Vízivárosi Advent idén is: november 30-án, szombaton 15 órára várnak mindenkit az iskola aulájában

Folytatódik a Vízivárosi Advent szép hagyománya. Ebben az esztendőben egy alkalommal, november 30-án 15 órára várnak mindenkit egy közös, ünnepváró programra a Vízivárosi Általános Iskolában. Szombaton délután gyermekcsoportok karácsonyváró műsorait és a Mézengúz zenekart láthatják a vendégek, akiknek süteménnyel, meleg teával és kézműves foglalkozásokkal is készülnek az adventi hangulatúra varázsolt aulában.
2024.11.28. 19:26 |
Vízivárosi Advent idén is: november 30-án, szombaton 15 órára várnak mindenkit az iskola aulájában

Csütörtök délután nagy volt a sürgés-forgás a Vízivárosi Általános Iskolában: Patik Ferenc önkormányzati képviselő, az ART Kulturális Egyesület és több önkéntes dolgozott azon, hogy az intézmény auláját feldíszítse. Előkerültek a karácsonyi dekorációk és fényfüzérek, a szombati, ünnepváró programra már igazi adventi hangulatban fogadják majd az érkezőket.

A Vízivárosi Advent dr. Horváth Miklósné korábbi képviselő által megteremtett, szép hagyománya idén is folytatódik – erősítette meg Patik Ferenc.

Mint mondta, a környékbeliek kifejezetten kérték, hogy rendezzenek ünnepváró programot és már érdeklődtek is nála, hogy mikor lesz. Idén egy alkalommal, az első adventi szombaton készülnek a minden korosztályt megszólító rendezvénnyel.

2024. november 30-án, szombaton 15 és 18 óra között igazi ünnepi hangulatba csöppenhetnek az érkezők.

„Mintha egy kis, karácsonyi faluban lennének, benne hangulatos vásárral, a fényfolyosón át pedig elérkezünk az adventi színpadhoz, ahol idén is vízivárosi és környékbeli intézmények gyermekcsoportjainak fellépésével indul a program.” – emelte ki Víziváros önkormányzati képviselője, aki Molnár Tamással, a 4. számú választókörzet képviselőjével közösen köszönti majd a vendégeket. Az ünnepvárás csodájának megélését segítve, Czető Bálint evangélikus lelkészt kérték fel adventi gondolatainak megosztására.

Hópihék karácsonya címmel ad műsort a Németh László Általános Iskola, majd az Árpád Úti Óvoda Picinke csoportjának Adventi gyertyaláng összeállítása következik, akiket a Rákóczi Úti Óvoda Süni csoportjának Süssünk, süssünk valamit című produkciója követ.

Délután negyed ötkor a Mézengúzok Gyermekzenekar ad karácsonyváró koncertet, ezt követően a Nefelejcs Tagóvoda nagycsoportosainak segítségével egy Erdei karácsony elevenedik meg, végül pedig a Vízivárosi Tagóvoda Szamóca csoportja mutatja be az Álmodik a fenyőfácska című történetet. Eközben kézműves foglalkozások zajlanak, ahol csutkababát és karácsonyi lámpást készíthetnek kicsik és nagyok egyaránt, valamint karácsonyi süteményekkel és finom, meleg teával is készülnek az ünnepváró program szervezői – tudtuk meg Patik Ferenctől.

A részvétel ingyenes, a Vízivárosi Adventre szeretettel várnak mindenkit szombaton 15 órától!

Fehérvári színes

  1. Iskolanyitogatók októberben

    Megkezdődnek a város alapfokú oktatási intézményeiben a nagycsoportosoknak szóló foglalkozások. Az őszi szünet előtt a Vasvári Pál Általános Iskolába hívogatják a leendő elsősöket, míg a Kodály Zoltán Általános Iskola, Gimnázium és AMI a szülőknek szóló tájékoztatóval indítja programsorozatát.

    2026.10.14.
  2. Hungarikum koncert

    Nem arról hajnallik címmel ad koncertet a Hungarikum együttes. Az eseményre a Szent István Hitoktatási és Művelődési Házban kerül sor október 15-én, csütörtökön 19.00 órai kezdettel.

    2026.10.14.
  3. Egy Kertész Kertje Fehérváron

    Október 16-án, pénteken 18 órakor az Értékmentők közösségének szervezésében Szomorú Miklós okleveles kertészmérnök, a pilisszentkereszti Egy Kertész Kertje megálmodója érkezik Székesfehérvárra, a Vörösmarty Mihály Könyvtárba, hogy megmutassa, hogyan teremthetünk olyan kertet, amelyben igazán jó lenni! A belépés díjtalan, de előzetes regisztrációhoz kötött. Minden érdeklődőt szeretettel várnak.

    2026.10.14.
  4. Óvodásból elsős lettem!

    Rendhagyó órával indult a szerdai napjuk a Székesfehérvári Kodály Zoltán Általános Iskola, Gimnázium legkisebbjeinek: azokat az óvó néniket várták az iskolába, akik a jelenlegi elsősöket nevelték három vagy négy éven át hittel és szeretettel. A gyerekek egy három részből álló órán mondtak köszöntetet és mutatták be, milyen ügyes iskolásokká váltak az elmúlt másfél hónap alatt.

    2026.10.14.