-
Róka Gyula köszöntése
Polgármesteri Elismerő Emlékéremmel köszöntötte nyugdíjba vonulása alkalmából dr. Cser-Palkovics András Róka Gyulát. Az elismerést a Városházán tartott fogadáson adta át a város polgármestere a székesfehérvári civil élet egyik legaktívabb képviselőjének, aki szociális munkásként az Alba Bástya Család- és Gyermekjóléti Központban fejezte be aktív pályafutását.
2026.05.22. -
Közgyűlési összefoglaló
Elfogadták a tavalyi esztendő zárszámadását és a város gazdasági társaságainak beszámolóit is a 2025-ös gazdasági évről. Döntöttek kettő óvoda igazgatójáról, belvárosi társasházak tetőfelújításához nyújtandó támogatásról és arról is, hogy a belvárosi teraszokon hangosítás nélküli élőzenés programokat is lehet tartani hétvégén. Az ülésen utak és intézmények felújítására is írtak ki közbeszerzési eljárásokat.
2026.05.22. -
Drogfogás Fejérben
Egy enyingi família három felnőtt tagját, valamint a szülők kamasz lányát kapcsolták le a rendőrök egy összehangolt akcióban. A rokonok két felső kapcsolatát, valamint egy fogyasztót Érden fogtak el. A műveletben a TEK is részt vett.
2026.05.22. -
Évadnyitó a Velencei-tónál
Ünnepélyesen megnyitóval vette kezdetét a nyári szezon a Velencei-tónál. A Fischer Emil Múzeumba szervezett rendezvényen átadták a Velencei-tóért díjat is.
2026.05.22.
Változatos programokat rendeznek az ASHRAM Jógaközpontban
Az elkövetkezendő napokban változatos programokat szerveznek a fehérvári ASHRAM Jóga- központban. Június 13-án, pénteken 18 órától Aradi Lajos Pilis-kutató, radiesztéta, újságíró előadására kerül sor, ahol Egyiptom rejtélyeiről lesz szó. Június 15-én vasárnap 10-14 óráig tartanak csoportos foglalkozásokat Karacs Ildikó Mantraénekes és terapeuta vezetésével. Végül szintén vasárnap Hangfürdőt tartanak Husonyicza Gáborral.
2014.06.12. 10:25 |
Az elkövetkezendő napokban változatos programokat szerveznek a fehérvári ASHRAM Jógaközpontban. Június 13-án, pénteken 18 órától Aradi Lajos Pilis-kutató, radiesztéta, újságíró előadására kerül sor, ahol Egyiptom rejtélyeiről lesz szó. Június 15-én vasárnap 10-14 óráig tartanak csoportos foglalkozásokat Karacs Ildikó Mantraénekes és terapeuta vezetésével. Végül szintén vasárnap Hangfürdőt tartanak Husonyicza Gáborral.
2014. június 13-án, Pénteken 18 órától:
Aradi Lajos /Pilis-kutató, radiesztéta, újságíró/ előadására, ahol Egyiptom rejtélyeiről lesz szó.
ARADI LAJOS:
PIRAMISOK, MEGALITOK, ÕSI ISTENEK, EGYIPTOM 12.000 ÉVE (2. rész)
A piramisok titkai...Kik, miért és mikor építhették... mit mond az egyiptológia erről és mit mutatnak tények?
Helyszín: ASHRAM Jógaközpont, Szfvár Havranek u. 11-13.
Részvételi díj: 1400,-Ft/fő
Érdeklődni, illetve jelentkezni előzetesen Varga Mónikánál a 70 4244406-os, Szécsi Szilvinél a 70 286 1913 telefonon lehet, vagy sms-ben illetve az ashramfehervar@gmail.com email címen.
2014. június 15-én, Vasárnap 10-14 óráig:
Komplex Művészetterápiás Csoportfoglalkozás Karacs Ildikó Mantraénekes és terapeuta vezetésével
A foglalkozások során komplex művészeti terápiás módszerrel dolgoznak az évkörre, természet váltakozásaira hangolódva a csakrák tisztításán, amelyben relaxáció, meditáció, vers, évkörre való ráhangolódás, mantraének, hangtál és a csakrához tartozó meditáció után alkotásban jelenítik meg a lélek mélyén lévő komplexusokat.
