-
11-11-11
November 11-én, kedden 11 órakor kezdődik Székesfehérváron a Krajczáros Alapítvány szervezésében a Nemzetközi gyertyagyújtási akció, a harctereken elesett katonák emlékére. Arra kérik az akcióhoz csatlakozókat, hogy 11 óra 11 perckor a lakóhelyük szerinti emlékműnél.
2026.11.06. -
Szent István Városa
Augusztus 20-án, Szent István napján jelentette be dr. Cser-Palkovics András polgármester azt a városfejlesztési programot, amely a 2038-ig tartó időszakra megalapozza Székesfehérvár fejlődését. Ma, Szent Imre ünnepén pedig a városvezető a közösségi oldalán meghirdette a Szent István Városa Program társadalmi egyeztetését.
2026.11.05. -
Női vállalkozók szakmai fóruma
Hogyan szerezzünk új ügyfeleket? Hogyan lehet egy szakmai ismeretségből mindenki számára előnyös együttműködés? Ezekre a kérdésekre is választ kaphattak azok a női vállalkozók, akik részt vettek a Fejér Megyei Önkormányzat szakmai fórumán a Megyeházán.
2026.11.05. -
A cél várólisták csökkentése
Október közepén elindult az Egészségügyi Minisztérium várólista-csökkentő programja, amely összesen több mint 21 milliárd forintból valósul meg. A program első szakasza a csípő- és térdprotézis-műtétekre vonatkozik.
2026.11.05.
Virágosabb és zöldebb Fehérvárért - félezer közösség pályázott növényekre
Idén minden eddiginél többen, 466-an jelentkeztek a közterületi növényültetési pályázatra. Az eredetileg rendelkezésre álló forrás nem lett volna elég, azonban mind az önkormányzatnak, mind pedig a Városgondnokságnak szívügye az, hogy a minél több zöldfelület legyen Fehérváron, így mintegy hétmillió forinttal kiegészítette a város az eredetileg tízmilliós pályázati keretösszeget.
2015.05.12. 08:33 |
Tavaly 297 pályázó küldte el jelentkezését a „Virágosabb és zöldebb Székesfehérvárért” közterületi növényültetési pályázatra, idén pedig minden eddiginél több, 466 pályázat érkezett a Városgondnoksághoz. Az eredetileg rendelkezésre álló forrás nem lett volna elég, azonban mind az önkormányzatnak, mind pedig a Városgondnokságnak szívügye az, hogy a minél több zöldfelület legyen Székesfehérváron, így mintegy hétmillió forinttal kiegészítette a város az eredetileg tízmilliós pályázati keretösszeget.
A társasházak körüli zöldterületre és az intézmények területére 80.000 Ft értékben, családi házas ingatlanok előtti közterületre pedig 25.000 Ft értékben kaphatnak a pályázók növényt. A megemelt keretösszeg lehetővé teszi, hogy minden pályázó nyertes lesz és megkapja azokat a növényeket, amiket kiválasztott - mondta Bozai István városgondnok. „A tavaszi kiszállítás keretében az egynyári és muskátli többlet hétezer növényt jelent az eredetihez képest, ami mintegy kétmillió forintos többletet jelent, az őszi kiszállításkor a fás szárú növényekre pedig majd ötmillió forinttal többet tudunk költeni, mint eredetileg terveztük.” Nagyon sokan azonban a maximum megpályázható értéknél jóval több növényt válogattak össze. Mindössze annyi kritérium volt a döntésnél, hogy senki nem lépheti túl az egyedi összeget.
Mind a társasházi és intézményi (248 pályázat), mind pedig a családi házas pályázók (218 pályázat) nagyon aktívak voltak idén. A közterületi növényültetési pályázat egyébként több éve nagyon sikeres és egyre többen tudják, várják azt, hogy mikor lehet ilyen módon növényeket ültetni a város közterületein. Nagyon nagy eredmény továbbá, hogy közel ötszáz közösség mozdul meg és teszi hozzá a munkáját, ötletét, energiáját ahhoz, hogy zöldebbek legyenek a város közterületei.
2014-ben összesen 296 pályázó kapott növényt, míg 2013-ban 264 pályázó részére biztosított növényeket a város. Tavaly tavasszal 15000 egynyári virágot és 5000 muskátlit biztosítottak, mely idén várhatóan több mint másfélszer ennyi lesz.