-
Minden gyermek érték
Kedden tartották a sikeresen megvalósult Szakmai fejlesztés a sajátos nevelési igényű gyermekekért projekt zárókonferenciáját. A program célja a Székesfehérvári Tankerületi Központ által fenntartott, sajátos nevelési igényű és pedagógiai szakszolgálati ellátást igénylő gyermekeket oktató intézmények fejlesztése volt.
2026.06.30. -
Semmelweis-nap Fehérváron
Semmelweis-napi ünnepségen köszöntötte az egészségügyben dolgozókat Székesfehérvár Önkormányzata kedden a Hiemer-házban. Hagyományosan itt adták át a „Székesfehérvár Egészségügyéért” díjat, melyet idén Dr. Gayor Kiran Prabhat és Szegfű Ilona vehetett át. Idén először találtak gazdára a Fejér Vármegye Gyermekeiért Alapítvány szakmai díjai is.
2026.06.30. -
Vízhiány több településen
Vízhiány lépett fel több Fejér megyei településen is az elhúzódó kánikula miatt. A hálózat sok helyen nem bírta a hirtelen érkezett terhelést, tartálykocsikkal segíti a Fejérvíz az ellátást. Bár a vízhiány megoldódott, több településen vízkorlátozást vezettek be.
2026.06.30. -
Az egészségügyi dolgozókat köszöntötték
A magyar egészségügy napjához kapcsolódóan előbb koszorút helyezett el Semmelweis Ignác emléktáblájánál, majd a Hiemer-házban köszöntötte az egészségügyben dolgozókat Székesfehérvár Önkormányzata.
2026.06.30.
72 óra kompromisszumok nélkül - Fehérváron is több helyen dolgoztak önkéntesek
Fehérváron is több helyszínen is segítettek az önkéntesek a 72 óra kompromisszum nélkül elnevezésű országos program keretén belül, melyet a Magyar Katolikus Egyház, a Magyarországi Református Egyház és a Magyarországi Evangélikus Egyház szervez évek óta. Az idei 72 óra alatt összesen 357 csapatban több, mint 8000 önkéntes dolgozott országszerte 286 projekten.
2015.10.11. 09:04 |
Fehérváron is több helyszínen is segítettek az önkéntesek a 72 óra kompromisszum nélkül elnevezésű országos program keretén belül, melyet a Magyar Katolikus Egyház, a Magyarországi Református Egyház és a Magyarországi Evangélikus Egyház szervez évek óta. Az idei 72 óra alatt összesen 357 csapatban több, mint 8000 önkéntes dolgozott országszerte 286 projekten.

A Viktória Rehabilitációs Központban három fiatal segített az udvar rendbetételében.
A Fejér Megyei Család, Esélyteremtési és Önkéntes ház munkatársa Braun Katalin elmondta, hogy számos Fejér megyei településen végeztek az önkéntesek különböző munkákat és Fehérváron is több helyszínen dolgoztak a 72 óra kompromisszum nélkül program aktivistái. Mint mondta az akcióhoz való csatlakozással az volt a céljuk, hogy népszerűsítsék az önkéntesség kultúráját és felhívják a társadalom figyelmét az összefogás fontosságára, továbbá a program lehetőséget adott a fiatalok közösséggé formálására is.