-
Nyári röplabdás tábor
A MÁV Előre nyári tábort szervez idén júniusban és júliusban a röplabda iránt érdeklődő, általános iskola alsó tagozatos gyermekek számára, ahova szeretettel várják a kezdőket és a haladókat egyaránt.
2026.04.30. -
Lépcsőfutás és gyaloglás
Május 2-án, szombaton reggel 9 órakor rajtol a Fehérvári lépcsőfutás az Aranybulla Emlékműnél. Az ingyenes közösségi sportrendezvényen három távot teljesíthetnek a versenyzők, emellett a szervezők külön kihívással készülnek a gyaloglók és a gyerekek számára is. Regisztrálni a verseny napján a helyszínen lehet.
2026.04.30. -
Futókörök napja
Hatodik alkalommal várják a mozogni vágyókat a futókörök napjára a Halesz parkba május 16-án, szombaton. A program részleteiről kedden tartottak sajtótájékoztatót.
2026.04.29. -
Címvédésre készülnek
Negyedik alkalommal jutott be zsinórban a bajnoki döntőbe a MÁV Előre Foxconn férfi röplabdacsapata, a fehérváriak most először vághatnak neki címvédőként a finálénak. Az ellenfél az a Kaposvár lesz.
2026.04.28.
Világbajnok a női öttusa váltó!
Folyamatosan javuló tendenciát mutató versenyzéssel világbajnoki címet szerzett a Gyenesei Leila, Tóth Adrienn, Kovács Sarolta alkotta női csapat az MVM Öttusa Világbajnokság női váltóversenyében. Nem kezdtek túl jól a lőállásokban a fiatal magyar lányok, de a vívástól egyre inkább formába lendülő hölgyek magabiztosan utasították maguk mögé a VB váltómezőnyét, s nyertek aranyérmet, megelőzve a brit és a lengyel stafétát.
2008.06.02. 22:49 |
Folyamatosan javuló tendenciát mutató versenyzéssel világbajnoki címet szerzett a Gyenesei Leila, Tóth Adrienn, Kovács Sarolta alkotta női csapat az MVM Öttusa Világbajnokság női váltóversenyében. Nem kezdtek túl jól a lőállásokban a fiatal magyar lányok, de a vívástól egyre inkább formába lendülő hölgyek magabiztosan utasították maguk mögé a VB váltómezőnyét, s nyertek aranyérmet, megelőzve a brit és a lengyel stafétát.A lövészet alkalmával még csak 263 kört teljesített a 22 éves Volános Gyenesei Leilát, a 18 éves Tóth Adriennt és a 17 esztendős, szintén Alba Volán-Bericap-versenyzőt, Kovács Saroltát felvonultató magyar váltó, a vívópáston aztán már mindenki pozitív mérleggel kászálódott ki az asszók tengeréből. A medencei küzdelmeket a harmadik helyről várhatta a hazai staféta, hogy aztán káprázatos teljesítménnyel hasítsa a vizet. Az úszás 3x100 méterét 2 perc 59.51 másodperc alatt tudták le a magyar hölgyek, a világon elsőként három perc alatt teljesítve a váltópenzumot. A lovaglás előtt már vezettek a lányok, az akadályok között, és felett sem volt gond, csupán Gyenesei vétett egy verőhibát, így a váltócsapat 18 másodperces előnnyel vághatott neki a futásnak. Gyenesei Leila növelte a különbséget a magyarok és az üldöző britek között saját 1500 méterén, majd Tóth Adriennen visszazárkóztak az angolok, de az előny így is elegendő maradt a végére, Kovács Sarolta megerőltetés nélkül futhatott a célba, elsőként szakítva át a szalagot, világbajnoki címet szerezve a magyar váltónak.
A dobogó második fokára Nagy-Britannia, a harmadikra Lengyelország stafétája állhatott fel.
NÕI VÁLTÓVERSENY
Világbajnok: Magyarország (Gyenesei Leila, Tóth Adrienn, Kovács Sarolta) 5504 pont (lövészet: 263 kör/1060 pont, vívás: 60 győzelem/48 vereség/808 pont, úszás: 2:59.51 perc/1368 pont, 1184 pont, futás: 15:09.25 perc/1084),
2. Nagy-Britannia (Heather Fell, Katie Livingston, Mhairi Spence) 5468 (270/1144, 58/50/784, 3:06.45/1284, 1136, 15:00.44/1120),
3. Lengyelország (Paulina Boenisz, Sylvia Czwojdzinska, Edita Maloszyc) 5332 (254/952, 76/32/1000, 3:13.56/1200, 1120, 15:15.05/1060)