-
11-11-11
November 11-én, kedden 11 órakor kezdődik Székesfehérváron a Krajczáros Alapítvány szervezésében a Nemzetközi gyertyagyújtási akció, a harctereken elesett katonák emlékére. Arra kérik az akcióhoz csatlakozókat, hogy 11 óra 11 perckor a lakóhelyük szerinti emlékműnél.
2026.11.06. -
Szent István Városa
Augusztus 20-án, Szent István napján jelentette be dr. Cser-Palkovics András polgármester azt a városfejlesztési programot, amely a 2038-ig tartó időszakra megalapozza Székesfehérvár fejlődését. Ma, Szent Imre ünnepén pedig a városvezető a közösségi oldalán meghirdette a Szent István Városa Program társadalmi egyeztetését.
2026.11.05. -
Női vállalkozók szakmai fóruma
Hogyan szerezzünk új ügyfeleket? Hogyan lehet egy szakmai ismeretségből mindenki számára előnyös együttműködés? Ezekre a kérdésekre is választ kaphattak azok a női vállalkozók, akik részt vettek a Fejér Megyei Önkormányzat szakmai fórumán a Megyeházán.
2026.11.05. -
A cél várólisták csökkentése
Október közepén elindult az Egészségügyi Minisztérium várólista-csökkentő programja, amely összesen több mint 21 milliárd forintból valósul meg. A program első szakasza a csípő- és térdprotézis-műtétekre vonatkozik.
2026.11.05.
Zéró emisszió - elektromos autókat teszteltünk Fehérváron
Elektromos Mobilitás és Alternatív hajtású Járművek 2015 címmel rendeztek konferenciát és tesztvezetést az Óbudai Egyetem Alba Regia Műszaki Karán. Az érdeklődők kipróbálhatták a Nissan Leaf-et, ami a gyári adatok szerint 199 km-t képes megtenni egyetlen töltéssel és jelen volt a magyar elektromos autó, az ELMA is. Az akkumulátorok jövőbeni fejlesztései a hatótávolság jelentős növekedését eredményezik majd.
2015.05.15. 15:42 |
Elektromos Mobilitás és Alternatív hajtású Járművek 2015 címmel rendeztek konferenciát és tesztvezetést az Óbudai Egyetem Alba Regia Műszaki Karán. Az érdeklődők kipróbálhatták a Nissan Leaf-et, ami a gyári adatok szerint 199 km-t képes megtenni egyetlen töltéssel és jelen volt a magyar elektromos autó, az ELMA is.

Az Óbudai Egyetemen megrendezett konferencián szó volt az elektromos autók múltjáról, jelenéről, jövőjéről, aktuális kihívásokról és dilemmákról, továbbá a környezetvédelemről is. A program végén lehetőség volt tesztvezetésre is. Elhangzott, hogy az elektromos autók használata nem jár közvetlen környezetszennyezéssel, a lokális károsanyag-kibocsátás az elektromos autózásnál nincs.

A napjainkban leggyakrabban használt lítium-ion és lítium-polimer akkumulátorokkal átlagosan 100-200 kilométer közötti távolságot tehetünk meg egy töltéssel, egyes modellek azonban ennél lényegesen hosszabb út megtételére is képesek. Az akkumulátorok jövőbeni fejlesztései a hatótávolság jelentős növekedését eredményezik majd, így az e-autók rövidesen ezen a téren is robbanómotoros járművek versenytársaivá válnak.

Az Alba Regia Műszaki Kar előtt láthattuk a magyar elektromos autót, az ELMA-t is. dr. Bednár András 2009-ben benzines Suzukiból épített elektromos autót csapatával. A 135 kilométeres végsebességű, hangtalanul suhanó járgányba 100 kilométeres távra csak 600 forintnyi áramot kell „tankolni". A TZ-ELMA Zrt célja az, hogy az utazásához szükséges elektromos energiát az autó megújuló napenergiából nyerje, így az autó teljes egészében CO2, vagy bármely más környezetszennyezés nélkül, teljesen emisszió-mentesen közlekedjen. De a háztartási árammal is a hagyományos üzemanyagokkal szemben az elektromos meghajtás jóval hatékonyabb, majdnem 90%-os az energia-hasznosítása, ezért környezetkímélőbb is.

A tesztvezetésen kipróbálhattuk a Nissan Leaf modellt is, ami "szobavillannyal" 12 óra alatt töltődik fel 0-ról 100%-ra. Vlad Tibor, a Nissan flottaértékesítője elmondta, hogy van még két lassú töltési mód, azokhoz már kell egy úgynevezett fali töltődoboz, ezek lecsökkentik 8, illetve 4 órát a töltési időt. A leggyorsabb, úgynevezett villámtöltési móddal, szabvány CHAdeMO csatlakozóval, 50kW-os teljesítmény mellett az autó fél óra alatt töltődik fel 80%-ra.

A Leaf 199 km-t megy el egy töltéssel, de van példa nagyobb távolságok megtételére, tesztelések során volt olyan hogy 269 km- tettek meg. A modellből világszerte több mint 160 ezer darab kel el, Magyarországon 60-70 db fut az utakon jelenleg. A modell alapára 8 millió 780ezer forint.