-
Új hotel Fehérváron
A MET Arénába érkező sportolók és szurkolók számára kiváló szálláslehetőséget, a szomszédos ipari park cégeinek pedig akár nemzetközi konferenciák lehetőségét is kínálja majd az új, 120 szobás Radisson hotel, amelynek alapkövét kedden tették le Székesfehérváron.
2026.03.17. -
Célegyenesben a Vasvári felújítása
A beruházás során a régi épületrész felújítási munkálatai befejeződtek és az új épületszárny kivitelezési munkái is a végéhez közelednek – árulta el dr. Cser-Palkovics András polgármester, aki elmondta, hogy tovább folytatódnak a fehérvári iskolafelújítások.
2026.03.06. -
Erdőtelepítés Sóstón!
Egy hektárnyi erdővel, 6500 facsemetével bővítjük a Sóstó Természetvédelmi Területet - tette közzé közösségi oldalán a város polgármestere. A február 20-i, pénteki Közgyűlés dönthet az erdőtelepítés szükségességéről. 5500 darab szürke nyár adná az állomány gerincét.
2026.02.19. -
Útfelújítások a költségvetésben
A Versenyképes Járások Program 820 millió forintos visszatérítése mellé, még egyszer ennyit tesz hozzá a város. Az útfelújításokba eddig bekerült 42 felújításból - a már megkezdett beruházások mellett - az idei költségvetés 2026-27, illetve 2027-28 vonatkozásában mintegy harminc felújítás elindítását tartalmazza. Az alábbiakban kigyűjtöttük az idei költségvetés tervezetéből az útfelújításokat.
2026.02.15.
7.7 milliárd Forintot fordít beruházásra idén Székesfehérvár Önkormányzata
A 2006-os év költségvetése garanciát nyújt az önkormányzati feladatok ellátására, az intézményeink működtetésére és a civil szervezetekkel való együttműködésre - hangzott el azon a sajtótájékoztatón, amit a város polgármestere Warvasovszky Tihamér és Schultz György a Polgármesteri Hivatal kabinetigazgatója tartott szerdán délután a Városházán. A 7.7 milliárd Forint nagyarányú fejlesztéseket, felújításokat tesz lehetővé, amik biztosítják a város fejlődését úgy, hogy közben a város önkormányzatának gazdálkodása stabil marad.
Az elmúlt években egyre növekvő mértékű fejlesztési források beépítésére törekedett a város önkormányzata a költségvetésében. Ennek eredményeként 2006-ban 7,7 milliárd forintot tervez fordítani a különböző fejlesztési feladatok ellátására.
Közlekedési infrastruktúra (út, csatorna, autóbusz)
Folytatják és befejezik a 2005-ben megkezdett szennyvízcsatorna építést és a hozzá tartozó útépítéseket a Ráchegyen, az Almásy-telep II-es ütemében, a Felsővárosban és az Õrhalmi szőlőknél. Ezen feladatok mintegy 1 milliárd forintot tesznek ki. (2009-re lehet teljes a város csatornahálózata - teljes úthelyreállítás a Mártírok útján)
Útépítésre 450 millió forintot fordít a város. (A Rákóczi utca Gáz utca és József Attila utca közötti szakasza, az Õsz utca, a Kígyó utca, valamint a Selyem utca és a Jancsár utca). A 63-as elkerülő út befejezése után, saját forrásból biztosítja az önkormányzat a Farkasvermi út, Új Csóri úti körforgalom és a vasúti átjáró közötti szakaszának a felújítását, a Pöstyéni utcában a csapadékcsatorna kiépítését követően út- járdaépítési munka indul. A munka várhatóan szeptember 30-ra elkészülhet. (Számos gyalogátkelő épül és korszerűbb lesz a közlekedés Fehérváron)
Idén is pályázott Székesfehérvár a tömegközlekedés további javítására: az önkormányzat 94 millió Ft központi támogatást nyert, amit 90 millió Ft saját forrással egészít ki, továbbá idén megvalósul a Piac téri autóbusz-pályaudvar felújítása, amire önkormányzat több mint 300 millió forintot fordít.
