-
Gyógyulás egy nap alatt
A Fejér Vármegyei Szent György Egyetemi Oktatókórházban 2021. óta működik Egynapos Sebészeti Centrum. A részleget félig állami, félig pedig alapítványi forrásból hozták létre. A Fehérvár Televízió Közösen a gyógyításért Fejérben című adventi sorozatának második részében bemutatja a részleget és az is kiderül a magazinból, kik és hogyan vehetik igénybe az egynapos sebészeti eljárásokat.
2025.12.03. -
Emlékdiplomás tanárok köszöntése
Nyugdíjas pedagógusok vehették át emlékdiplomájukat kedden a Hiemer-házban. Székesfehérvár városának hagyományos ünnepségén arany-, gyémánt-, vas- és rubinokleveleket adtak át a pedagógusi életpálya megbecsüléseként. A város közössége nevében dr. Cser-Palkovics András polgármester és Mészáros Attila alpolgármester fejezte ki köszönetét.
2025.12.02. -
Vállalkozásismereti roadshow Fehérváron
Vállalkozásismereti roadshownak adott otthont az Óbudai Egyetem Alba Regia Kara. A rendezvényt Varga-Bajusz Veronika, felsőoktatásért, szak- és felnőttképzésért, valamint a fiatalokért felelős államtitkár nyitotta meg.
2025.12.04. -
Finisben a csomópont átépítése
Gyakorlatilag elkészült, és már csak néhány útburkolati jel felfestése van hátra a Horvát István utca és a Hosszúsétatér kereszteződésének kapacitásbővítő átépítéséből. Várhatóan a jövő hét elejétől lép életbe az új közlekedési rend a csomópontban.
2025.12.04.
Visszakerült talapzatára a megszépült Szent István-szobor
Korán ébredt csütörtökön reggel Szent István és lova, hiszen hosszú utazás várt rájuk: miután tavasz óta a tatai Fogaskerékgyár vendégszeretetét élvezték, ahol Páhi Attila és Króner Zsolt értő kezei alatt tisztultak meg az évszázados szennyeződésektől, egy hatalmas platós teherautóra rakták a két és fél tonnás bronzszobrot, és elindultak Székesfehérvár felé. Zámolynál egy baleset lassította a hazajutást, és volt olyan útszakasz, ahol a belógó faágakkal is meg kellett küzdeni, de aztán negyed 12 tájban – az autósok nagy ámulatára – feltűnt a Kadocsa úton a szent király hatalmas szobra, amint méltóságosan „lavíroz” a forgalomban.
A kis Budai útról a kamion nem tudott ráfordulni a Szent István térre, így még egy izgalmas tolatási manőver is kellett ahhoz, hogy első királyunk visszatérhessen a jól megszokott platánfa hűst adó árnyékába.
Pontosabban a szintén felújításon átesett gránit talapzat mellé, ekkor következett ugyanis a procedúra talán legkényesebb feladata, a visszaemelés: az értő kezek hevederekkel rögzítették a szobrot a ló szügyénél, nyakánál és hasának hátsó részénél. A kötelek megfeszültek, a király és lova a levegőbe emelkedett, miközben járókelők tucatjai videózták a nem mindennapi látványt. Közben megérkezett a belvárosi kisvonat is, így a benne ülő német turisták is részesei lehettek az idegenforgalmi látványosságnak is beillő „varázslatnak”.
A talapzatra a két restaurátor irányításával, centiről centire, majd a végén milliméterről milliméterre mozgatva került vissza a mű. Ekkor még nem volt a helyén a korona tetejét díszítő kereszt, Székesfehérvár polgármesterének jutott a feladat, hogy a magasba emelve – természetesen a biztonsági előírásoknak megfelelően, testhevederrel, karabinerrel és kobakkal felszerelve – rögzítse azt Szent István koronájának tetején.
„Nagyon hiányzott a térről a ’mi szobrunk’, de már most látszik, hogy mennyire megérte elvinni megtisztítani. A restaurátorok kiváló munkát végeztek, a szobor gyönyörű lett!” – mondta a „földreszállást” követően dr. Cser-Palkovics András polgármester, aki nagy élménynek nevezte, hogy a Szent Korona tetejére a keresztet – mintegy a felújítás utolsó mozzanataként – ő helyezhette fel az ötméteres magasságban.
Arra bíztatta a székesfehérváriakat, sétáljanak el a Szent István térre, mert a szobron olyan szép részleteket fedezhetnek fel, amelyek eddig a szennyeződésektől nem látszottak. Mint ismert, közel egyéves előkészítés, egyeztetés és a 20 millió forint városi forrás biztosítását követően zajlott le a munka, amelyhez a Városgondnokságnak meg kellett találnia a szükséges minősítéssel, referenciákkal rendelkező, képzett alvállalkozókat.
„Reméljük, hogy az időjárás lehetővé teszi, hogy Szent István ünnepén, augusztus 20-án itt, a téren tarthassuk a város ünnepi közgyűlését, ami méltó keretet ad a megújult alkotás újraavatásához.” – tette hozzá kérdésünkre Székesfehérvár polgármestere, akitől megtudtuk, hogy a Táncsics, a Kossuth utca és a Szent István tér felújítása egy összefüggő tervezési munka, az ehhez kapcsolódó európai uniós források – ha és amennyiben rendelkezésre fognak állni – segíthetik a Belváros felújításának folytatását. Az ehhez kapcsolódó pályázatot az Önkormányzat benyújtotta, és a tervezési munka előkészítése megkezdődött.
