Városnézés lovasfogattal

A székesfehérváriak és a turisták heteken belül lovasfogaton ülve tekinthetik meg a város látnivalóit. A fogat állomáshelye a Városház téren, a Hiemer-ház mellett lesz.

2003.07.16. 14:46 |

Székesfehérvár Megyei Jogú Város Önkormányzatának Vállalkozási, Kereskedelmi és Turisztikai Bizottsága tegnapi ülésén fogadta el azt az előterjesztést, amely alapján egy Székesfehérvári vállalkozót sikerült meggyőzni, hogy vállalkozzon a fogatos vállalkozás beindítására
Az érdeklődők az állomáshelyen ülhetnek majd fel a kocsira, majd a belváros nevezetességeit lovaskocsin ülve tekinthetik meg. A tervek szerint a meghatározott útvonalon felül lehetőség lesz - a KRESZ szabályait betartva - más útvonalon is kocsikázni

Közélet

  1. Dr. Ozsvár Zsófia emlékére

    Emléktáblát avattak pénteken dr. Ozsvár Zsófia, a Fejér Vármegyei Szent György Egyetemi Oktató Kórház Infektológiai Osztályának egykori osztályvezető főorvosa tiszteletére. A tábla az új kórházi tömb infektológiai ambulanciáján kapott helyet. Az ünnepségen a kórház vezetői, pályatársak, betegek és családtagok idézték meg dr. Ozsvár Zsófia emlékét.

    2026.04.10.
  2. Botlókövek a Király soron

    Botlóköveket helyeztek el a Király sor 1/c szám előtt dr. Heller Pál és felesége, Heller Pálné tiszteletére. A város egykori neves szülész-nőgyógyász szakorvosa és házastársa a deportálásoktól való félelmükben önkezükkel vetettek véget életüknek. Egykori lakóházuknál a Magyar Zsidó Kulturális Egyesület és Székesfehérvár városának képviselői, valamint a hozzátartozók rótták le kegyeletüket.

    2026.04.08.
  3. Dr. Ozsvár Zsófia emlékére

    Emléktáblát avattak Ozsvár Zsófia, a Fejér Vármegyei Szent György Egyetemi Oktató Kórház Infektológiai Osztályának egykori osztályvezető főorvosa tiszteletére. Az ünnepségen a kórház vezetői, pályatársak, betegek és családtagok idézték meg Ozsvár Zsófia emlékét.

    2026.04.10.
  4. Kína és az Európai Unió

    Ismeretterjesztő előadással várta a Mathias Corvinus Collegium az érdeklődőket Székesfehérváron. A téma ezúttal a befektetési és iparpolitikai kapcsolatok voltak Kína és az Európai Unió között.

    2026.04.10.