Kortás Zenei Napok az Alba Regia Szimfonikusokkal a Károlyi Kastélyban

Első alkalommal szervezik meg az Altalena/ARSO Kortás Zenei Napokat a fehérvárcsurgói Károlyi Kastélyban. A Kortárs a kastélyban című rendezvényen magyar-amerikai interaktív hangversennyel, az Eötvös Péterről készült filmmel, improvizációs koncerttel, workshoppal és családi kastélybejáró koncerttel várják a közönséget szeptember 11-13-a között.
2026.09.03. 16:21 |
Kortás Zenei Napok az Alba Regia Szimfonikusokkal a Károlyi Kastélyban

Kortárs zene tölti be három napon át a Károlyi Kastélyt szeptember második hétvégéjén. Az Alba Regia Szimfonikus Zenekar és az Altalena először szervezi meg a Kortárs Zenei Napokat szeptember 11-13-a között Fehérvárcsurgón. „Csodálatos környezetben izgalmas koncertek, improvizáció és workshop is szerepel a fesztivál programjában.” – mondta el a helyszínen tartott bejáráson Dobri Dániel, a fesztivál művészeti vezetője. Sokszínű programot állítottak össze, amelyben nem a kortárs zene egy konkrét irányzatát emelik ki, hanem annak sokoldalúságát. Ez a helyszínek tekintetében is megjelenik, hiszen a látogatóközpontban, a könyvtárban, a billiárdszobában, a csipketeraszon, a kápolnában és a szabadban is lesznek koncertek.

Dobri Dániel az esemény helyszíneit bejárva ismertette a részletes programot. Szeptember 11-én, pénteken az Alba Regia Szimfonikus Zenekaré lesz a főszerep, hiszen a már jól ismert Kérdezd a zeneszerzőt! sorozattal indul a fesztivál. A magyar-amerikai interaktív koncerten Balog Alexandra (zongora), Báthori András (hegedű), Hámori Zsófia (fuvola) és Kárász András (cselló) a Grammy-díjas Christopher Cerrone, Madarász Iván és Dobri Dániel műveit adják elő. Emellett pénteken vetítik az Eötvös Péter zeneszerzőről készült Az utolsó opera című alkotást.

Szeptember 12-én, szombaton a Bartók Konzi diákjainak és az érdeklődőknek Gryllus Samu, a soundpainting zeneszerzői és előadói improvizációs technika világszerte ismert képviselője tart workshopot és ad interaktív improvizációs koncertet, majd a Ventoscala Comprovisation, azaz Dobszay-Meskó Ilona zeneszerző Botos Gergellyel és Szegvári Rolnaddal lép színpadra.

Szeptember 13-án, vasárnap családi programmal készülnek a szervezők. Kicsik és nagyok rézfúvós koncert keretében járhatják be a kastélyt, az út során a résztvevők megismerhetik a zenészek menő hangszereit. A háromnapos fesztivált Szende Natalie koncertje zárja. A Zeneakadémián frissen végzett zeneszerző, aki Sanghajból érkezett a csütörtöki bejárásra, elmondta: a kísérleti elektronikuszenei koncert fő műfaja az ambient, egy nyugodt zenehallgatási élmény lesz, amely kapcsolódik a természethez, az épülethez.

Részletes program és jegyvásárlás lehetőség

Mindenkit szeretettel várnak a Kortárs a kastélyban fesztiválra Fehérvárcsurgóra.