A Dal 2018 - két fehérvári zenekar is színpadra lép szombaton este

Szombaton folytatódik A Dal 2018. a közmédia dalválasztó showjának szombati, második adásában tíz előadó lesz látható és hallható élőben a Duna televízióban. Két fehérvári érdekeltség is lesz este: Kodolányi János Főiskola hallgatóiból 2017-ben alakult Nene a Mese a királyról zenéjükkel, a szintén fehérvári Peet Project pedig a Runaround számukkal lép színpadra.
2018.01.27. 08:53 |
A Dal 2018 - két fehérvári zenekar is színpadra lép szombaton este

Az első három válogatóból hatan-hatan, összesen tizennyolcan kerülnek a két elődöntőbe, amelyeket február 10-én és 17-én tartanak. A február 24-i döntőbe nyolc versenyző jut be.

Szombaton lép színpadra az AWS (daluk címe: Viszlát nyár), Dánielfy Gergely (Azt mondtad), Heincz Gábor BIGA (Good Vibez), Maya 'n' Peti (Nekem Te), Nene (Mese a királyról), Odett (Aranyhal), a Peet Project (Runaround), a SativuS (Lusta lány), Singh Viki (Butterfly house), valamint a yesyes (I let you run away).

A Nene zenekar 2017-ben alakult. A csapat minden tagja a Kodolányi János Főiskola valamelyik zenei szakának tanulója. A nevük sokak számára A Dal 2018-as színpadán válik ismertté. A zenekar énekesnője Orsovai Renáta Katalin több tehetségkutató versenyen megmérettette már magát, mellette Vörös Milán gitár, Márkosi József zongora, Boda Evelin basszusgitár  és Varga Szabolcs dob alkotja a zenekart.

A Peet Project egy székesfehérvári fiatalokból álló, zenéjében a jazz, a pop és a funky stílusjegyeit ötvöző formáció, tavaly egészen a TOP18-ig jutottak. A srácok azóta sem pihentek, legújabb lemezük júliusban jelent meg “Bad Boys of Budapest” címmel, melyen Dave Koz, James Copley és Jonathan Fritzén mellett Gáspár Laci is közreműködött.

Fehérvári színes

  1. Tavaszköszöntő ajándékkoncert a sportcsarnokban

    Szendy Szilvi és Peller Károly műsorával várják a nyugdíjasokat március 25-én az Alba Regia Sportcsarnokban. A Szépkorúak Tavaszköszöntőjére ingyenes a belépés, szeretettel várnak minden érdeklődőt!

    2026.03.20.
  2. Harc a paraziták ellen

    Belső ellenségek – harc a paraziták ellen címmel folytatódik a Herbarius programsorozat. Lencsés Rita gyógynövényszakértő március 22-én, vasárnap 16.00 órára várja az érdeklődőket a Fekete Sas Patikamúzeumban.

    2026.03.20.
  3. Város ünnepi díszben

    Egy nagyon izgalmas ismeretterjesztő sétára invitálja az érdeklődőket a Tourinform Iroda. A program olyan 80 évvel ezelőtti nevezetességek, fejlesztések, emlékek nyomán vezet, melyek Szent István halálának 900. évfordulójára készültek. A túra március 21-én, szombaton 15.00 órakor a Tourinform Irodától indul, időtartama körülbelül egy óra.

    2026.03.20.
  4. Tavaszi napéjegyenlőség - pénteken délután köszönt ránk a csillagászati tavasz

    Március 20-án délután 15:46-kor léptünk át a tavaszba. Ma van a tavaszi nap-éj egyenlőség napja. A Nap ekkor pontosan keleten kel és pontosan nyugaton nyugszik és ilyenkor a Föld mindkét féltekéjén a nappal és az éjszaka hossza megegyezik. Az északi félgömbön tavaszi napéjegyenlőségnek, a délin őszi napéjegyenlőségnek nevezik. A két féltekén ez a csillagászati tavasz, illetve a csillagászati ősz kezdete is egyben

    2026.03.20.