241 éve, 1777. február 17-én alapították a Székesfehérvári Egyházmegyét

A Székesfehérvári Egyházmegye területe korábban a veszprémi püspökséghez tartozott, székvárosa pedig kivételezett (exempt) jogállású terület volt. Székesfehérvár a magyar államiság születésétől fogva kulcsfontosságú helynek számított. Királyi palota létesült, itt tartották az első törvénylátó napokat, a későbbi országgyűléseket. Mint királyi koronázó- és temetkezőhely, kiemelt fontosságú szakrális központnak is számított, szentek nyughelyének. Szent István király egy kiváltságos papi testületet, egy társaskáptalant alapított itt, melyet kiemelve a veszprémi püspök joghatósága alól közvetlenül az esztergomi érseknek rendelt alá. E káptalan gondozta az ország egyik legnagyobb templomát, a Nagyboldogasszony tiszteletére épített királyi Bazilikát. A testület államjogi szerepe is rendkívüli volt, hiszen a koronázási jelvényeket és az ország levéltárát is őrizte. Nagyprépostja kancellári, majd alkancellári címmel az állami írásbeliség vezetője is volt.

Az 1770-es években Mária Terézia egyrészt kezdeményezte görög katolikus egyházmegyék felállítását (Munkács-Ungvár; Nagyvárad, Kőrös); másrészt arányosította a római katolikus egyházmegyék kiterjedését. Összevonta a szerémi és diakóvári püspökségeket (1773); viszont feldarabolta a szinte irányíthatatlan méretű esztergomi (1776) és veszprémi (1777) püspökséget. Előbbi nyomán Besztercebánya, Rozsnyó és Szepes, utóbbi során Szombathely és Székesfehérvár püspöki székhellyé lett.

Az új székesfehérvári püspökség fennhatósága Fejér vármegyére és Pilis megye korábban Veszprémhez tartozó plébániáira terjedt ki, székvárosának plébániái pedig korábban az esztergomi érseknek voltak alárendelve. Mindössze 62 plébánia tartozott az új egyházmegyéhez. A területen rohamosan gyarapodott: az 1778-as lélekösszeírás adati szerint 84.239 hívő élt itt, mely már messze meghaladta az 1769. évi összeírás alapján becsülhető számot.

A püspökség császári alapítólevele 1777. február 17-én, a pápai bulla 1777. június 17-én kelt. Első püspöke Séllyei Nagy Ignác lett. Az új egyházmegye székesegyházává a középkori eredetű Székesfehérvár–Belvárosi templomot alakították át, amelynek nagyszabású barokk felújítása nem sokkal korábban, 1774-ben fejeződött be. Az egyházmegye védőszentje a Mennyekbe Felvett Szűzanya lett.

Mélyreható változások következtek be Shvoy Lajos püspöksége idején, a 20. század második harmadában. A püspök pápai instrukciókat követve tudatosan végiglátogatta a legkisebb filiákat is, melynek nyomában nagyszabású templomépítési és plébánia-, illetve lelkészségalapítási mozgalom bontakozott ki.

A püspökség területe – mivel a trianoni békeszerződés közvetlenül nem érintette – története során egyetlen egy alkalommal változott. II. János Pál pápa 1993. május 30-án kelt, „Hungarorum gens” kezdetű apostoli konstitúciójával átalakította a teljes magyarországi egyházmegyerendszert. E határrendezés során a székesfehérvári egyházmegye elveszítette – a Csepel-szigetiek kivételével – fővárosi és duna-kanyari plébániáit. Megkapta azonban Budaörsöt az Esztergom–Budapesti főegyházmegyétől, valamint egy-egy nagyobb területet a győri egyházmegyétől Tatabánya és Oroszlány, a veszprémitől Enying és Lepsény térségében.

Spányi Antal megyés püspök - elsősorban az adminisztratív terhek csökkentésének céljával - a paphiány fokozódásával anakronisztikussá váló belső egyházigazgatás átszervezéséről döntött. Az e célra összehívott bizottság előterjesztése és a papság véleményének kikérése után 2004. október 15-i hatállyal eltörölte az egyházmegyében a főesperességeket, a plébániákat pedig öt esperesi kerületbe osztotta.

A térképek és a szöveg forrása: szfvar.katolikus.hu