A katonai tiszteletadással rendezett búcsúztatáson felolvasták Orbán Viktor miniszterelnök részvétüzenetét, ebben a kormányfő azt írta: "minden nemzetnek szüksége van példaképekre, akikre felnézhet, hősökre, akik nem csak átélték a viharos XX. századot, de kitartásukkal és lelkierejükkel felül is kerekedtek a megpróbáltatásokon".
A kormányfő rámutatott: vitéz nemes békei Koós Ottó életét és gondolkodását mindvégig ludovikás neveltetése határozta meg, hiszen a fronton és a hátországban egyaránt becsülettel szolgálta hazáját.
"Hálásak vagyunk, hogy elkötelezettsége és bajtársai iránt érzett felelőssége nemcsak a háború alatt, a Gulagon és a magyar kommunista diktatúra börtöneiben nyilvánult meg, de a rendszerváltozást követően is, amikor a Vitézi Rend főszéktartójaként, illetve egykori ezredtársai visszaemlékezéseinek összegyűjtőjeként segítette elő közös múltunk feltárását és megőrzését" - fogalmazott Orbán Viktor.
"Megrendüléssel értesültem róla, hogy vitéz békei Koós Ottó alezredes úr letette földi szolgálatát, és eltávozott közülünk. Engedjék meg, hogy ezúton fejezzem ki őszinte együttérzésemet, a következő nehéz időszakhoz pedig sok erőt kívánjak" - zárta részvétüzenetét a miniszterelnök. Menczer Erzsébet, a Szovjetunióban Volt Magyar Politikai Rabok és Kényszermunkások Szervezetének (Szorakész) elnöke a kormányfői levél felolvasása után emlékbeszédében azt mondta: "Ottó bátyám" a legidősebb, a legtöbbet látott, a legtöbbet szenvedett ember volt. Tőle csak tanulni lehetett: "megtanulni, hogy mit is jelent a hazaszeretet, hogyan is kell az embertelenségben is embernek maradni, hogyan kell szót érteni másokkal - tette hozzá.
Pohl Árpád dandártábornok, a Nemzeti Közszolgálati Egyetem hadtudományi és honvédtisztképző karának dékánja világháborús hősnek, példás családapának és a hazáját olthatatlanul szerető ludovikás tisztnek nevezte Koós Ottót. Rámutatott, "a vitézi helytállás, a hadifogság és a több évtizedes hátrányos megkülönböztetés, majd a rehabilitáció utáni aktív tenni akarás vezetett oda, hogy egy megkérdőjelezhetetlenül köztiszteletben álló emberként, szinte az utolsó pillanatig munkálkodott a haza üdvén".
Vitéz nemes békei Koós Ottó 1915. december 3-án született Bécsben. Édesapja honvédtisztként harcolt az I. világháborúban, később tábornokként szolgált, így magától értetődött, hogy fia, Ottó is a tiszti hivatást választja. A pécsi Zrínyi Miklós Főreáliskola elvégzése után felvételt nyert a Ludovika Akadémiára. Huszonkét évesen, 1938. augusztus 20-án avatták gyalogos hadnaggyá. A székesfehérvári magyar királyi "Szent István" 3. honvéd gyalogezrednél kezdte meg csapattiszti szolgálatát.
Részt vett a felvidéki és erdélyi bevonulásban, valamint a kárpátaljai hadműveletekben. 1941 őszén önként jelentkezett harctéri szolgálatra és századparancsnokként vonult a megszállt ukrán területekre. A következő évben megsebesült, gyógykezelése után átvette a nehézfegyver-kiképző század parancsnokságát, majd a 3. gyalogezred közvetlen aknavetőszázadának századparancsnoka lett.
1944-ben százada élén vonult a Kárpátok előterében levő hadműveleti területre, ahol októberben szovjet hadifogságba esett az Ungvár melletti Árok községben. A katonai bíróság mint egy megszálló és partizánvadász alakulat parancsnokát koholt vádak alapján 25 évi, javító-nevelő munkatáborban letöltendő szabadságvesztésre ítélte 1950. december 30-án.
Megjárta a sztálingrádi és a szverdlovszki lágereket, 1955. november 20-án adták át a magyar igazságügyi szerveknek, akik szintén börtönbe vetették. 1956. október 8-án - 4364 nap fogság után - szabadult a budapesti gyűjtőfogházból. Vitéz nemes békei Koós Ottó ludovikás bajtársaihoz hasonlóan megtűrt, másodrendű állampolgárként élt a kádári Magyarországon, s egészen a rendszerváltozásig megfigyelés alatt állt. Rendfokozatát 1991. március 15-én kapta vissza Für Lajos honvédelmi minisztertől, egyúttal őrnaggyá, majd alezredessé léptették elő. A rendszerváltozás után huszonegy kitüntetéssel ismerték el helytállását és közéleti tevékenységét, ezek közül kiemelkedik a Vitézi Rend tiszti keresztje, az Aranykor Kitüntető Cím arany fokozata, a Magyar Érdemrend tisztikeresztje és a Kapisztrán érem. Életéről film is készült, a Sose akartam más lenni, mint katona című alkotás 2017-ben elnyerte a Rendszerváltó Filmszemle fődíját.
