-
Szenior karácsony
Székesfehérvár önkormányzata minden év decemberében színes, szórakoztató előadással ajándékozza meg az idősebb generáció képviselőit. 2025-ben Horváth Orsolya hegedűs előadóművész, valamint Nyári Károly, Nyári Alíz és Nyári Edit érkezik a szenior közönség elé december 10-én, szerdán 14 órakor az Alba Regia Sportcsarnokban.
2025.12.05. -
Gitárok szemnek és léleknek
Ha valaki nem ért a gitárokhoz, de értékeli a szépet, annak mindenképpen érdemes egyszer egy Soma-féle gitárt a kezébe fogni. Annak pedig, aki ráadásul még ért is ezekhez a gyönyörű hangszerekhez, nem csak ajánlott, hanem egyenesen kötelező is Somogyi József remekműveivel megismerkedni. Ő készítette el a Fezen-gitárt is, amelyre egy fogyatékossággal élő fiatalokat segítő felajánlás keretében december 7-ig lehet licitálni.
2025.12.05. -
Rendhagyó irodalmi est a Nex Stop-ban
A Líra könyvesbolt rendhagyó irodalmi estre várja az érdeklődőket December 7-én és 14-én 16 órától a Next Stop üzletközpontban. Ha úgy érzi, hogy örömmel megosztaná a legkedvesebb versét, ami Adventtel, Karácsonnyal, Krisztus születésével kapcsolatos, felolvashatja azokat.
2025.12.05. -
Mikulás táncház
December 6-án, szombaton 17 órától kézműves foglalkozással, népi gyermekjátszóval, mikulásváróval, tánctanítással és táncos mulatsággal várja a kicsiket és nagyokat a Malom utcai Táncház.
2025.12.05.
30. Börgöndi Légiparádé - nagyszabású programmal várnak mindenkit vasárnap
Az Albatrosz Repülő Egyesület szeptember 14-én, vasárnap jubileumi légiparádéra hívja a város, a vármegye és az ország távolabbi részének lakóit is.
A részletekről Szilády Dezső, az egyesület elnöke, Józsa Dávid alelnök, valamint az Egyesület munkáját hosszú idő óta segítő Viza Attila, Székesfehérvár Önkormányzatának közbiztonsági tanácsnoka tartott sajtótájékoztatót kedden.
Szilády Dezső felidézte, hogy 1995-ben rendezték meg az első, a mainál jóval szerényebb repülőnapot, ugyanis ekkor, éppen 30 évvel ezelőtt vették át a reptér üzemben tartását. „Az elmúlt három évtized alatt a találkozó országos hírűvé nőtte ki magát, s ma már mindenki tudja, hogy szeptember második hétvégéje a börgöndi repülőnapé. A jubileumi találkozóra sokkal nagyobb produkcióval készülünk, mint az eddigiek: nem csak a hazai repülés ászait, hanem külföldi vendégeket is várunk, a bemutatón részt vesz a magyar légierő és a honvédség szárazföldi alakulatai is.” – összegzett Szilády Dezső, hozzátéve, esőnapot nem jelöltek ki, bíznak benne, hogy az időjárás ezúttal is kegyes lesz.
A részletes programot Józsa Dávid alelnök ismertette, aki összeállította a nap programját. Elmondta, igyekeztek a korábbi közönségkedvenc gépeket felvonultatni, így többek között érkezik L29 Delfin, Mi-2-es, Kamov, tiszteletét teszi Bessenyei Péter, Vári Gyula műrepülő is. Szlovákiából pedig egy második világháborús légiharcot imitáló kötelék érkezik. Ők a Retro Sky Team, akik délelőtt és délután is tartanak hat repülőgéppel bemutatót. A közönség több ejtőernyős bemutatót láthat, de a mezőgazdasági repülőgépekkel, helikopterekkel is megismerkedhet. Ha az időjárás engedi, oldtimer vitorlázógépek is színesítik majd a börgöndi légteret. A nap egyik újdonsága az ejtőernyős szimulátor, amelyen VR-szemüveggel kombinálva próbálhatjuk ki a szabadesés, pontosabban az ejtőernyős landolás érzését. A kapuk már reggel 8 órakor kinyílnak, a 10 órai hivatalos megnyitó előtt az ejtőernyősök ugrása adja majd a nyitóképet.
„Egy kicsit kitágítottuk a repülést a világűr felé, hiszen ezen a napon vendégünk lesz három magyar űrhajós: Kapu Tibor, Cserényi Gyula és Farkas Bertalan is. Velük egy pódiumbeszélgetésen találkozhatnak az érdeklődők, amelyet követően autogramot is kérhetnek a résztvevők. A beszélgetés pontos időpontját hamarosan a légiparádé közösségi oldalán tesszük közzé.” – árulta el Szilády Dezső.
Az édesanyákra és a legkisebb gyermekekre gondolva a szervezők egy 80 négyzetméteres gyermekjátszóházat is berendeznek. És persze idén sem maradnak el a sétarepülések, így például a világ egyetlen működőképes Li-2-es repülőjén, vagy a Po-2-es és a Kánya repülőgépen is a magasba szállhatunk, nem beszélve a Robinson helikopterről.
Viza Attila tanácsnok, önkormányzati képviselő Székesfehérvár nevében megköszönte, hogy az egyesület évről évre megszervezi a közkedvelt repülőnapot, s tovább írja Székesfehérvár repüléstörténetét, amelynek fontos részét képezik a légiparádén túl a kegyeleti megemlékezések, a hagyományőrzés, de az ifjúsági pilótaprogram elindítása is, ami mára országossá vált. Viza Attila reményét fejezte ki, hogy a honvédség jelenléte segíthet a haditechnika iránt érdeklődő fiatalok „pályára állításában”.
A vasárnapi légiparádéra autózás helyett a Piac térről induló retro autóbuszokkal is ki lehet majd jutni, a programok egészen 18 óráig várják az érdeklődőket.
Jegyek itt, illetve a helyszínen vásárolhatók a légiparádé napján, a szervezők mindenkit szeretettel várnak a jubileumi rendezvényre!
