-
Nyári röplabdás tábor
A MÁV Előre nyári tábort szervez idén júniusban és júliusban a röplabda iránt érdeklődő, általános iskola alsó tagozatos gyermekek számára, ahova szeretettel várják a kezdőket és a haladókat egyaránt.
2026.04.30. -
Lépcsőfutás és gyaloglás
Május 2-án, szombaton reggel 9 órakor rajtol a Fehérvári lépcsőfutás az Aranybulla Emlékműnél. Az ingyenes közösségi sportrendezvényen három távot teljesíthetnek a versenyzők, emellett a szervezők külön kihívással készülnek a gyaloglók és a gyerekek számára is. Regisztrálni a verseny napján a helyszínen lehet.
2026.04.30. -
Futókörök napja
Hatodik alkalommal várják a mozogni vágyókat a futókörök napjára a Halesz parkba május 16-án, szombaton. A program részleteiről kedden tartottak sajtótájékoztatót.
2026.04.29. -
Címvédésre készülnek
Negyedik alkalommal jutott be zsinórban a bajnoki döntőbe a MÁV Előre Foxconn férfi röplabdacsapata, a fehérváriak most először vághatnak neki címvédőként a finálénak. Az ellenfél az a Kaposvár lesz.
2026.04.28.
Videoton-Győr 4-1 -megérdemelt győzelem
A sokkal szervezettebben játszó Videoton megérdemelten tartotta itthon a három pontot, ezzel pedig megléptek riválisuktól. Mindössze öt percet kellett várni a Vidi vezető góljára. Tóth negyven méteres pontos indítását Savu remekül emelte át a kapujából kilépő Sebőkön. A gól megnyugtatta a hazaiakt, így sorra vezethették veszélyes akcióikat, ezek azonban sorra kimaradtak. Ez a 35. percben megbosszulta magát, amikor Varga indításából Németh Norbert egyenlített.

Öt perccel később azonban már ismét a hazaiaknál volt az előny. Tóth labdájával Szabó becsapta a menteni akaró Böjtét, majd kilőtte a jobb alsó sarkot. A második játékrészben továbbra is a székesfehérváriak játszottak mezőnyfölényben, ezt azonban csak a 62. percben sikerült gólra váltani, amikor Szabó beadását Savu fejelte a kapuba.
A 76. percben Tudor elfeledkezhetett róla, hogy hol is van, hiszen Stark indítását remek mozdulattal ütötte el a kilépni készülő Nicsenko elől, ami a játékvezetőnek is annyira tetszett, hogy rögtön piros lappal jutalmazta. Azonban mielőtt a győriek reménykedni kezdtek volna a szépítésben, Csank János együttese emberhátrányban növelte előnyét. Magasföldi beadását Hercegfalvi fejelte a kapuba. A végig jobban játszó Videoton megérdemelten tartották otthon a három pontot, így meglépve riválisuktól.