A Panorama Offices évzáró rendezvényének vendége volt Böjte Csaba ferences rendi szerzetes, a Dévai Szent Ferenc Alapítvány alapítója. Böjte atya látogatásakor megosztotta velünk gondolatait a szent évről, az adventi időszak feladatairól és nemrégiben megjelent könyvéről, az „Út a végtelenbe” című kötetről.
Megkezdődött a szent év, és ilyenkor advent idején óhatatlanul át kell gondolnunk, mi mindent tettünk a szürke hétköznapokon, hogy méltósággal tudunk-e belépni az irgalmasság kapuján. Az emberek nagy többsége csak ilyenkor, karácsony előtt gondolkodik el, kiérdemelte-e azt a jót, ami jutott neki.
Ez egy hatalmas lehetőség, többféle értelemben is. Ötszáz éve született Nagy Szent Teréz, és az 1970-es zsinat után az egyházban megfogalmazódott, hogy a jövő kereszténye vagy misztikus lesz, vagy nem lesz keresztény. Vagy megtanulunk az élő Istennel személyes kapcsolatra törekedni, rá figyelni, vagy önmagában a keresztény szép szokásokat, hagyományokat eltörli az idő. Én magam nekiláttam, és az adventi időben minden egyes napra kivettem egy-egy idézetet Nagy Szent Teréz művéből, a Tökéletesség útjából, és próbáltam egy-egy gondolatot hozzáírni, hogy karácsonyra a Jóistennel való személyes találkozást elérjem. Mert hiszem, hogy Isten él, és ma is szeretne velünk találkozni. Õ, aki a fülünket adta, hallja imánkat, ő, aki a nyelvünket adta, képes szólni hozzánk. Az igazi keresztény az átélt személyes kapcsolatra kell, hogy törekedjen. Ha valamit kérhetek a Jóistentől a népem számára ebben a karácsonyi szent időben, az az, hogy a karácsonyfa alá rakja be a Jóisten önmagát, hogy vele találkozhassunk.
Ha ez megtörténik, mit tegyünk mi? El tudjuk-e fogadni hittel és méltósággal?
A Jóisten inge ujjában biztos van egy ász. A tudósok szerint négy és fél milliárd ember futtatja ezt a föld nevű projektet. Biztos sok nehézség volt az elmúlt évmilliók alatt. Bár vannak gondok és bajok az életünkben, biztos vagyok benne, hogy erre a kérdésre is választ kaphatunk, ha bízunk benne. Bíznunk kell gyermeki szeretettel, s követni a Szentírás parancsait. Hiszem, hogy hihetetlen távlatok nyílhatnak fel előttünk, ha bizalommal, jó testvérekként tovább megyünk.
Ez bizalmi kérdés?
Optimista vagyok. Mindig elmondom, hogy rossz dolog rossznak lenni. Én is kipróbáltam, ahogy mindannyian, de olyankor az ember rosszul érzi magát, sötétség van a szívében, összeszorul az ember lelke. Ha viszont jót teszünk, bizonyosan jól érezzük magunkat, mert jót tenni jó. Ahogy a víznek az a természete, hogy a tenger felé igyekszik, az ember is úgy van teremtve, hogy jó irányba indul, ezért a rossznak nincs esélye. Úgy gondolom, hogy az ember jóra született, és biztos, hogy rá fog találni a kibontakozás útjára. Ha csak a történelmet nézzük, látnunk kell, hogy az elmúlt kétezer évben mennyit fejlődtünk, és milyen sok igaz, tiszta és jó dolog történt velünk. Adjon az Isten nekünk erőt, hogy ezen az úton merjünk továbbmenni!
Ha ezen az úton járunk, közelebb kerülünk a boldogsághoz?
Ha engem kérdeznek, milyen receptet írnék fel a Kárpát-medencei boldogsághoz, mindig azt mondom: gyermek, gyermekáldás. Mert a gyermek olyan, mint az orvosság. A gyermek az, aki mindig kimutatja ragaszkodását, örömet ad nekünk és segít abban, hogy mi is örvendjünk egymásnak. Karácsony estéjén Jézus Krisztus nem egy halom ajándékot hozott a Szent családnak, ő maga volt az ajándék, és biztos, hogy ettől Mária nagyon boldog volt. Arra biztatok mindenkit, hogy akarjunk egymás számára ajándékká válni!
Nemrégiben jelent meg az „Út a végtelenbe” című új könyve, amely rendhagyó módon megint olyat ad a hittel élő olvasónak, amit mástól nem kaphat meg. Pozitív megerősítést jelent, hogy figyelnek önre, idézik és próbálnak a tanításai szerint élni?
Több ezer éves igazságot próbálok megfogalmazni mai köntösbe öltöztetve. Örülök annak, hogy az emberek megértik a gondolataimat, értéket találnak bennük. Meg vagyok győződve róla, hogy az emberiség kezében ott van a gyógyszer a bajokra, biztos vagyok abban is, hogy van jövő és remény.