A biztonságos szórakozóhelyekről volt szó a kihelyezett osztályfőnöki órán

Kihelyezett osztályfőnöki órát tartott a város diákjainak a Székesfehérvári Zenés Szórakozóhelyek Egyesülete. Az egyesület munkájának komoly részét képezi a fiatalok tájékoztatása, képzése, ennek első alkalmaként a Petőfi Kultúrtanszéken szerveztek foglalkozást.
2019.09.13. 11:33 |
A biztonságos szórakozóhelyekről volt szó a kihelyezett osztályfőnöki órán

Székesfehérváron idén alakult meg a Székesfehérvári Zenés Szórakozóhelyek Egyesülete, amely a rendőrséggel és a katasztrófavédelemmel együttműködve biztonságos, drogmentes szórakozást kíván nyújtani a jövőben a város és a környék fiataljainak.

Az egyesület - főleg preventív jelleggel, a rendőrség és a katasztrófavédelem közreműködésével - létrehozott egy minőségbiztosítási rendszert, amely a „Biztonságos Szórakozóhely elnevezést kapta. Ez egy olyan védjegy, mely ha száz százalékos védelmet nem is jelent, de egy biztonságos szűrőt tud nyújtani, elsősorban a 18 év alatti fiatalok kábítószer-fogyasztásának megakadályozása tekintetében. A minősítést félévente végzi a Székesfehérvári Rendőrkapitányság, valamint a Fejér Megyei Katasztrófavédelmi Igazgatóság, a hivatalból elrendelt hatósági ellenőrzéseken felül.

A tájékoztatón Cser-Palkovics András polgármester elmondta, a fiatalok közül sokan vetettétek fel, hogy szeretnének minél több olyan szórakozóhelyet a városban, ahol biztonságosan lehet bulizni.

"Egy fiatal úgy is jól érezheti magát, ha maga és a társa biztonságban van és vannak dolgok, amiket érdemes elkerülnie. A legfontosabb, hogy magatokra és egymásra is vigyázzatok, mindenki érjen haza biztonságban!" - emelte ki Cser-Palkovics András, aki hozzátette, hogy a cél egy fiatalos város, ahol a fiatalok jól és otthon érzik magukat, ehhez hozzátartoznak a bulik, de a biztonságos szórakozóhelyek is.

Kovács Antal, a FEZEN Fesztivál, a FEZEN Klub és a Petőfi Kultúrtanszék főszervezője, az egyesület ötletgazdája az általuk kidolgozott minősítési rendszerről és az egyesület célkitűzéseiről is szólt, ami azt segíti elő, hogy a szülők is szívesebben engedjék el szórakozni gyermekeiket.

Elmondta, hogy jelenleg öt klub vesz részt a kezdeményezésben, a Petőfi Kultúrtanszék, 8-as műhely, Paraba, a FEZEN Klub és az Albabar, így a szórakozni vágyó fiatal legnagyobb részét lefedi az egyesület, amely egy olyan érdekképviselet, ami a jövő generációjáról szól.

„Katasztrófavédelmi szempontból az a legfontosabb, hogy megelőzzük a bajt. A megelőzés a legolcsóbb és a legegészségesebb. Ha mégis megtörténne a baj, akkor a Katasztrófavédelem feladata, hogy mindenki sérülés nélkül el tudja hagyni az adott helyszínt.” - tette hozzá Farkas-Bozsik Gábor.

"A ti korosztályotok azért van nehéz helyzetben, mert azt gondolhatjátok magatokról, hogy felnőttek vagytok, bírtok azzal a képességgel, hogy jó döntést hozzatok, azonban ez nem mindig van így. Mindannyiunkban van egy erkölcsi mérce és az a fontos, hogy ez szinkronban legyen egy külső mércével, amilyet például a "Biztonságos Szórakozóhelyek" minősítés is jelent." - emelte ki a városi kapitányság bűnmegelőzési alosztályvezetője, Kelemenné Mészáros Erika címzetes rendőrőrnagy.

Tóth Dániel "Pixa" DJ és producer arról beszélt, hogy ők érintkeznek leginkább a fiatalokkal, nekik játszanak, ezért elsősorban a kommunikációban lehet nagy szerepük.

