-
Örök világosság a temetőkben
Mindenszentek napján, halottak napja előestéjén hagyományosan idén is ökumenikus megemlékezés volt a Béla úti temetőben. A "Vigasztaló szó a gyászban és emlékezésben" címmel énekek hangzottak el, többen mécsest gyújtottak. Az egyházak képviselői imádsággal emlékeztettek az örök életre és Fehérvár polgármestere is emlékezett a város közösségének nevében.
2026.11.01. -
Fehérváriak a Niagaránál
Kanadában vendégszerepelt a Szabad Színház. A társulat A három Erdődi című darabbal idézte meg 1956-ot a kint élő magyar közösségeknek az idei, 70. évforduló apropóján. November 4-én már az Igézőben látható újra az előadás.
2026.10.30. -
Metszéspont
Befejeződött a Kondor Kör jubileumi programsorozata. Az utolsó találkozón a Szent István Király Múzeum Csók István Képtárában kézműves foglakozások várták az érdeklődőket.
2026.10.30. -
Simon József a Tarsolyban
Folytatódott a Tarsoly Ifjúságért Egyesület Közéleti Klubja. Az est vendége Simon József, a Köfém Művelődési Ház igazgatója volt.
2026.10.30.
Vasárnap lesz a 37. Alba Regia Éremgyűjtő Találkozó Fehérváron
Mintegy 300 vendéget várnak a hagyományos éremgyűjtő találkozóra, melynek keretében 120 asztalon lesz lehetőség szabad éremcserére és éremvásárra.
A találkozó keretében adják ki a Fehérvári Nagyjaink éremsorozat legújabb, 12. tagját, mellyel ezúttal Szőgyén-Marich László (1806–1893), Fejér vármegye főispánja, Székesfehérvár királyi biztosa előtt tiszteleg a város. Az éremmel arról is megemlékeznek, hogy 150 évvel ezelőtt fejeződött be a székesfehérvári Vörösmarty Színház építése, a teátrum 1874. augusztus 22-én nyitotta meg kapuit.

A találkozó megnyitója vasárnap 9.00 órakor kezdődik, majd 9.20 órától dr. Vizi László Tamás történész, a Kodolányi János Egyetem megbízott rektora tart előadást Szőgyén-Marich László közéleti pályájáról.
10.00 órakor kitüntetések átadására kerül sor, 10.10 perctől pedig ismertetik a Fehérvári Nagyjaink éremsorozat legújabb tagját. A Szent László teremben kamarakiállítás nyílik, ahol a sorozat eddigi tagjait és számos egyéb érdekességet láthatnak az érdeklődők. A találkozón részt vesz a Hereditas Hungarica, melynek közreműködésével helyszíni éremverés lesz, és bárki készíttethet egyéni érmet. Az Alba Regia Éremgyűjtő Találkozóra ezúttal is díjtalan a belépés, szeretettel invitálnak minden érdeklődőt!