-
Karácsonyi misszió Kárpátalján
A "Kárpátaljai Misszió - A Magyarság Angyalai" akcióhoz a Csillagösvény Utazási Iroda egymillió forintos felajánlása az adományozóknak köszönhetően több mint megháromszorozódott és 3.162.000 forintot rászorultsági alapon osztottak el a 3-11 éves gyermeket nevelő kárpátaljai családok között, figyelembe véve az árva, vagy beteg gyermekeket is.
2025.12.18. -
A gyógyítás közös ügy
A héten véget ér a Fehérvár Televízió és a Szent György Kórház közös kampánya, mely az intézmény alapítványára, valamint a gyógyító közösségre irányítja a figyelmet. Az adventi műsorfolyam negyedik, befejező részében a szervezet támogatói mesélnek arról, miért álltak a kezdeményezés mellé, bízva abban, hogy az adakozásban másoknak is példát mutatnak.
2025.12.18. -
Vadhúst kapott a kríziskezelő
15 kiló vaddisznó raguval kedveskedett a VADEX a Székesfehérvári Kríziskezelő Központ ellátottjai számára. A húsból elkészített ételből több mint hatvan fő lakhat jól a szombati nap folyamán.
2025.12.19. -
Bemutatták a fehérvári Bamakósok autóját
2026-ban is lesz székesfehérvári induló a Budapest–Bamako Rallyn. A HunGarian Caravan egyedi autóját pénteken mutatták be a Városház téren, amelyhez a kecskeméti csapat járműve is csatlakozott.
2025.12.19.
A Corpus Hungaricum szobornál és a Halesz parkban is megemlékeztek az aradi vértanúkról
Koszorúzással tisztelegtek az 1849 október 6-án kivégzett aradi vértanúk emléke előtt Székesfehérváron. A Corpus Hungaricum szobornál rendezett megemlékezésen Gyóni András önkormányzati képviselő mondott ünnepi beszédet, majd a II. Rákóczi Ferenc Általános Iskola diákjainak közreműködésével elevenítették fel a „magyar Golgota” gyászos napjait. A megemlékezések a Halesz ligetben folytatódtak, ahol 1849 augusztus 10-én a fehérvári polgárok fegyveresen szálltak szembe a császári katonasággal a haza védelmében.
2013.10.04. 11:19 |

KÉPGALÉRIA - megemlékezés a Corpus Hungaricum emlékműnél
KÉPGALÉRIA - megemlékezés a Corpus Hungaricum emlékműnél
A hagyományokat folytatva Székesfehérvár és Fejér Megye Önkormányzata, valamint a Magyar Honvédség Összhaderőnemi Parancsnoksága közös koszorúzást szervezett a Nemzeti Gyásznapon. A Corpus Hungarikum szobornál a történelmi zászlók bevonulását követően a Himnusz hangjai csendültek fel, majd Gyóni András önkormányzati képviselő mondott ünnepi beszédet.
„A múlt sohasem múlik el, mindaz ami elődeinkkel megtörtént, része mai életünknek is, ezért nem létezhet társadalmi tisztánlátás és nemzeti önismeret a múlt ismerete nélkül. A felnövekvő nemzedékek a történelem órákon ismerkednek meg a múlt eseményeivel, összefüggéseivel. Ez azonban nem elég, arra is szükség van, hogy a tanórák logikájából kilépve szembesüljenek a diákok nemzeti történelmünk olyan eseményeivel, amelyek lehetővé teszik a társadalmunk alapvető értékeinek elfogadását, megértését és nemzeti önbcsülésre adnak okot. Ilyen események történtek 1849 október 6-án is, amikor kivégezték az aradi vértanúkat.” - mondta beszédében Gyóni András önkormányzati képviselő, aki hozzátette, hogy 1849 október 25-ig további 12 ember halt hősi halált a magyar szabadságért.
A beszédet követően a II. Rákóczi Ferenc Magyar-Angol Két Tanítási Nyelvű Általános Iskola diákjai elevenítették fel az 1848/49-es forradalom és szabadságharc, valamint az azt követő megtorlás időszakát. A megemlékező műsor után Gyóni András önkormányzati képviselő és az Összhaderőnemi Parancsnokság is koszorút helyezett el a szobornál. A hagyományoknak megfelelően koszorúzással emlékezett a Wagner Nándor szobrászművész művészeti és szellemi örökségét őrző és ápoló Academia Humana Alapítvány is. Wagner egyik fő műve a „Corpus Hungaricum” még itthon készült, és 1999-ben, kőelemekkel kibővítve Székesfehérváron állították fel.
KÉPGALÉRIA a Halesz ligeti megemlékezésről

A megemlékezések a Halesz ligetben folytatódtak, ahol Dr. Horváth Miklósné, Deák Lajosné és Viza Attila önkormányzati képviselők közösen koszorúzták meg a parkban található emlékművet, amelyet az 1848-49-es fegyveres szabadságharc utolsó felvonása, a haleszi felkelés emlékére állított Székesfehérvár lakossága. 1849 augusztus 10-én a fehérvári polgárok fegyveresen szálltak szembe a császári katonasággal a haza és a szabadság védelmében. A székesfehérvári vértanúk emlékoszlopát a Halesz-kertben közadakozásból emelték 1888. augusztus 15-én. A parkban a Gróf Széchenyi István Műszaki Szakközépiskola diákjai műsorral emlékeztek meg az aradi vértanúkról.