-
11-11-11
November 11-én, kedden 11 órakor kezdődik Székesfehérváron a Krajczáros Alapítvány szervezésében a Nemzetközi gyertyagyújtási akció, a harctereken elesett katonák emlékére. Arra kérik az akcióhoz csatlakozókat, hogy 11 óra 11 perckor a lakóhelyük szerinti emlékműnél.
2026.11.06. -
Szent István Városa
Augusztus 20-án, Szent István napján jelentette be dr. Cser-Palkovics András polgármester azt a városfejlesztési programot, amely a 2038-ig tartó időszakra megalapozza Székesfehérvár fejlődését. Ma, Szent Imre ünnepén pedig a városvezető a közösségi oldalán meghirdette a Szent István Városa Program társadalmi egyeztetését.
2026.11.05. -
Női vállalkozók szakmai fóruma
Hogyan szerezzünk új ügyfeleket? Hogyan lehet egy szakmai ismeretségből mindenki számára előnyös együttműködés? Ezekre a kérdésekre is választ kaphattak azok a női vállalkozók, akik részt vettek a Fejér Megyei Önkormányzat szakmai fórumán a Megyeházán.
2026.11.05. -
A cél várólisták csökkentése
Október közepén elindult az Egészségügyi Minisztérium várólista-csökkentő programja, amely összesen több mint 21 milliárd forintból valósul meg. A program első szakasza a csípő- és térdprotézis-műtétekre vonatkozik.
2026.11.05.
Véget értek az utcafelújítások Feketehegy-Szárazréten
Helyszíni bejárásokon mutatták be a teljes egészében elkészült utcafelújításokat Feketehegy-Szárazréten. A beruházás közel 70 millió forintba került. A Szociális város-rehabilitáció Szárazréten projekt keretében került sor a Farkasvermi út és Mura utca burkolatcseréjére és járdafelújítására, a Gaja utca, Kertész köz, Sió utca, Opole tér és Régi Csóri út burkolat-felújítására.
2015.06.03. 10:42 |
Helyszíni bejárásokon mutatták be a teljes egészében elkészült utcafelújításokat Feketehegy-Szárazréten. A beruházás közel 70 millió forintba került. A Szociális város-rehabilitáció Szárazréten projekt keretében került sor a Farkasvermi út és Mura utca burkolatcseréjére és járdafelújítására, a Gaja utca, Kertész köz, Sió utca, Opole tér és Régi Csóri út burkolat-felújítására.

Szigli István, Feketehegy-Szárazrét önkormányzati képviselője arra hívta fel a figyelmet, hogy a mostani munkálatoknak köszönhetően az elkövetkezendő öt-hat év során nem lesz szükség további felújításra ezekben az utcákban. Hozzátette, hogy a közelben elhelyezkedő elkerülő út építésének idejére megnövekszik majd a fenit utcák forgalma, de meg tudnak felelni a megnövekedett igénybevételnek.

Az útfelújítási munkák 2014 július 22-én kezdődtek a STRABAG kivitelezésében. A műszaki átadás-átvétel 2014 december 12-én zárult le. Megújult az Opole tér, a Sió utca, a Gaja utca, a Régi Csóri út, a Kertész utca, a Kertész köz és a beruházás keretében került sor a Farkasvermi út és a Mura utca teljes útburkolat cseréjére és járdafelújítására is. A beruházás összege bruttó 68 millió 617 ezer forint volt, a fejlesztés összegét teljes mértékben az Európai Unió és a Magyar Állam biztosította.