17 új parkolóhely a Cserepes közben – ősszel fasort telepítenek köré

A Cserepes köz 2. mellett 17 új parkolóhelyet alakítottak ki az elmúlt hetekben, mellette pedig egy fasort is telepítenek ősszel. A beruházás a Városgondnokság Út-Híd programja keretében városi forrásból valósult meg.
2019.07.11. 10:11 |
17 új parkolóhely a Cserepes közben – ősszel fasort telepítenek köré

Összesen 198 négyzetméternyi térköves parkoló, 220 négyzetméternyi aszfaltburkolat és 153 méter szegély épült – hangzott el a kedd délelőtti bejáráson. A parkolóhoz kiépítették a közvilágítást is. Farkas László önkormányzati képviselő elmondta, hogy még ez a parkolómennyiség is kevés a környék lakóinak, ugyanis a városrész kinőtte a rendelkezésre álló parkolóhelyeket.

A parkoló építését a lakók döntötték el, ugyanis a Cserepes köz 2-4 lakói között a közös képviselő egy kérdőívet küldött ki, mielőtt eldőlt, hogy épüljenek-e új parkolóhelyek a házak mellett. A házakban élők pedig jelentős többséggel a parkolófejlesztés mellett döntöttek – mondta a városrész önkormányzati képviselője.

Városfejlesztés

  1. Elkészült a Mura utcai távhőprojekt

    Lezárult a Mura utca 4/a-b-c szám alatti önkormányzati épületegyüttes távhőre kapcsolása. Az új kazánház, a távhővezetékek és a három hőközpont kiépítésével korszerű és üzembiztos rendszer látja el távhővel a 191 lakást. A nemrég elkészült, új távhőtermelő rendszer különösen fontos mérföldkő, hiszen a hőellátást korszerű, újonnan kialakított rendszer váltotta fel, ami takarékosabban képes biztosítani a fűtést.

    2026.10.15.
  2. Sétány az északi tó körül

    Október 20-án megkezdődik a Palotavárosi északi tó körüli sétány a Horgász Egyesületek Fejér Megyei Szövetségének kivitelezésében. A fejlesztés részeként mintegy 1200 méter hosszú, kavicsburkolatú sétányt alakítanak ki és az északi tó a déli tóhoz hasonlóan teljes egészében körbejárhatóvá válik. A munkálatok várhatóan három hétig tartanak, az ütemezést azonban az időjárás is befolyásolhatja.

    2026.10.15.
  3. Az állammal közösen újítaná fel az Arany János Iskola Tolnai utcai épületét a város

    Közösségi oldalán jelezte dr. Cser-Palkovics András polgármester, hogy az Arany János Iskola Tolnai utcai épülete felújítást igényel, legsürgetőbb a nyílászárók cseréje. Ez a földszinti öt tanterem esetében nagyságrendileg 30 millió forintba kerül, melynek felét Székesfehérvár Önkormányzata átvállalná, így állami-önkormányzati összefogással újulhatna meg az épület.

    2026.10.14.
  4. A terepasztalom az egész város

    Mint arról már híreinkben beszámoltunk, rangos szakmai elismerésben részesült Székesfehérvár főépítésze, Lantay Attila. A XXX. Országos Főépítészi Konferencián az értékőrző és értékteremtő huszonöt évnyi szolgálata, az építészeti közbeszéd gazdagításához, valamint a következő generációk szemléletformálásához hozzájáruló oktatói és publikációs tevékenysége elismeréseként Főépítészi Életmű Díj kitüntetésben részesült.

    2026.10.12.