-
Átadták a Prima-díjakat
Nagyszabású gála keretében, immár huszadik alkalommal adta át a Vállalkozók és Munkáltatók Országos Szövetségének Fejér Megyei Szervezete a megyei Prima Díjakat azon jelölteknek, akik a művészet, a tudomány, a kultúra vagy a sport területén kiemelkedő teljesítményt nyújtottak. A Városháza Dísztermében péntek este tartott ünnepségen díjazták az „Év Vállalkozóit” is.
2026.11.07. -
11-11-11
November 11-én, kedden 11 órakor kezdődik Székesfehérváron a Krajczáros Alapítvány szervezésében a Nemzetközi gyertyagyújtási akció, a harctereken elesett katonák emlékére. Arra kérik az akcióhoz csatlakozókat, hogy 11 óra 11 perckor a lakóhelyük szerinti emlékműnél.
2026.11.06. -
Fehérvár jövője a tét
A 2038-as Szent István emlékévre készül a város. Ennek első lépéseként létrejött egy vitaindító szakértői anyag, amely fontos kérdéseket és lehetséges irányokat vet fel Székesfehérvár jövőjéről.
2026.11.06. -
Női vállalkozók szakmai fóruma
Hogyan szerezzünk új ügyfeleket? Hogyan lehet egy szakmai ismeretségből mindenki számára előnyös együttműködés? Ezekre a kérdésekre is választ kaphattak azok a női vállalkozók, akik részt vettek a Fejér Megyei Önkormányzat szakmai fórumán a Megyeházán.
2026.11.05.
Vízimentő és uszodamesteri tanfolyam indul Székesfehérváron
Kilenc alkalomból álló vízimentő és uszodamesteri tanfolyamot indít április 8-tól a Vízimentők Magyarországi Szakszolgálata Egyesület Székesfehérváron. A képzés során az oktatók elméleti és gyakorlati ismereteket egyaránt átadnak a jelentkezőknek, akiknek két részből álló vizsgán kell számot adniuk tudásukról.
2016.03.22. 15:20 |
Kilenc alkalomból álló vízimentő és uszodamesteri tanfolyamot indít április 8-tól a Vízimentők Magyarországi Szakszolgálata Egyesület Székesfehérváron. A képzés során az oktatók elméleti és gyakorlati ismereteket egyaránt átadnak a jelentkezőknek, akiknek két részből álló vizsgán kell számot adniuk tudásukról.

A vízimentő és az uszodamesteri tanfolyam fő különbsége, hogy míg a vízimentő nyílt víz mellett végzi tevékenységét, addig az uszodamester zárt medenceteret felügyel. Ebből kifolyólag az uszodamesteri tanfolyam fizikai követelményei alacsonyabbak, mint a vízimentő tanfolyamé - hiszen sokkal kisebb és behatárolt vízterületről van szó -, az elméleti követelmények viszont magasabbak, mivel a medencékkel kapcsolatos speciális ismereteket is el kell sajátítani, a vízimentői munkához szükséges elméleti tudásanyag mellett.
A tanfolyamon való részvétel alapfeltétele a betöltött 16. életév (a 18 évnél fiatalabbak csak szülői engedéllyel vehetnék részt a képzésben), a befejezett nyolc általános iskola, jó úszástudás és vízbiztonság, érvényes orvosi igazolás az előzetes szakmai alkalmasságról, amelyet a jelentkező lakóhelye szerint illetékes foglalkozás-egészségügyi alapszolgáltatást vagy szakellátási szolgáltatást nyújtó szolgálat jogosult kiállítani. A tanfolyamon részt venni szándékozóknak ezen kívül egy szintfelmérőt is teljesíteniük kell a tanfolyam elején. A szintfelmérőn 400 métert kell 12 perc alatt leúszni, amiből 150 métert mellúszásban, 250 métert gyorsúszásban kell teljesíteni. Aki nem tudja teljesíteni a szintfelmérő követelményeit, az nem tud részt venni a tanfolyamon.
A kilenc alkalomból álló képzés során elméleti és gyakorlati ismereteket egyaránt elsajátíthatnak az érdeklődők, amelynek végén vizsgán kell számot adniuk megszerzett tudásukról. Az elméleti teszten mindhárom témakörben (elsősegélynyújtás és újraélesztés ismeretek, vízből mentés ismeretek, kommunikációs ismeretek) minimum 80%-ot kell elérniük a tanulóknak a sikeres vizsgához. A vízimentő és uszodamesteri tanfolyam április 8-án kezdődik a Csitáry G. Emil Uszodában. A képzés további oktatási napjait április 9-én, 10-én, 15-én, 16-án, 17-én, 22-én, 23-án és 24-én tartják meg reggel 08.00 és 18.00 óra között. A képzéssel kapcsolatos további részletes információ a www.vizimentok.hu portálon található.