-
Új hotel Fehérváron
A MET Arénába érkező sportolók és szurkolók számára kiváló szálláslehetőséget, a szomszédos ipari park cégeinek pedig akár nemzetközi konferenciák lehetőségét is kínálja majd az új, 120 szobás Radisson hotel, amelynek alapkövét kedden tették le Székesfehérváron.
2026.03.17. -
Célegyenesben a Vasvári felújítása
A beruházás során a régi épületrész felújítási munkálatai befejeződtek és az új épületszárny kivitelezési munkái is a végéhez közelednek – árulta el dr. Cser-Palkovics András polgármester, aki elmondta, hogy tovább folytatódnak a fehérvári iskolafelújítások.
2026.03.06. -
Erdőtelepítés Sóstón!
Egy hektárnyi erdővel, 6500 facsemetével bővítjük a Sóstó Természetvédelmi Területet - tette közzé közösségi oldalán a város polgármestere. A február 20-i, pénteki Közgyűlés dönthet az erdőtelepítés szükségességéről. 5500 darab szürke nyár adná az állomány gerincét.
2026.02.19. -
Útfelújítások a költségvetésben
A Versenyképes Járások Program 820 millió forintos visszatérítése mellé, még egyszer ennyit tesz hozzá a város. Az útfelújításokba eddig bekerült 42 felújításból - a már megkezdett beruházások mellett - az idei költségvetés 2026-27, illetve 2027-28 vonatkozásában mintegy harminc felújítás elindítását tartalmazza. Az alábbiakban kigyűjtöttük az idei költségvetés tervezetéből az útfelújításokat.
2026.02.15.
Lakossági fórumon ismertették a középiskolai campus körüli közlekedési tervet
A Modern Városok Program fontos eleme az a Középiskolai Campus, amely a meglévő gimnáziumi értékeket megtartva, kiemelten sport- és művészeti középiskolai oktatási célokat fog megvalósítani a jövőben. A Csónakázó-tó mellett a Szabadságharcos út és a Sár utca között, 4,7 hektáron, 35.000 négyzetméternyi hasznos területen megvalósuló campusberuházás négy intézmény – a Vasvári Pál Gimnázium, a Kodolányi János Gimnázium és Szakgimnázium, a Tóparti Gimnázium és Művészeti Szakgimnázium, valamint a második ütem keretében a Hermann László Zeneművészeti Szakgimnázium és Alapfokú Művészeti Iskola – összesen több, mint 2500 diákjának biztosítja majd a tanulás lehetőségét egy 21. századi épületegyüttesben.
Mészáros Attila alpolgármester elmondta, hogy teljes projektre elkészültek az engedélyes tervek. Az első ütem esetében pedig már a közbeszerzési eljárás is folyamatban van a kiviteli terv elkészítésére, illetve a kivitelezésre. Ez a Kodolányi János Gimnázium és Szakgimnázium felújítását és az egyik épületszárny lebontását, majd és újjáépítését, a Vasvári Pál Gimnázium épületének megépítését, illetve a volt Ybl Miklós Általános Iskola épületének helyén egy „C” típusú tornacsarnok létesítését tartalmazza. A tervek szerint 2019 tavaszán zárulhat le a közbeszerzési eljárás, majd a 2018/19-es tanév lezárásával elkezdheti a munkát a kivitelező. Nem több, mint 34 hónap alatt készülhet el a tervek szerint az első ütem, ami az új Vasvári Pál Gimnázium épületének megépítését tartalmazza egy tornacsarnokkal együtt továbbá a Kodolányi János Középiskola teljes felújítása is része a tervnek.
A campusz területén belül minimális lesz a gépjárműforgalom. „Tervezés közben vagyunk, nincs semmi kőbe vésve.” – kezdte a tervek bemutatását Nagy Zsolt. Mint mondta alap elgondolás volt a közlekedés tervezésénél, hogy ne hozzunk létre olyan zsákutcákat (mint jelenleg a Szabadságharcos út vége), ami megtelik és nem lehet közlekedni benne. Cél volt azonban, hogy jöjjön létre egy olyan védett zóna, ahol gyalogosan és kerékpárral lehet közlekedni.
Többféle szempontból vizsgálták az érintett területet, melynek keretében forgalomszámlálás is történt, ami alapja volt a közlekedési koncepció kialakításának. A fórumon elhangzott, hogy vannak jelenleg is kritikus kereszteződések a környéken: a Szent Vendel utcából és a Zichy liget felől is nehéz kijutni a Móri útra és a Szeder utca felől a Palotai útra is nehézkes a kijutás.
Körforgalom építését tervezik a Dózsa György út – Zichy liget kereszteződésében és a Malom utca – Szent Vendel köz – Móri út kapcsolat gyorsítása érdekében is két körforgalom létesül majd, illetve közvetlen kikötés is szerepel a tervekben a Bregyó közből a Palotai útra. A Sár utcát a Fürdő sor felől zsákutcásítják, elkerülve az átmenő forgalmat.
A Szabadságharcos út Rózsa liget melletti részét közösségi térré alakítják, így a Campus területére autóval csak a megkülönböztető jelzéssel ellátott járművek tudnak majd behajtani, a tornacsarnok és a Kodolányi épülete előtti terület is a sétány része lesz. Annak ellenére, hogy 2018-ban a Liget soron és a KoronásPark mögött új parkolórészek kerületek kialakításra, a centralizált komplexum új parkolóigényeket vet fel – mind a tantestület, a szülők és akár a diákok részéről is. A jelenleg parkolható terület megszűnésével felmerülő igényt a tervezés alapján a Malom utcában, a Depónia Nonprofit Kft. kiköltözésével felszabaduló területen kialakításra kerülő P+R parkolóba csoportosítják át.
Az intézmények dolgozói számára és a Campusra érkező vendégek részére pedig a kültéri emelt sportpálya alatt, illetve az intézményen belül lesz biztosítva a parkolás.
Elhangzott a fórumon, hogy ha a város birtokon belülre kerül a jelenleg magántulajdonban lévő volt malom épület esetében, akkor egy kis vízijátékot alakítanak majd ki a Malom csatornán.