-
11-11-11
November 11-én, kedden 11 órakor kezdődik Székesfehérváron a Krajczáros Alapítvány szervezésében a Nemzetközi gyertyagyújtási akció, a harctereken elesett katonák emlékére. Arra kérik az akcióhoz csatlakozókat, hogy 11 óra 11 perckor a lakóhelyük szerinti emlékműnél.
2026.11.06. -
Szent István Városa
Augusztus 20-án, Szent István napján jelentette be dr. Cser-Palkovics András polgármester azt a városfejlesztési programot, amely a 2038-ig tartó időszakra megalapozza Székesfehérvár fejlődését. Ma, Szent Imre ünnepén pedig a városvezető a közösségi oldalán meghirdette a Szent István Városa Program társadalmi egyeztetését.
2026.11.05. -
Női vállalkozók szakmai fóruma
Hogyan szerezzünk új ügyfeleket? Hogyan lehet egy szakmai ismeretségből mindenki számára előnyös együttműködés? Ezekre a kérdésekre is választ kaphattak azok a női vállalkozók, akik részt vettek a Fejér Megyei Önkormányzat szakmai fórumán a Megyeházán.
2026.11.05. -
A cél várólisták csökkentése
Október közepén elindult az Egészségügyi Minisztérium várólista-csökkentő programja, amely összesen több mint 21 milliárd forintból valósul meg. A program első szakasza a csípő- és térdprotézis-műtétekre vonatkozik.
2026.11.05.
Vihar utáni takarítás - napokig eltart még a zöldhulladék elszállítása
Jövő hét végéig biztosan eltart még a vihar által kidöntött fák, leszakított ágak, gallyak eltakarítása a város területéről. A belvárosból a kertvárosi területek felé haladnak a Városgondnokság dolgozói, akik összesen négy, 25-30 fős brigádban dolgoznak.
2015.07.15. 13:29 |
Jövő hét végéig biztosan eltart még a vihar által kidöntött fák, leszakított ágak, gallyak eltakarítása a város területéről. A belvárosból a kertvárosi területek felé haladnak a Városgondnokság dolgozói, akik összesen négy, 25-30 fős brigádban dolgoznak.

A belvárosban és környékén már szállításra vár az összegyűjtött zöldhulladék. A gallyakat, leveleket Csalára szállítják és komposztálják, a fákat pedig a Városgondnokság Béla úti telephelyén gyűjtik és ősz végén szociális tűzifaként szállítják majd ki rászorulóknak. Egész nap 3 nagy teherautóval és 8 kisteherautóval csak a fákról leszakított zöldhulladékot szállítják, hogy a lehető leghamarabb végezzenek a munkával és újra a megszokott rend szerinti kertészeti feladatokat tudják végezni a város közterületein.

Megbecsülni sem lehet még, hogy hány köbméternyi ágat és levelet szakított le a város közterületein található fáiról a múlt heti vihar, azonban az biztos, hogy több mint száz, fát gyökerestül döntött ki az ítéletidő - mondta Griger László a Városgondnokság parkfenntartási csoportvezetője. „A megtépázott fák koronáját is minden esetben átvizsgáljuk és ha szükséges emelőkosárból vágják le a balesetveszélyes ágakat a szakemberek, ami szintén nagy feladatot jelent parkfenntartáson dolgozó kollégáinknak. Kora reggeltől dolgozunk minden nap azon, hogy a lehető leghamarabb végezzünk a takarítással.”