosan állnak rendszerbe a légvédelem legkorszerűbb, világszínvonalú eszközei, amelyek a magyar légtér biztonságáról gondoskodnak.

Dr. Cser-Palkovics András polgármester köszöntőjében szólt az Albatrosz Repülő Egyesület kitartó munkájáról, amelynek köszönhetően ma is eredeti funkciójában működhet a repülőtér. Mint mondta, a kormány támogatásának köszönhetően a tulajdoni viszonyok rendezettek. A tervezési munka a fejlesztés tekintetében pedig szintén halad, és bízunk benne, hogy hamarosan majd ennek konkrétumairól is, egy sport- és üzleti célú kis repülőtér megvalósításáról is be tudunk számolni. Abban is bízunk, hogy ezek mellett a magyar honvédelemben is lesz feladata a kadétprogramnak is. A fejlesztések kapcsán kiemelte, sok minden megvalósult már, de a munka folytatódik: egy újabb hangárral bővül a reptér, amelyre a forrást a város biztosítja még az idei esztendőben. Itt kaphat helyet majd a repüléstörténeti múzeum.

Az Albatrosz Repülő Egyesület vezetősége és tagsága az év elején nehéz döntés előtt állt, hiszen a tavaly, a repülőnapon történt tragikus baleset miatt felvetődött a kérdés, lesz-e, lehet-e idén légiparádé.

A repülők úgy döntöttek, hogy az elődeinktől kapott zászlót, ami az aviatika zászlaja, azt vinnünk kell tovább, hogy majd mi is átadhassuk az utánunk jövő nemzedéknek – mondta Szilády Dezső, az Albatrosz Repülő Egyesület elnöke. Mindenkinek köszönetet mondott a támogatásért, a magyar légi és földi alakulatoknak a statikus és dinamikus bemutatókért, és a városnak az új hangár megépítéséhez adott támogatásért.

A rendezvény megnyitóját követően néma főhajtással emlékeztek a tavalyi repülőnapon elhunyt pilótákra, Rózsavölgyi Vilmosra és Rózsavölgyi Árpádra. A légcsavar kegyeleti helynél a Kell ott fenn egy ország dal kísértében helyezték el az emlékezés virágait, majd koszorúzással tisztelegtek a repülős emlékműnél az elődök előtt.

A helikopter és repülő bemutatók mellett a színpadon beszélgetésekkel várták az érdeklődőket. A hangárban a repüléstörténeti kiállításon a pilóták öltözékéről, a vadászgépek irányításáról, az egykor a börgöndi repülőtéren állomásozó helikopter század múltjáról is érdekes információkat kaphattak a látogatók. A Magyar Honvédség jelenéről és a magyar légiforgalmi szolgálat, a HungaroControl nyújtotta munkalehetőségekről is tájékozódhattak.

Fehérvári színes

  1. Szenior karácsony

    Székesfehérvár önkormányzata minden év decemberében színes, szórakoztató előadással ajándékozza meg az idősebb generáció képviselőit. 2025-ben Horváth Orsolya hegedűs előadóművész, valamint Nyári Károly, Nyári Alíz és Nyári Edit érkezik a szenior közönség elé december 10-én, szerdán 14 órakor az Alba Regia Sportcsarnokban.

    2025.12.04.
  2. Szeretet Karácsony 2025.

    Az elmúlt három évhez hasonlóan Székesfehérvár Önkormányzata idén is meghirdette karácsonyváró adománygyűjtő akcióját, amelyben nyolc szociális szervezet vesz részt az adventi időszakban. A Szeretet Karácsony keretében december 22-ig fogadják a tartós élelmiszereket az Alba Bástya Központban és a Városház téri Adventi Faházban.

    2025.12.04.
  3. Családi mesedélelőtt Sóstón

    Folytatódnak a családi mesedélelőttök a Sóstó Látogatóközpontban. December 6-án, szombaton 10.00 órakor a közeledő karácsony jegyében telik a mintegy kétórás program. A belépéshez regisztráció szükséges.

    2025.12.04.
  4. Karácsonyi csodák Székesfehérváron

    Az ünnepi fénybe öltözött székesfehérvári belvárost képeskönyvbe illő művészeti installációk és fényjátékok színesítik, minden a közös ünnepvárásra hívogat. Kézműves ajándékkészítő műhelyek, karácsonyváró családi programok, meghitt elcsendesülés jótékonysági vásárral és míves kézműves portékákkal, ünnepi koncertek, színházi és balettszínházi előadások.

    2025.12.04.