-
Garantált tárlatvezetés a kiállításon
Garantált tárlatvezetéseket tartanak a májusi keddeken a TOTUS TUUS – Teljesen a Tiéd című, Szent II. János Pál pápa életművét bemutató kiállításban. Az első alkalomra május 5-én 16.00 órai kezdettel került sor a Szent István Király Múzeum Rendház épületében. A részvétel előzetes regisztrációhoz kötött.
2026.04.30. -
Ballagnak a Szent Imre diákjai
Május 2-án szombaton elballag a Szent Imre Gimnázium, Általános Iskola és Óvoda első középiskolai végzős osztálya. Az ünnepség 10:00 órakor Szent István király Székesegyházban kezdődik, a szentmisét Ugrits Tamás iskolabiztos mutatja be.
2026.04.30. -
Egy nap Haydn mesterrel
Befejeződött az Alba Regia Szimfonikus Zenekar Somorjai-bérlet koncertsorozata. A Szent István Művelődési Házban az Egy nap Haydn mesterrel című hangversenyen Dénes-Worowski Marcell vezényelte a szimfonikusokat.
2026.05.01. -
Új kiállítás nyílt a Fő utcán
A lengyelek egyik legfontosabb ünnepét mutatja be az az újonnan nyílt kiállítás, amelynek megnyitóját kedden tartották. A tárlat egészen május ötödikéig tekinthető meg a Fő utcán.
2026.04.29.
Utolsó sétájukat tették a királyi óriásbábok a Székesfehérvári Királyi Napok előtt
Ötödik, utolsó sétájukat tették a királyi óriásbábok a jövő vasárnap kezdődő Székesfehérvári Királyi Napok előtt. Ezúttal Szent István, Szent László, IV. Kun László és III. András várta az alattvalókat a Vörösmarty Színház előtt, a felvonulás kezdőpontján.
2025.08.03. 08:24 |
Az óriásokat ezúttal a Borostyánkő Hagyományőrző Egyesület tagjai kísérték végig a Fő utcán, majd harcászati bemutatót tartottak az Országzászló téren páros és csoportos küzdelmekből.
Óriásbábok és lovagok Székesfehérvár Belvárosában
Az óriásbábokat Szabó Miklós mutatta be, az aláfestő zenét a Keleti Szél zenekar szolgáltatta, akik az esemény zárásaként nagy sikerű koncertet is adtak. Legközelebb már a jövő vasárnap kezdődő Királyi Napokon láthatjuk az óriásbábok felvonulását.