-
Nyári röplabdás tábor
A MÁV Előre nyári tábort szervez idén júniusban és júliusban a röplabda iránt érdeklődő, általános iskola alsó tagozatos gyermekek számára, ahova szeretettel várják a kezdőket és a haladókat egyaránt.
2026.04.30. -
Lépcsőfutás és gyaloglás
Május 2-án, szombaton reggel 9 órakor rajtol a Fehérvári lépcsőfutás az Aranybulla Emlékműnél. Az ingyenes közösségi sportrendezvényen három távot teljesíthetnek a versenyzők, emellett a szervezők külön kihívással készülnek a gyaloglók és a gyerekek számára is. Regisztrálni a verseny napján a helyszínen lehet.
2026.04.30. -
Futókörök napja
Hatodik alkalommal várják a mozogni vágyókat a futókörök napjára a Halesz parkba május 16-án, szombaton. A program részleteiről kedden tartottak sajtótájékoztatót.
2026.04.29. -
Címvédésre készülnek
Negyedik alkalommal jutott be zsinórban a bajnoki döntőbe a MÁV Előre Foxconn férfi röplabdacsapata, a fehérváriak most először vághatnak neki címvédőként a finálénak. Az ellenfél az a Kaposvár lesz.
2026.04.28.
Volán-győzelem a megyei rangadón, furcsa sérüléssel
Az Alba Volán-FeVita és a DAC-Invitel közötti megyei rangadót a fehérváriak kezdték jobban az Interliga 22. fordulójában. Az 5. percben Holéczy szerzett vezetést a volánnak, majd a harmad vége előtt három perccel először a vezetőbíró, Árkovics Miklós huppant a jégre, néhány másodperccel később pedig Bedő Péter vonalbíró esett rosszul, térdsérülést szenvedve... Alba Volán-FeVita - DAC-Invitel 4-3 (1-1, 2-1, 1-1)
2006.01.04. 09:38 |
Az Alba Volán-FeVita és a DAC-Invitel közötti megyei rangadót a fehérváriak kezdték jobban az Interliga 22. fordulójában. Az 5. percben Holéczy szerzett vezetést a volánnak, majd a harmad vége előtt három perccel először a vezetőbíró, Árkovics Miklós huppant a jégre, néhány másodperccel később pedig Bedő Péter vonalbíró esett rosszul, térdsérülést szenvedve.
A kényszerpihenő, és a vonalbíró-csere után a DAC egyenlített, Peterdi vette be Budai kapuját. A 25. percben Gröschl bombája talált utat Ferjo ketrecébe, a találat után a lesérült kapust Kiss váltotta a gólvonal előtt. Nem sokkal később az új portást is felavatták a kék-fehérek, Gröschl passzát Simon váltotta gólra, 3-1. A második harmad vége előtt 20 másodperccel Peterdi jelentkezett ismét a fehérvári kapunál, és szépített. A záróharmad nyitányán ismét ellépett a vendéglátó, Sille lövésébe Palkovics piszkált bele, visszaállítva a kétgólos különbséget emberelőnyből. A dunaújvárosiak a hajrában kihasználtak egy ici-pici védelmi megingást, és a kapu mögül visszatett korongot Magnusson pofozta a hálóba. A hátralevő öt percben már nem változott az eredmény, pedig a vendégek kapus nélkül rohamoztak az utolsó minutumban, így az Alba Volán-FeVita újabb győzelemmel gyarapította pontjai számát, és továbbra is versenyben van az alapszakasz második helyéért.
Alba Volán-Feita – DAC-Invitel 4-3 (1-1, 2-1, 1-1)
Székesfehérvár, 1200 néző
Vezette: Árkovics (Bedő/Barabás, Dr. Nyeste)
Alba Volán: Budai – Borostyán, Kangyal, Csibi, Palovcik, Stastny, Svasznek, Buril, Fodor, Ocskay (1), Palkovics 1, Sille (1), Tőkési, Simon 1 (1), Holéczy 1 (2), Gröschl 1 (2), Vaszjunyin, Ennaffati, Rajz, Majoross, Kiss G., Hetényi (kapus). Vezetőedző: Pat Cortina
DAC: Ferjo – Tokaji, White, Borsos (1), Vas (1), Peterdi 2, Szélig, Holló, Shellin, Erdősi, Orsó, Vargyas, Hegyi, Magnusson, Simensen, Kron, Berta, Revák, Benk, Mekler, Azari, Kiss T. (kapus). Vezetőedző: Björn Ferber
Kiállítások: 14 ill. 10 perc