A Fehérvár Rögbi Klub csapatai és súlyemelői is „célba” értek - beszélgetés Gyolcsos Ferenc edzővel

A Fehérvár Rögbi SE egyesület két szakosztállyal működik: rögbi és súlyemelő. Mindkettőben jeleskednek, válogatott versenyzőkkel, nemzetközi sikerekkel is büszkélkedhetnek. Az egyesület tavalyi évét Gyolcsos Ferenc edző, alelnök értékelte.
2023.01.27. 07:10 |
A Fehérvár Rögbi Klub csapatai és súlyemelői is „célba” értek - beszélgetés Gyolcsos Ferenc edzővel

A 2022-es év mennyiben volt másabb, mint az előzőek?

Női csapatunk előre lépett a magyar bajnokságban, férfi csapatunk szintén ezt tette, mindketten ezüstérmet szereztek az osztályukban. Ami a legfontosabb: a Covid járványt követően sikerült a két korosztályt újjáépíteni, új tagokat toborozni. Az utánpótlás U10-es, U12-es korosztályban négy játékosunk lett az év legjobb játékosa. Folytattuk a kihelyezett iskolai edzéseket Székesfehérváron a Táncsics, az István Király és a Vörösmarty Általános Iskolákban.

Összesen hány korosztályban, mennyi csapattal játszottak a bajnokságokban?

Az utánpótlás női U16, a női felnőtt, a férfi felnőtt NB II-ben, az U18-as fiú csapatokkal vettünk, veszünk részt a bajnokságban. Utóbbi korosztályban szerepel nálunk három velencei játékos is. Tervezzük tavasztól az U14 korosztály leány játékosainak részvételét is a bajnoki pontvadászatban.

Melyek voltak 2022 legkiemelkedőbb eredményei?

A női magyar bajnokságban másodikként ezüstérmet szereztünk, a férfi NB II-ben ugyancsak ezüstérmes lett a csapatunk, míg az U16-os leány csapatunk a dobogó harmadik fokára állhatott. Az évadnyitó legnagyobb utánpótlás rendezvénye, a Március 15. Kupa és az évadzáró Sült Krumpli is a legnagyobb megmozdulás volt az országban a legkisebbeknek.

Hány játékost adtak a különböző válogatottakba?

A tizenötös rögbiben Molnár Barna, hetes rögbiben az U18-as Cziffrus Richárd, a tizenötös és a hetes rögbiben egyaránt a nemzeti csapat tagja volt Szücs Máté, Váradi Norbert, Zsigovics Ferenc, Németh Patrik. Az U16-os lányoknál Grüll Virág, Borsányi Luca, Szűcs Kinga, Lepsényi Regina, Váci Eszter, Völgyi Boglárka, az U18-as női csapatunkból Jakubecz Lili, Takács Kata, Völgyi Virág tagja volt az Európa bajnokságon bronzérmes nemzeti csapatnak, a női felnőttválogatottban Oláh Dorottya, Völgyi Virág képviselte az egyesületünket.

A hetes, vagy a tizenötös rögbi a jobb, az eredményesebb a szakosztály életében?

A hetes, mert az első osztályban ezüstérmet szereztek. Ebben a versenyformában a férfi csapatunktól előrelépést várunk, hiszen a hetes rögbi olimpiai szám.

A súlyemelők is jeleskedtek, ugye?

Zsolnai Máté junior korosztályban magyar bajnok, ugyanebben a korosztályban Nagy Ferenc második lett, míg Bódis-Szabó Katinka a masters Európa bajnokságon megvédte kontinens bajnoki címét.

Az idei évben melyek a legfontosabb célok?

Növelni a női csapataink létszámát, férfi csapatunk számára edzőt kell találni, ami az anyagi lehetőségeinktől is függ. Fontos feladat a rögbiszakosztályban az utánpótlásbázis növelése az iskolai csapatokban. Ezen játékosokat mi készítjük fel, mi versenyeztetjük, és klubba történő toborzásuknak ez az első lépcsője. A súlyemelő szakosztály elsődleges feladata az utánpótlásbázis növelése, a fiatalokkal megszerettetni ezt a szép, és hajdan eredményes sportot. Szeretnénk a fenntartás lehetőségeit javítani, az alulfinanszírozott egyesületünk létének a javítását biztosítani. Míg 10 éve 4 millió forintot kaptunk az önkormányzattól csak rögbire, most a két szakosztályra sem kapunk évek óta 4 millió forintot. Tudjuk, nem várhatjuk el csak az önkormányzattól a működésünk lehetőségének a támogatását, ezért egyéb támogatókat kell keresnünk és találnunk 2023-ban.

Interjú

  1. A várost és polgárait szolgáljuk

    A Városgondnokság elfogadott üzleti tervéről, az idei legfontosabb feladatokról, fejlesztésekről kérdeztük Bozai István városgondnokot. Kiemelte, hogy az önkormányzat nagy útfelújítási programján túl és amellett a Városgondnokság idén csaknem 300 millió forintot költ járda- és parkolófelújításokra. Szó volt a zöldterületek fenntartásáról, a temetők üzemeltetéséről és a köztisztaságról is.

    2026.03.10.
  2. A könyvkötészet egy életre szóló szerelem - beszélgetés a Mórocz házaspárral

    Ötven éve mondtak igent egymásnak és azóta alkot együtt az a házaspár, akit a fehérváriak jól ismernek, és akiknek keze munkái ország-, sőt világszerte hirdetik mesterségüket. Műhelyükben együtt él múlt és jelen, hiszen immár fél évszázada, hogy Mórocz István és Mórocz Istvánné Márta kézműves könyvkötőként értéket mentenek, valamint egyedi dísz- és használati tárgyak készítésével újakat teremtenek.

    2026.03.06.
  3. Költségvetés 2026

    Stabil, biztonságos működést garantáló, emellett pedig jelentős fejlesztéseket is tartalmazó költségvetést fogadott el Székesfehérvár Közgyűlése pénteki ülésén. Székesfehérvár 89,5 milliárd forintból gazdálkodhat idén.

    2026.02.20.
  4. Az Ikarustól a tigriscápákig

    Egykor az Ikarus 300-as buszcsaládjának világhírűvé vált formatervéért kapott nívódíjat, később a szaudi király számára tervezett luxusbuszokat, aztán szó szerint a „mélybe rántotta” őt a Vörös-tenger színpompás élővilága. Őrsi Ferenc ipari formatervező ma már túl van 2100 tengeri merülésen, s a 75. születésnapjához közeledve úgy döntött, a világ elé tárja azokat a különleges felvételeket.

    2026.01.26.