-
Nyári röplabdás tábor
A MÁV Előre nyári tábort szervez idén júniusban és júliusban a röplabda iránt érdeklődő, általános iskola alsó tagozatos gyermekek számára, ahova szeretettel várják a kezdőket és a haladókat egyaránt.
2026.04.30. -
Lépcsőfutás és gyaloglás
Május 2-án, szombaton reggel 9 órakor rajtol a Fehérvári lépcsőfutás az Aranybulla Emlékműnél. Az ingyenes közösségi sportrendezvényen három távot teljesíthetnek a versenyzők, emellett a szervezők külön kihívással készülnek a gyaloglók és a gyerekek számára is. Regisztrálni a verseny napján a helyszínen lehet.
2026.04.30. -
Futókörök napja
Hatodik alkalommal várják a mozogni vágyókat a futókörök napjára a Halesz parkba május 16-án, szombaton. A program részleteiről kedden tartottak sajtótájékoztatót.
2026.04.29. -
Címvédésre készülnek
Negyedik alkalommal jutott be zsinórban a bajnoki döntőbe a MÁV Előre Foxconn férfi röplabdacsapata, a fehérváriak most először vághatnak neki címvédőként a finálénak. Az ellenfél az a Kaposvár lesz.
2026.04.28.
A Hydro Fehérvár AV19 lett az Év Sportmarketing Nagykövete
A rangos elismerést annak köszönheti a klub, hogy a csapat – kiemelkedő kampányainak és együttműködéseinek révén – a Magyar Marketing Szövetség által szervezett Diamond Awardson összesen hét Gyémántdíjat nyert különböző sportmarketingkategóriákban.
A sportmarketing együttműködések terén két kiemelkedő projektjük is elismerést kapott.
A Hydro Extrusion Hungary Kft.-vel való névadó szponzori megállapodás révén sikerült egy olyan partnerséget kialakítani, amely nemcsak a klub, hanem a szponzor számára is értéket teremtett. Emellett a Roland Divatházzal való együttműködés, melynek központi eleme a „Hónap legjobbja” szavazás, is elismerést érdemelt. A közösségimédia- és tartalommarketing kategóriában díjat nyert a „Hydro Fehérvár AV19 Jézuskája”, amely során a Hydro Fehérvár AV19 jégkorongcsapata az ünnepi időszakban a csapatnak levelet író szurkolók közül hármat otthonában lep meg karácsony előtt.

A sportmarketing kampányok között szintén díjazták a klub két projektjét. A Krém cukrászdával közösen szervezett jótékonysági süteményvásár nemcsak a közösségi összefogás szép példája volt, hanem egyben sikeres adománygyűjtő kezdeményezés is, a székesfehérvári anyaotthon számára elektromos és városi kerékpárok kerülnek beszerzésre a befolyt összegből. Emellett a Szurikáta Alapítvánnyal közösen megvalósított diabétesz kampány célja az volt, hogy felhívják a figyelmet a cukorbetegséggel élő gyermekek mindennapi kihívásaira, és érzékenyítsék a társadalmat e fontos ügy iránt. Székesfehérváron egyébként 50 bölcsőde, óvoda és általános iskola kapott tájékoztató kiadványokat a diabétesszel kapcsolatban.
A sportesemény kategóriában a klub két rendhagyó kezdeményezését ismerték el.
A #ZebraDay kampány célja az volt, hogy növelje a játékvezetők elfogadottságát és elismerését a jégkorongban, edukálva a szurkolókat és a sportközösséget a játékvezetők munkájának fontosságáról, a 2023/2024-es szezonban a csapat Ifj. Ocskay Gábor Jégcsarnoktól való búcsújához kapcsolódó Final Faceoff kampány pedig szintén gyémántdíjat nyert.

A díjakat 2025. március 5-én, a Digital Marketing Forum sportmarketing gáláján adták át, amely nemcsak az ünneplésről szólt, hanem szakmai konferenciaként is szolgált. Az eseményen sportmarketinggel kapcsolatos esettanulmányok és kerekasztal-beszélgetések révén osztották meg a legújabb marketingtrendeket és tapasztalatokat.
Gál Péter Pál, a Fehérvár AV19 SC elnöke elmondta, hogy hatalmas elismerés a klub számára a Magyar Marketing Szövetség sportmarketing gyémántdíjain elnyert hét díj, valamint az Év Sportmarketing Nagykövete cím.
Hangsúlyozta, hogy ez a visszajelzés igazolja a klub elkötelezettségét a sportszakmai munka mellett a marketing területén is, és megköszönte mindazok támogatását, akik hozzájárultak ehhez a sikerhez.
„Nagyon nagy örömmel vettük át klubunk nevében a Magyar Marketing Szövetség sportmarketing gyémántdíjait. Nagyszerű visszajelzés ez számunkra, igazolja azt a törekvésünket, hogy a sportszakmai feladatokon túl ezen a területen is folyamatosan igyekezzünk a maximumot teljesíteni, illetve fejlődni. Szeretném megköszönni egyrészt az MMSZ-nek, hogy megtisztelte munkánkat négy kategóriában hét gyémántdíjjal, másrészt kiemelten szeretnék köszönetet mondani kollegáimnak, akik az elmúlt időszakban komoly munkát és energiát fektettek és fektetnek a klub marketingfeladataiba. Büszkék vagyunk arra, hogy a Hydro Fehérvár AV19 „csapatát” választották 2024. év sportmarketing nagykövetévé. Ezek a díjak és sikerek megerősítenek abban, hogy helyes stratégiát követünk akkor, amikor azt mondjuk, hogy a 21. században egy sportszervezet nem elég, ha a szűken vett saját sportterületén törekszik kiemelkedő eredményekre és folyamatos fejlődésre, hanem a nálunk háttérnek számító, de a szervezet számára elengedhetetlen marketingterületen is. Végül, de messze nem utolsó sorban szeretnék köszönetet mondani támogatóinknak, akik partnerek voltak azokban a közös projektekben, amikkel csapatunk ezeket a díjakat kiérdemelte. Köszönöm a Hydro Extrusion Hungary Kft., a Roland Divatház, illetve a székesfehérvári Krém Cukrászda csapatának a közös munkát és az együttműködést!” – fogalmazott Gál Péter Pál.