-
Dés László a MET Arénában
2026. június 17-én, szerdán 20 órától Dés László ad koncertet a székesfehérvári MET Arénában. Az est nemcsak azért ígérkezik kiemelkedő zenei eseménynek, mert a Kossuth-díjas előadóművész, dzsesszzenész és zeneszerző életművének legismertebb darabjai csendülnek fel, hanem azért is, mert a művész több hónapos alkotói szabadságát követően először lép fel.
2026.06.14. -
Díjátadó az évadzárón
Társulati üléssel zárta idei évadát a Vörösmarty Színház. A hagyományokhoz hűen ennek keretében adták át „Az évad színésze”, „Az évad színésznője”, „Az évad nem művész állományú dolgozója” elismeréseket, valamint a Vörösmarty Gyűrűt-díjat is. Az idei évben Sarádi Zsolt, Ladányi Júlia és Németh Mariann „Mary” vehette át a társulat által adományozott díjakat.
2026.06.13. -
Szimfonikus évadzáró
Elbúcsúzott a 2025-26-os évadtól az Alba Regia Szimfonikus Zenekar. Az évadzáró találkozónak a fehérvárcsurgói Károlyi kastély adott otthont.
2026.06.12. -
Totus Tuus - Teljesen a Tiéd
Totus Tuus - Teljesen a Tiéd címmel beszélgetéssorozat kezdődött a Szent István Király Múzeumban. Az első alkalommal a II. Szent János Pál pápa életéről szóló kiállítás apropójából találkozhattak az est vendégei.
2026.06.12.
VIII. Székely Bál a Magyar Királyban - kárpátaljai és székelyföldi magyar gyerekek táborozását segíthetjük
Az idei már a nyolcadik alkalom, hogy a székely kultúrával ismerkedhetnek az érdeklődők, közben pedig jótékonykodhatnak a bálozók Székesfehérváron.
"Nemcsak a székely-magyar kapcsolatok erősítése a cél, hanem a Kárpát-medencei magyarság erősítése is"- mondta el Juhász László, a Székely Bál alapítója. Az idei programról szólva az alapító kiemelte a Rozetta néptánc együttest, akik Máréfalváról érkeznek Székesfehérvárra és a csíkcsomortáni Lármafa színjátszó csoport szereplését is. Kárpátaljai fellépő is lesz, a BorzsaVári népi zenekar révén. A BorzsaVári 2012 óta minden évben sikeresen megvédi "Népi együttes" címét, munkájukban nagy hangsúlyt fektetnek a fiatalok népzenére és néptáncra való nevelésére, valamint fellépéseikkel népszerűsítik a magyar népzenét Kárpátalja-szerte. Juhász László alapító elmondta, hogy a műsorvezető Erdélyből, Hargita-megyéből érkezik, az est hangulatfelelőse a szentegyházi Székely Attila Etele lesz.
Szili Csaba Gergely, a Székely Bál kommunikációs vezetője elmondta, büszkék rá, hogy 8. alkalommal rendeznek Székely Bált Székesfehérváron. Az elmúlt években több mint 13 határon túli - székelyföldi és kárpátaljai - település magyar közösségeit tudták támogatni. Szili Csaba hozzátette, fontosnak tartják, hogy minden évben autentikus külhoni fellépők érkezzenek, és Székesfehérvárnak, mint a nemzet történelmi fővárosának támogatnia kell a magyar értékeket.
Deák Lajosné, nemzetpolitikai ügyekkel kapcsolatos feladatok tanácsnoka a bál kapcsán arról szólt, hogy idén is Székesfehérvár Önkormányzatának támogatásával valósul meg a rendezvény, amely az elcsatolt területeken élő magyarságot támogatja. Kiemelte, hogy az elmúlt évek során különböző határon túli közösségek, iskolák, óvodák kaptak segítséget a jótékonysági eseménynek köszönhetően.

A VIII. Székely Bál programja:
18.15 – 19.00 Vendégfogadás Király Dávid dudással, és az üdvözlő ital felszolgálása
19.00 Himnuszok a BorzsaVári és a Rozetta segítségével
19.10 Az est háziasszonya, Bán Tímea köszönti a vendégeket, és bemutatja az est hangulatfelelősét, a szentegyházi Székely Attila Etelét
19.20 Nyitótánc: Rozetta néptáncegyüttes Máréfalváról
19.25 A város és a vármegye képviselőinek köszöntői
19:40 A csíkcsomortáni Lármafa csoport bohózata
19:50 Köszöntő
20:00 Vacsora
21:00 Néptánc: Máréfalvi Rozetta Néptáncegyüttes
Utána: Zenél a Happening Band
22.22 A BorzsaVári Zenekar (Kárpátalja) műsora
Utána: Zenél a Happening Band
0.30 Tombolasorsolás
Tánc 3-ig: Zenél a Happening Band
A jegyek kizárólag elővételben vásárolhatók személyesen, és készpénzzel Székesfehérváron, a Prohászka Ottokár út 67. szám alatt. Telefonon a +36 20 251 91 13-os számon, e-mailben a fehervariszekelybal@gmail.com címen lehet érdeklődni. Utalás, e-mailben rendelés esetén Az Előadóművészetekért Alapítvány számlaszáma áll rendelkezésre: OTP Bank 11736075-20007511-00000000