Közlekedésbiztonság, forgalomszervezés.
Nagyon fontos a gyalogos átkelés és az autós forgalom biztonságának fokozása. Warvasovszky Tihamér polgármester kiemelte a Mátyás Király körúton a Domus előtti gyalogos-átkelőhely, a Szárcsa utcában 3 db és a Lövöle utca - Huszár utcai csomópontnál a gyalogos-átkelőhely megépítését, illetve a Géza utca-Kisteleki utcai csomópont átalakítását. A Lövölde úton a McDonald’s mellett, illetve az Úrhidai úton pedig az engedély megérkezésétől függően szeptember 30-ig valósul meg a gyalogos-átkelőhelyek.
Vannak olyan fejlesztések is, amiket idén elkezd a város és jövőre valósulnak majd meg: ilyen a Berényi úti jelzőlámpás csomópontok, ott idén a tervek készülnek el. Két csomópont átépítését azonban még az idei évben elindítja az önkormányzat: a Budai út - Nagyszombati utca csomópontját jelzőlámpás csomópontra építtetjük át, a Szécsényi utca - Csíkvári úton körforgalmú csomópont kerül kialakításra. Ezek a munkák szeptember 30-ra elkészülhetnek.
Épített környezet
Nagy ütemben folyik a Hiemer-ház felújítása, (Az önkormányzat pályázik a II. ütemre, ami közel 900 milliós beruházás.) 32 új játszóteret, 312 millió Ft-os saját forrásból épített a város és a Bregyó-közben is elkészült egy görkori és görhoki pálya, amit még ebben a hónapban átadnak a fiataloknak. Minden önkormányzati intézménynél (bölcsődék, óvodák, általános iskolák) a szabadtéri játszó eszközök, játszóterek felújítására 20 millió forint szerepel. A nyári intézmény-felújításra 270 millió forintot fordítanak, amiből mintegy 30 intézményt érintően végeznek munkákat, emellett előkészítettek egy négyéves intézmény-felújítási tervet is.
Lakásépítés, felújítás
2006 szeptember 30-ig a város átad 60 önkormányzati bérlakást a Mura utcában. A társasházak kamatmentes felújítási lehetőségére 20 millió forintot szerepel és folytatják az energiatakarékos épületek nagyarányú felújítását is, továbbá folytatódik az egycsatornás gyűjtőkémények felújítása is, idén 150 millió forintból.
Az előző évek bebizonyították azt, hogy nagyon fontos, hogy minél több pályázaton tudjunk indulni -hangsúlyozta a város polgármestere. Ehhez pályázati önrészként 150 millió forintot biztosít az önkormányzat, ebből 10 millió forintig a civil szervezetek is pályázhatnak az önrészük biztosítására.
A sajtótájékoztatón szó volt az Alba Innovációs Park megvalósításáról is. Székesfehérvár fejlesztési elképzelései közül az egyik legnagyobb volumenű a Budai út-Zrínyi út-Hadiárva utca által határolt területen megvalósuló Alba Innovációs Park és Campus, mely a hosszú távú tervek közt szerplő Technopolis program első ütemeként is felfogható. A Kandó Főiskolával szomszédos területen modern, K+F tevékenységre alkalmas irodaház és szolgáltató központ létesül, mely megfelelő működési feltételeket biztosít a különböző felsőoktatási kutatóközpontoknak és a nagyvállalatok K+F tevékenységének is. Ehhez kapcsolódnak kiegészítő szolgáltatások, mint például kollégium és sportlétesítmények. A program megvalósításában a Magyar Tudományos Akadémia lesz partnere a városnak. Erről a város polgármestere folytatott tárgyalásokat az MTA elnökével.
Az Alba Innovációs Park ad otthont az induló vállalkozásokat segítő Technológiai Inkubátorháznak, és a vállalatok, oktatási intézmények számára műszeres mérési szolgáltatásokat nyújtó Metrológiai Labornak is.
Fejlesztési Pólus projektek: innováció a gazdaságfejlesztésben