A fővárosi vereség után hazai pályán győzni tudott az Alba Fehérvár KC a Dunaújváros ellen

Kétszázegy nap után győzelemmel tért vissza a Köfém Sportcsarnokba az Alba Fehérvár KC! Deli Rita együttese a szombati, MTK elleni nézők nélküli vesztes meccset követően hazai pályán, szurkolók előtt izgalmas csatában győzte le a megyei riválist, a Dunaújvárost.
Alba Fehérvár KC – Dunaújvárosi KKA 23-21 (10-12)

2020.09.09. 21:01 |
A fővárosi vereség után hazai pályán győzni tudott az Alba Fehérvár KC a Dunaújváros ellen

A koronavírus okozta helyzetben szigorú előírások mellett lehet csak nézők előtt meccset rendezni. Az MTK hazai pályája, az Elektromos csarnok azonban ezeknek az előírásoknak nem felel meg, így fővárosik kék-fehérek zárt kapuk előtt kénytelenek fogadni ellenfeleiket. Ez általában inkább talán a vendégeknek szokott kedvezni (valójában nyilván senkinek sem jó, ha néma csendben kell kézilabdázni), szombaton azonban ezt nem igazolta az MTK és az Alba Fehérvár KC összecsapása. A szünetben kettővel álltak jobban a házigazdák, végül pedig héttel nyertek. Az idegenben lőtt huszonnyolc góllal egyáltalán semmi baj sincs, viszont a kapott harmincöttel annál több…

A vereség után nem volt sok idő a sopánkodásra, szerdán ismét szerelést kellett öltenie Deli Rita csapatnák, az ellenfél pedig a Dunaújváros volt, mely – szintén zártkapus meccsen – a Szombathelyt verte egy góllal a nyitányon. A két csapat a naptári évben két tétmérkőzést már játszott egymással, igaz akkor, amikor a koronavírust még csak a Kínából érkező híradásokból ismertük. Januárban előbb Székesfehérváron eggyel a Kohász győzött, majd a Kupában a szomszédban elért iksz fehérvári továbbjutást eredményezett. Ezek alapján ismét szoros, izgalmas találkozóra volt kilátás. A Fehérvár kezdte jobban a Megyei Rangadót, a szülés után visszatérő Szabó-Májer Krisztina, és a súlyos sérülésből felépülő Afentáler Sára vezetésével tizenhárom perc után 7-5 állt a Köfém csarnok eredményjelzőin. Vágó Attila a vendégek fiatal trénere időt kért, amivel ki is zökkentette a hazaikat. A szünetig jobban, pontosabban kézilabdáztak az ex-fehérvári Kazai Anitát is soraiban tudó vendégek, a szélső három góllal terhelte meg volt csapatának kapuját. A szünetben 12-10-re vezetett a Dunaújváros.

A második félidő elején nagyon elkapta a fonalat az Alba: Triscsuk, Temes, Bardi, majd ismét Temes, valamint Töpfner is betalált, válasz pedig nem jött. Az 5-0-s rajtot követően hárommal állt jobban a Fehérvár. A Kohász azonban egy 4-0-val ismét visszajött a meccsbe, így a hajrába fej-fej mellett fordultak az együttesek. Deli Rita nagyszerűt húzott, amikor „bedobta” Utasi Lindát, aki három fontos góljával, jó védekezésével nagyban hozzájárult ahhoz, hogy kétszázegy nap szünetet követően 23-21-es győzelemmel térjen vissza a Köfémbe az Alba Fehérvár KC. A következő hazaira csak négy napot kell várni, vasárnap jön a Vác!

Alba Fehérvár KC – Dunaújvárosi KKA 23-21 (10-12)
Fehérvár: Pijevic, Dányi (kapusok) – Szabó-Májer 3, Afentáler 3, Triscsuk 3(1), Utasi 3, Bardi 3, Gerháth, Boldizsár, Háfra L. 2, Töpfner 1, Vashchuk, Temes 3(1), Szarka 2, Varga E.