A lélek nyelve képekben beszél hozzánk, s amit meditációban tapasztalunk azt a képet megalkotjuk, így a komplexusokat az elfojtott energiacsomókat fel tudjuk oldani. Ezek az elfojtott energiacsomók, komplexusok gátjai fejlődésünknek. A tudatalatti mélyére lerakódva a háttérből irányítják életünket.
A résztvevők feltárják, hogy mi akadályozza a magabiztosságot, önbizalmat, a vágyak, célok kifejezésének képességét, az akaraterőt, szeretetet, önkifejezést, tisztán látást, egységgel való kapcsolatot. Foglalkozások közben házi feladtok is lesznek. Megtapasztalják, hogy sok e vagy kevés e bennük a föld energia, annak minősége, vagy a víz illetve tűz energia.
Gyökércsakrához az agyagozást alkalmaznak, kettes csakrához az akvarell festést, de lesz mandalafestés, porpasztell,-alkotás, fa rajz is, s utána az alkotásokkal kapcsolatos érzéseiket, benyomásaikat a csoporttagok megosztják egymással.
Az ideális csoportlétszám 8-10 fő.
A foglalkozások gyakoriságát az első alkalommal egyeztetik.
Részvételi díj 6000 Ft/fő. Nem igényel művészi előképzettséget. A bennünk élő játékos önkifejezésre épül.
Egy foglakozás időtartama 4 óra.
Helyszín: ASHRAM Jógaközpont, Szfvár Havranek u. 11-13.
A program tartalmazza az összes eszközt: agyagot, akvarell festéket, ecseteket, porpasztell krétát, szénceruzát, montázshoz, kollázshoz szükséges kellékeket.
Hatás: nő az önismeret, önkifejezés, a komplexus, blokk feloldódik. Az itt és most-ba érkezik az alkotó, növeli a tudatosságot. A verbális módon megfogalmazhatatlan lelki üzenetek megalkothatóvá, láthatóvá válnak. Segítik a megértést.
Jelentkezni a karacsildi@gmail.com email címen vagy a 30/57 24 780-as telefonszámon lehet
2014. június 15-én, Vasárnap 18-20 óráig:
HANGFÜRDÕ Husonyicza Gáborral
Újra itt a Telihold = Hangfürdő!
Relaxálj, gyógyulj, emeld rezgésszintedet a tibeti hangtálak és a gong erejével.
A testi, lelki és szellemi problémáknál a hangfürdő elősegíti, hogy az ember megszabaduljon azoktól a panaszoktól, amelyeket a mindennapi stressz, a gondok, és félelmek okoznak. A hangtálakból és gongokból előhívott rezgések a pórusainkon keresztül bejutnak, és koncentrikus körökben végigáramlanak az egész testben, megmozgatva a sok billióra becsült sejtet. A folyamatos hang- és rezgésáramlat hatására kellemesen ellazulnak. A hangfürdő segíti a belső harmónia kifejlődését, és erősíti energiáinkat a hétköznapi feladatokra. A kreativitás és az alkotóerő új impulzusokat kap.
A hang által olyan dimenziókkal, lelkünk rejtett tartamaival kapcsolódhatunk össze, ahová racionális, hétköznapi tudatunk nem rendelkezik szabad bejárással. A hang az átalakítás, a transzformáció eszköze, hisz képes áthatolni az anyagon. A hanghullám képes arra, hogy molekulákat mozdítson el, és ez által átrendezze, még pontosabban fogalmazva harmonizálja az adott állapotokat.
A gong egyedülállóan széles hangspektrummal és felhangokkal rendelkezik, egy meditáció során pedig ez a széles rezgésspektrum a résztvevőkben belső képeket, gondolatokat, mélyen elásott érzelmi emlékeket, átéléseket ébreszt, miközben mélyül a légzés, ellazul és fogékonyabbá, érzékenyebbé válik a test, egyszóval erős támogatást kapnak saját, öngyógyító folyamataink. A változásokat a saját életünkben nekünk, magunknak kell megélni, de a belső folyamataink megéléséhez sok gyönyörű eszköz áll a rendelkezésünkre, ezek egyike a hangfürdő-meditáció. A mostani hangfürdő a telihold jegyében lesz. Ilyenkor az érzelmi hullámzás erősebb lehet a szokványosnál. Ezáltal a belső munka eredményesebb.
A helyszín: ASHRAM Jógaközpont, Szfvár Havranek u. 11-13.
Részvételi díj: 3000 Ft
Jelentkezni Szécsi Szilvinél lehet a 06 70 286 1913-n telefonon, sms-ben vagy az ashramfehervar@gmail.com-on.