-
Átadták a Prima-díjakat
Nagyszabású gála keretében, immár huszadik alkalommal adta át a Vállalkozók és Munkáltatók Országos Szövetségének Fejér Megyei Szervezete a megyei Prima Díjakat azon jelölteknek, akik a művészet, a tudomány, a kultúra vagy a sport területén kiemelkedő teljesítményt nyújtottak. A Városháza Dísztermében péntek este tartott ünnepségen díjazták az „Év Vállalkozóit” is.
2026.11.07. -
11-11-11
November 11-én, kedden 11 órakor kezdődik Székesfehérváron a Krajczáros Alapítvány szervezésében a Nemzetközi gyertyagyújtási akció, a harctereken elesett katonák emlékére. Arra kérik az akcióhoz csatlakozókat, hogy 11 óra 11 perckor a lakóhelyük szerinti emlékműnél.
2026.11.06. -
Fehérvár jövője a tét
A 2038-as Szent István emlékévre készül a város. Ennek első lépéseként létrejött egy vitaindító szakértői anyag, amely fontos kérdéseket és lehetséges irányokat vet fel Székesfehérvár jövőjéről.
2026.11.06. -
Női vállalkozók szakmai fóruma
Hogyan szerezzünk új ügyfeleket? Hogyan lehet egy szakmai ismeretségből mindenki számára előnyös együttműködés? Ezekre a kérdésekre is választ kaphattak azok a női vállalkozók, akik részt vettek a Fejér Megyei Önkormányzat szakmai fórumán a Megyeházán.
2026.11.05.
Virágos város - idén is ezernyi virág díszíti a fehérvári parkokat
A város parkjaiban jelenleg látható kétnyári növényeket még tavaly ősszel ültették a Városgondnokság kertészei. Õsszel azonban nemcsak kétnyáriakat, hanem hagymás virágokat is ültettek a kisebb fagyot is bíró árvácskák közé, így télen és kora tavasszal is színesek maradnak a fehérvári virágágyások. Sok fehérvári virágágyásban hamarosan az árvácskák fölé nőnek a hagymás virágok, erre azonban még néhány hetet várnunk kell.
2016.03.21. 11:38 |
A város parkjaiban jelenleg látható kétnyári növényeket még tavaly ősszel ültették a Városgondnokság kertészei. Õsszel azonban nemcsak kétnyáriakat, hanem hagymás virágokat is ültettek a kisebb fagyot is bíró árvácskák közé, így télen és kora tavasszal is színesek maradnak a fehérvári virágágyások.

A Petőfi parkban található a város egyik legszebb árvácskával beültetett virágágyása, melyben csodálatosan, több színben pompáznak az árvácskák. Bár nyáron nagyon sok öntözést igényelnek a kiemelt virágágyások és sok munkát adnak a kertészeknek de a látvány magáért beszél.
Az árvácskák nagyon jól át tudnak telelni és egészen korán kezdenek tavasszal berobbanni. További előnye az árvácskáknak, hogy nagyon sokféle színárnyalatból lehet választani a tervezéskor és szinte egy hatalmas, színes szőnyeget lehet ültetni a város parkjaiban – mondja Spanyárné Halász Szilvia városi főkertész.

Rongálás szempontjából sokkal előnyösebbek a kiemelt virágágyások annál, mintha szintben lennének, ugyanis a tapasztalat azt mutatja, hogy így még véletlenül sem megy át rajta senki.
Március elején kezdtek igazán szépek lenni az árvácskák és hamarosan az föléjük nőnek a hagymás növények. „Úgy ültettük össze a virágágyásokban a különböző fajta növényeket, hogy színben és formában is szépen mutassanak együtt. Általában tulipánokat ültetünk, de nárciszt és jácintokat is találni a parkokban. Tavasszal pedig van egy olyan időszak, amikor az árvácskák és a hagymások csodálatosan virágoznak együtt. Ebben az évben is mintegy kétezer négyzetméteren több mint nyolcvanezer tő virág díszíti a fehérvári parkokat.”

A hagymás virágok egyik legszebb ágyása a Prohászka Ottokár emlékparkban található, a virágzás néhány hét múlva kezdődik, érdemes lesz megnézni!
A Városgondnokság április végén kezdi az egynyári virágok kiültetését: a Virágóra május elsejére idén is ki lesz ültetve, ami szimbolikusan az első ilyen munkánk minden évben. Innentől kezdve egészen júniusig dolgozunk majd az egynyári virágok beültetésén. Összesen több mint hetvenezer tő növényt ültetünk majd ki. A Petőfi parkban bemutató jelleggel, a magyar nemesítő, Dr Kováts Zoltán fajtáiból ültetnek, akárcsak a Jávor Ottó tér és a Kígyó utca közötti parkban. Kifejezetten a városi környezetet és a nagy nyári melegeket jól tűrő fajtákat válogattunk össze. „Ezek a magyar nemesítésű növények kiültetése, azon túl, hogy rendkívül szépek szimbolikus is. Azonban csak akkor mutat a virágágy, ha naprakészen rendben van tartva, amit a Városgondnokság kiemelt szakemberei végeznek, remélem mind a fehérváriak, mind pedig az ide látogató vendégek legnagyobb örömére." - mondta Spanyárné Halász Szilvia.