Székely Bál - kárpátaljai és székelyföldi magyar gyerekek táborozását segítik

Idén már nyolcadik alkalommal rendezték meg a Kárpát-medencei magyarság ünnepét, a Székelybált Székesfehérváron. A hagyományőrző rendezvényen ezúttal is sok támogató tett hitet a határainkon túl élő magyarság megsegítésére.
2025.10.26. 08:57 |
Székely Bál - kárpátaljai és székelyföldi magyar gyerekek táborozását segítik

A székely kultúra és gasztronómia kapta a főszerepet szombaton este a Mercure Hotel Magyar Királyban.

Nyolcadik alkalommal rendezték meg a Székely Bált Székesfehérváron, amelynek keretében idén kárpátaljai és székelyföldi magyar gyerekek táborozásának segítését tűzték ki célul.

Juhász László, a Székely Bál alapítója köszöntőjében arról beszélt, hogy a felgyorsult, világban, amely határon túli testvéreink számára is egyre nagyobb kihívásokat rejt, fontos, hogy továbbra is összefogjunk. „Akik eljönnek erre a bálra tisztában vannak azzal, hogy a segítségük sokat jelent határon túli magyar barátainknak. Egy ilyen találkozóval többezer emberhez el tudunk jutni és ez egy nagyon fontos üzenet.”

Székesfehérvár önkormányzata képviseletében Deák Lajosné és Békési Ferencné önkormányzati képviselők is megosztotta gondolatait a megjelentekkel. Deák Lajosné, nemzetpolitikai ügyekkel kapcsolatos feladatok tanácsnoka elmondta, hogy Székesfehérvár Önkormányzata idén is támogatta a rendezvényt.

Az elmúlt évekhez hasonlóan különböző határon túli közösségek, iskolák, óvodák kapnak segítséget a jótékonysági eseménynek köszönhetően. „A szeretet, az összefogás, a segítség szándékával hívtuk életre ezt a bált és továbbra is támogatjuk az elcsatolt határon túli területeken élő magyar honfitársainkat. Ennek a találkozónak az összefogás a legnagyobb értéke. Gyerekeket fogunk Székelyföldről és Kárpátaljáról vendégül látni Székesfehérváron. Azt gondolom, hogy a nemzet történelmi fővárosában megrendezett találkozó példát mutat a magyarságnak is.”

Szili Csaba Gergely, vármegyei önkormányzati képviselő, a Fejér Vármegyei Közgyűlés külkapcsolati tanácsnoka kiemelte, hogy az elmúlt években, több mint 13 határon túli - székelyföldi és kárpátaljai - település magyar közösségeit tudták támogatni. „Nagyon büszke vagyok arra, hogy lassan egy évtizede, miden esztendőben megrendezzük ezt a bált. Nekem erről az a szó jut eszembe, hogy viszontszeretni, mert azt a szeretetet, azt a törődést, azt a figyelmet amikor a határon túli barátainknál járunk- Kárpátalján, Felvidéken, Délvidéken és Erdélyben- viszonoznunk kell.”

Az idei bálra a Rozetta néptánc együttes Máréfalváról érkezett Székesfehérvárra, és újra itt volt a csíkcsomortáni Lármafa színjátszó csoport is. Kárpátalját a BorzsaVári népi zenekar képviselte, míg a műsorvezető, az est hangulatfelelőse a szentegyházi Székely Attila Etele Erdélyből, Hargita-megyéből érkezett.

Fehérvári színes

  1. Zene, sport, bélyeg

    Ünnepélyes keretek között, két bélyeggyűjtő életművét bemutató tárlattal nyílt meg a Székesfehérvári Városi Bélyeggyűjtő Kör hagyományos éves kiállítása szerdán a VOKE Vörösmarty Művelődési Házban. Fehérvári József és dr. Lippai József a MABÉOSZ tiszteletbeli tagjai és több mint hat évtized bélyeggyűjtő múlt terméséből adnak bemutatót a látogatóknak sport és zene témakörben. A kiállítás szeptember 26-ig látogatható.

    2026.09.23.
  2. Kutatók éjszakája 2026

    Négy helyszínnel csatlakozik a Kutatók Éjszakája országos programjához Székesfehérvár. A Gárdonyi Géza Művelődési Ház és Könyvtárban, a Harman Becker Kft-nél, az Óbudai Egyetem Alba Regia Karon és a Lánczos Kornél Gimnáziumban varázslatos tudományok, tudományos varázslatok szemtanúi lehetnek az érdeklődők.

    2026.09.23.
  3. Mézes nap és bútorfestés

    A Fehérvári Kézművesek Egyesülete szervezésében szeptember 24-én a bútorfestés rejtelmeibe nyerhetünk bepillantást, míg október 3-án a mézeskalács-díszítés fortélyait ismerhetik meg az érdeklődők a Rác utcai Kézművesek Házában. Minden alkotni vágyót szeretettel várnak a programokra!

    2026.09.23.
  4. Fáklyafény, szerelem, nők és feladványok

    Mi történik, ha Székesfehérvár ismert helyszíneit fáklyafényben, egy kerékpár nyergéből vagy éppen egy kvíz állomásain keresztül fedezzük fel? A Turizmus Világnapja alkalmából idén is olyan programokkal készül a Székesfehérvári Turisztikai Közhasznú Nonprofit Kft., amelyek a város történeteit, épített örökségét és gasztronómiai életét új, játékos és izgalmas nézőpontból mutatják meg szeptember 25-e és 27-e között.

    2026.09.23.