-
Felnőtt néptáncműhely
Immár hetedik kurzusához érkezik az Alba Regia Táncegyesület felnőtt néptáncműhelye. A kurzus a dél-alföldi táncok elsajátításával szeptember 30-án kezdődik a Malom utcai Táncházban, heti egy alkalommal, 90 percben. A néptáncműhelybe szeretettel várják a 17 év feletti kezdő és újrakezdő táncosokat is.
2026.09.14. -
Museum talks záróesemény
A végéhez közeledik a Szent István Király Múzeum kulturális beszélgetéssorozata. A Museum Talks – Fókuszban a kultúra című program záró eseményén, szeptember 16-án neves kortárs művészek osztják meg gondolataikat a TOTUS TUUS – Teljesen a Tiéd című kiállításról.
2026.09.14. -
A Magyar Dal Napja
Feltörekvő helyi zenekaroké volt a főszerep Székesfehérváron a Magyar Dal Napján. A formációk nem csak a közönségnek, meghívott mentoroknak is játszottak a programon.
2026.09.14. -
Reményt és jövőt
Az Ars Sacra Fesztivál keretében nyílt kiállítás a Szent Korona Galériában. A tárlaton a kortárs szakrális képzőművészet kiemelkedő magyar alkotásaiba kaphat a látogató betekintést.
2026.09.14.
Zenél a tér! – végzős diákok koncertjével indult a háromnapos Alba Regia Feszt
Már befutott, ismert előadóművészek koncertjeivel és az utánpótlást biztosító, fiatal tehetségek fellépéseivel készültek idén a szervezők az Alba Regia Fesztre, amely hosszú évek óta része a város zenei életének és koncertkultúrájának.
A háromnapos programkavalkád a jazz, a funky, a szving, a blues és a világzene magyar, illetve nemzetközi kiválóságait vonultatja fel. A koncerteket a Hang-Szín-Tér Művészeti Iskola végzősei nyitották meg pénteken.
„Volt néhány dolog, amit Vörös Tamás főszervező társammal fontosnak tartottunk, amikor újraálmodtuk az Alba Regia Fesztet 14 évvel ezelőtt. Az egyik, hogy Székesfehérvár kiváló könnyűzene-oktatási múltjára és jelenére tekintettel minden évben szeretnénk megmutatni a tehetséges diákjainkat. Ilyen módon kezdjük az idei évet is!” – fogalmazott kérdésünkre Mits Gergely, a jazzfesztivál főszervezője.
Az Alba Regia Feszt a minőségi zenét hozza közelebb az emberekhez, várhatóan az időjárás is kellemes körülményeket biztosít ezeken a nyári estéken.
A koncertek augusztus 8-9-én, szombaton és vasárnap is 18.00, 19.30 és 21.00 órakor kezdődnek a Bartók Béla téren, valamint 19.00 órakor a Szent István Király Múzeum Díszudvarán, azaz a Múzeumkertben.
A szervezők több száz ülőhellyel készültek, ám a várható, nagy érdeklődésre tekintettel érdemes időben érkezni a legjobb helyekért!
A rendezvényt Székesfehérvár Önkormányzata is segíti. A szervezőkkel közösen kellemes kikapcsolódást és jó szórakozást kívánnak, melyhez hozzájárulnak a helyszínen kapható minőségi italok, a finom borok, a kézműves sörök és az ízletes ételkülönlegességek is.