Kiemelte, hogy követendő példát próbálnak állítani a fiatalok elé, megmutatni azt, hogy merre menjenek, ahelyett, hogy azt hangsúlyoznák, merre ne. "Voltam jópárszor olyan helyzetben, amikor azt láttam, hogy megőrül a tömeg, ilyenkor nekünk is cselekedni kell, elsősorban szólni kell hozzájuk." - hangsúlyozta Pixa, aki a mértéktartásra hívta fel a figyelmet.

„BIZTONSÁGOS SZÓRAKOZÓHELY” minősítés feltételrendszere:

1. Együttműködés a hatóságok által lefolytatott eljárások során, munkájuk segítése, folyamatosan kapcsolattartás.
2. Házirend alkalmazása összhangban a hatályos jogszabályokkal (23/2011. (III.8.) Kormányrendelet). A házirend közzététele a helyszínen és online.
3. Az értékesített étel- és italáru származásának, összetevőinek 100%-os követhetősége.
4. Fémdetektor alkalmazása a beléptetésnél.
5. A rendezvény ideje alatt 100 vendégenként min. 1 fő biztonsági őr alkalmazása.
6. Minimum négyzónás, interneteléréssel rendelkező kamerarendszer üzemeltetése.
7. Megkülönböztető jelzés használata (karszalag, jegy) a 18 év alatti vendégeknél.
8. A befogadóképességtől függetlenül olyan beléptető rendszer alkalmazása, amely bármely pillanatban alkalmas a létesítményben tartózkodó létszám pontos megjelenítésére.
9. Valamennyi szabadba nyíló, menekülés szempontjából figyelembe vehető ajtó a menekülés irányába nyíljon és pánikzárral legyen felszerelve.
10. A menekülésre figyelembe vehető kijáratok felett mindenhol saját akkumulátorral rendelkező, világító kivitelű biztonsági jelzés legyen.
11. Az Országos Tűzvédelmi Szabályzat követelményei szerint meghatározott tűzoltó készülék darabszám felett, a szabadba vezető kijáratok mellett kerüljön elhelyezésre egy-egy tűzoltó készülék.
12. A teljes személyzet részesüljön félévente egy alkalommal tűzvédelmi oktatásban és a tűzriadó terv gyakorlása is féléves időközönként történjen meg.
13. Évente egy, drogprevencióval kapcsolatos esemény megtartása.

Közélet

  1. Gyógyulás egy nap alatt

    A Fejér Vármegyei Szent György Egyetemi Oktatókórházban 2021. óta működik Egynapos Sebészeti Centrum. A részleget félig állami, félig pedig alapítványi forrásból hozták létre. A Fehérvár Televízió Közösen a gyógyításért Fejérben című adventi sorozatának második részében bemutatja a részleget és az is kiderül a magazinból, kik és hogyan vehetik igénybe az egynapos sebészeti eljárásokat.

    2025.12.03.
  2. Emlékdiplomás tanárok köszöntése

    Nyugdíjas pedagógusok vehették át emlékdiplomájukat kedden a Hiemer-házban. Székesfehérvár városának hagyományos ünnepségén arany-, gyémánt-, vas- és rubinokleveleket adtak át a pedagógusi életpálya megbecsüléseként. A város közössége nevében dr. Cser-Palkovics András polgármester és Mészáros Attila alpolgármester fejezte ki köszönetét.

    2025.12.02.
  3. Vállalkozásismereti roadshow Fehérváron

    Vállalkozásismereti roadshownak adott otthont az Óbudai Egyetem Alba Regia Kara. A rendezvényt Varga-Bajusz Veronika, felsőoktatásért, szak- és felnőttképzésért, valamint a fiatalokért felelős államtitkár nyitotta meg.

    2025.12.04.
  4. Finisben a csomópont átépítése

    Gyakorlatilag elkészült, és már csak néhány útburkolati jel felfestése van hátra a Horvát István utca és a Hosszúsétatér kereszteződésének kapacitásbővítő átépítéséből. Várhatóan a jövő hét elejétől lép életbe az új közlekedési rend a csomópontban.

    2025.12.04.