-
Örök világosság a temetőkben
Mindenszentek napján, halottak napja előestéjén hagyományosan idén is ökumenikus megemlékezés volt a Béla úti temetőben. A "Vigasztaló szó a gyászban és emlékezésben" címmel énekek hangzottak el, többen mécsest gyújtottak. Az egyházak képviselői imádsággal emlékeztettek az örök életre és Fehérvár polgármestere is emlékezett a város közösségének nevében.
2026.11.01. -
Fehérváriak a Niagaránál
Kanadában vendégszerepelt a Szabad Színház. A társulat A három Erdődi című darabbal idézte meg 1956-ot a kint élő magyar közösségeknek az idei, 70. évforduló apropóján. November 4-én már az Igézőben látható újra az előadás.
2026.10.30. -
Metszéspont
Befejeződött a Kondor Kör jubileumi programsorozata. Az utolsó találkozón a Szent István Király Múzeum Csók István Képtárában kézműves foglakozások várták az érdeklődőket.
2026.10.30. -
Simon József a Tarsolyban
Folytatódott a Tarsoly Ifjúságért Egyesület Közéleti Klubja. Az est vendége Simon József, a Köfém Művelődési Ház igazgatója volt.
2026.10.30.
Állami gondozott gyermekek látogattak a Deák Gyűjteménybe
Második alkalommal jártak a Városi Képtár Deák Gyűjteményében a Lurkó Gyermekvédelmi Egyesület által támogatott, saját családjuk nélkül állami gondozottként élő gyermekek. A fiatalok Rosta Helga és Kozma Kata drámapedagógus és Paréj Gabriella múzeumpedagógus vezetésével a ismerkedhettek meg a „Művek az emeletről” című tárlattal.
2018.05.03. 13:56 |
A résztvevők egy képzőművészeti foglalkozásra érkeztek, de nem hagyományos módon, festéssel-rajzolással dolgozták fel a kiállított műveket, hanem drámajátékon keresztül.
A foglalkozáson előtérbe kerültek a történetmesélések, szerepekbe bújás, ezeken keresztül törekedtek arra, hogy a szobrok segítségével, a gyerekek elsősorban önmagukra koncentrálhassanak, önismeretet tanuljanak, a kommunikációs és kifejezőkészségüket fejleszthessék.
A 10-15 éves gyerekek a drámapedagógia módszereit felhasználva nagy lelkesedéssel kezdtek a kiállított alkotások felfedezésébe, választották ki a nekik legjobban tetsző szobrot. Ezután párokban találtak ki a műalkotásokról izgalmas történeteket.