-
Digitalizáció az iskolákban
Június elején intézményvezetői fórumot tartottak az okostanterem programhoz kapcsolódóan „Merre tovább PeDig program?” címmel Székesfehérváron. A partneriskolák vezetői és az Alba Innovár szakemberei a program jövőjéről és a legfontosabb fejlesztési irányokról egyeztettek. Létrehozzák a Digitális Pedagógiai Munkaközösségeket, valamint valódi közösségi szakmai platformmá formálják a Digitális Tudástárat, továbbá új ösztönzőrendszert is kialakítanak.
2026.06.30. -
Példás életút
Szakmai sikerekben bővelkedő és családi életében is példás évtizedeket tudhat maga mögött dr. Németh Gyula, aki június 25-én ünnepelte a 90. születésnapját. Az Óbudai Egyetem Alba Regia Kar jogelőd intézményének korábbi oktatóját és igazgatóját Patik Ferenc önkormányzati képviselő köszöntötte fel városunk közössége nevében.
2026.06.29. -
Jótékonysági tanszergyűjtés
Idén nyáron is megszervezi közös tanszergyűjtő akcióját a Gárdonyi Géza Művelődési Ház és Könyvtár és az Adypapír írószerbolt. Az akció június 29-én, hétfőn kezdődik és augusztus 15-ig tart, mindkét helyszínen szeretettel fogadják az új vagy a használt, de jó állapotú tanszereket, eszközöket.
2026.06.29. -
Év fagylaltja 2026
Az öt kategóriában összesen 72 fagylalt nevezése érkezett, és a korábbi évek díjnyertes magyar fagylalt remekeivel együtt összesen 100 féle fagylaltot kínáltak az egész napos rendezvény alatt. A fagylaltokat kiváló szakmai zsűri értékelte, amiben helyet kapott Damniczki Balázs fehérvári cukrászmester is.
2026.06.28.
Vízsugarak viadala a Vértesben – ezüstérmet szereztek a székesfehérváriak
A versenyen idén is a Hajdú-Bihar megyei csapat diadalmaskodott, így a püspökladányi hivatásos tűzoltók megvédték tavalyi bajnoki címüket. A székesfehérvári csapat ezüstérmet szerzett.
A megnyitón Csókakő polgármestere, Fürész György, a helyi önkéntes tűzoltó egyesület tagja, és Vizi Ignác tűzoltó ezredes, a Fejér Megyei Katasztrófavédelmi Igazgatóság igazgatóhelyettese köszöntötte a résztvevőket. A sportpályán rajthoz álló tizenkét csapat kétszer szerelte meg a percenként ezerkétszáz liter vizet átengedő kismotorfecskendőhöz csatlakozó alapvezetéket és az osztott sugarat, amelynek vízellátását egy egy köbméteres versenykádból, szívótömlővel biztosították.
A futamokat a versenysport-szabályzat kismotorfecskendő-szerelésre vonatkozó előírásai alapján értékelték, a végeredményt a futamidők határozták meg. A versenyzőknek azonban nem volt egyszerű dolguk. Bár a napos idő kedvezett a tűzoltósportnak, az időnként feltámadó szél megnehezítette a sugárvezetők dolgát. A bajnokságon a Hajdú-Bihar megyei püspökladányi tűzoltók öttized másodperccel maguk mögé szorították a házigazda csapatát, ezzel megvédték tavaly megszerzett bajnoki címüket. Második helyezést ért el a Fejér Megyei Katasztrófavédelmi Igazgatóság, míg Komárom-Esztergom megye csapata bronzérmet szerzett. Az országos kismotorfecskendő-szerelési versenyeken több éven át nyújtott kiemelkedő munkájáért különdíjat vehetett át Polákovics Tamás tűzoltó zászlós, a Fővárosi Katasztrófavédelmi Igazgatóság XI. kerületi hivatásos tűzoltó-parancsnokságának különlegesszer-kezelője.
A rendezvényen helytállásukkal bizonyított csapatok a futamidőkkel már a júniusi országos tűzoltósportversenyre készültek, amelynek egyik versenyszáma a kismotorfecskendő-szerelés. A háromnapos bajnokságnak Székesfehérvár ad otthont.