-
Kisberk püspökre emlékeznek
Május 4-én hétfőn Kisberk Imre püspök lelki üdvéért Spányi Antal megyés püspök mutat be szentmisét 18 órakor a Szent István király Székesegyházban. Kisberk Imrét megyés püspökké 1974. február 2-án nevezték ki, időközben 1971-74 között az esztergomi főegyházmegyének is apostoli kormányzója volt.
2026.05.03. -
Ave Cézár!
Izgalmas időutazásra várta a Floralia első napja a gyermekeket és felnőtteket egyaránt a Gorsiumban. A pompás császári bevonulás mellett az autentikus, látványos harci bemutatók, életképek, valamint kortárs, mégis korhű komédia várta a látogatókat. Vasárnap, lovas solymász bemutatók lesznek, valamint összecsapnak a lovas kelták a gyalogos rómaiak.
2026.05.02. -
Egy nap Haydn mesterrel
Befejeződött az Alba Regia Szimfonikus Zenekar Somorjai-bérlet koncertsorozata. A Szent István Művelődési Házban az Egy nap Haydn mesterrel című hangversenyen Dénes-Worowski Marcell vezényelte a szimfonikusokat.
2026.05.01. -
Új kiállítás nyílt a Fő utcán
A lengyelek egyik legfontosabb ünnepét mutatja be az az újonnan nyílt kiállítás, amelynek megnyitóját kedden tartották. A tárlat egészen május ötödikéig tekinthető meg a Fő utcán.
2026.04.29.
Spányi Antal püspök lesz a Viktória Pódium vendége október 1-jén
A Viktória Rehabilitációs Központban 18 órakor kezdődő Viktória Pódium kulturmix október 1-jei műsorában Spányi Antal is bemutatkozik. A megyéspüspök most magánemberként mutatkozik be a keddcsináló kultrúmix keretében.
2024.09.30. 06:53 |
Október 1-jén folytatódik a keddcsináló kultúrmix a Viktória Rehabilitációs központban. A műsorban bemutatkoznak többek között Ferenczy-Nagy Boglárka és Csáki Benedek előadóművészek is.
A rendezvény jótékonysági jellegű, a befolyt összeget a Mozgássérültek Viktória Rehabilitációs Alapítvány a központ fenntartására költi.